Eljegyzési mágiák

Három szerelmi varázslat, amellyel elérheted, hogy a párod megkérje a kezed, ha a lelke mélyén ő is készen áll erre.Ha már jó ideje együtt vagytok a pároddal és szeretnéd, ha végre sor kerülne az eljegyzésre, akkor nyugodtan végezd el pénteken, növő hold idején az alábbi szerelmi mágiákat, amelyek hatására a párod megkérheti a kezedet, ha a lelke mélyén ő is készen áll erre.

Kérd meg a kezemet varázs: Ahhoz, hogy ezt a szertartást el tudd végezni, szükséged lesz 1 piros gyertyára, 1 képre a párodról és piros fonalra. Ha előkészítetted a kellékeket, akkor kezdd a varázslatot azzal, hogy meggyújtod a piros gyertyát.

Ezután lazíts, meditálj egy kicsit, majd amikor úgy érzed, hogy kellően sikerült ellazulnod, akkor fogd az egyik kezedbe a párodról készült fotót, a másikba a piros fonalat, amivel kezdd körbetekerni a képet méghozzá úgy, hogy közben elmondod az alábbi varázsigét:

„Kedvesem, láss a lelkembe: szándékaim tiszták. Készen állok igent mondani neked, csak kérd meg a kezemet. Kérd meg a kezemet, ha biztos vagy bennem. Kérd meg a kezemet, ha szeretsz engem. Kérd meg a kezemet, ha ez téged boldoggá tesz, én várok, amíg megkéred a kezemet.”

A varázsigét addig ismételd, amíg körbe nem tekered teljesen a fényképet, és közben végig gondolj arra és képzeld el azt, hogy a kedvesed megkéri a kezedet. Amikor végeztél a körbetekeréssel, akkor már csak annyit kell tenned, hogy elhelyezed egy biztos helyre a bekötözött fotót.

A kétség ködének eloszlatása: Ha ezzel a szerelmi varázslattal szeretnéd elérni, hogy a párod megkérje a kezedet, akkor készíts elő 1 piros gyertyát, 1 képet a párodról és 1 zsálya füstölőt. Ha megvannak a kellékek, akkor kezdd a szertartást azzal, hogy meggyújtod a gyertyát, majd tedd elé a fotót, ami elé közvetlenül helyezd el a füstölőt úgy, hogy annak füstje belepje a fényképet.

Ezután várj egy kicsit, koncentrálj a célodra, majd amikor úgy érzed, hogy ez sikerült, akkor a kezeddel, vagy egy legyőzővel, óvatosan hessegesd el a füstöt, miközben mondd el az alábbi varázsigét:

„Kétség lepi el elmédet és szívedet, ezért most eloszlatom a ködöt, hogy meglásd az igazságot: szeretlek és megbízhatsz bennem. Eloszlatom a kétség ködét, hogy meglásd valódi érzéseidet és tudd: nincs mitől tartanod mellettem. Eloszlatom a benned rejlő félelmeket és bizalmatlanságot, eloszlatom minden aggodalmadat az eljegyzéssel kapcsolatban.”

A varázsigét annyiszor ismételd el, ahányszor szeretnéd, miközben képzeld el, hogy a kezeddel sikerül elhessegetned minden kétséget a kedvesed elméjéből.

Kerüljön gyűrű az ujjamra varázs: Ha úgy döntöttél, hogy ezzel a szerelmi mágiával próbálod meg elérni, hogy a párod megkérje a kezedet, akkor szükséged lesz 1 piros gyertyára, 1 gyűrűre és 1 vörös rózsára.

Ha előkészítetted a kellékeket, akkor kezdd a szertartást azzal, hogy meggyújtod a gyertyát, majd fogd a gyűrűt, amit helyezz a rózsa közepébe. Ezután takard le a jobb tenyereddel és mondd el az alábbi varázsigét:

„A szerelem rózsája, mely lelkemben virágzik, sosem szűnik meg, megbízhatsz bennem. Ne legyenek kétségeid szerelmemet illetően, s adjon neked a végzet bátorságot, hogy végre megkérd a kezemet.”

A varázsszavak után vedd ki a gyűrűt a rózsából és húzd fel a gyűrűsujjadra úgy, hogy közben így szólsz:

„Úgy húzom fel ezt a gyűrűt, mintha csak te húznád, és boldogan igent mondok neked. Várni fogom a napot, mikor az évben végre megkéred a kezemet.”

Ha elmondtad a varázsigét, akkor már csak annyi a dolgod, hogy tedd a rózsát az oltárodra. A gyűrűt addig viseld, amíg meg nem kéri a kezedet a párod.

(Forrás: noiportal.hu)





Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Öt kívánságmágia az advent utolsó vasárnapjára.

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

http://ujhazak.com