Erre kell ügyelned nyáron, ha pozitív irányba akarod fordítani a sorsodat!

A Szivárvány Kártyák elárulják, hogy mire figyelj az évszakban!

Bár az életben gyakran történnek rajtunk kívül álló események, mégis összességében a saját kezünkben van a sorsunk irányítása, ezért csak rajtunk múlik, hogy pozitív irányba fordítjuk-e azt. Annak érdekében, hogy ezt meg tudd tenni a nyáron, a Szivárvány Kártyák elárulják, hogy mire kell figyelned. Ha szeretnéd megkapni a figyelmeztetésüket, akkor válassz egyet az alábbi lapok közül!1. Elfogadás: Ha az első lapra esett a választásod, akkor azt üzenik neked a Szivárvány Kártyák, hogy az elmúlt időben eluralkodott rajtad az állandó elégedetlenség. Valahogy neked semmi sem volt jó, nem tetszett, és folyton mást akartál. A nyáron azonban ideje, hogy elfogadd, hogy az életben semmi sincs véletlenül és mindig minden akkor történik, amikor itt az ideje!

Jegyezd meg, hogy teljesen feleslegesen elégedetlenkedsz, és hiába igyekszel meg nem történtté tenni a dolgokat, mert annak ugyanannyi értelme van, mint széllel szembe futni. 2022 nyara tehát számodra az elfogadásról szól.

Az általad választott lap alapján a Szivárvány Kártyák arra is felhívják a figyelmedet, hogy egészen addig elégedetlen leszel a körülményeiddel, amíg el nem fogadod saját magadat olyannak, amilyen igazából vagy.

Ebből következik, hogy a nyári hónapokban törekedj arra, hogy elfogadod magad, hiszen az Univerzum egyik csodás teremtménye vagy! Ha sikerül legyőznöd a félelmeidet, akkor képes leszel azt tenni, amit valóban szeretsz, és ez fog azzá tenni, aki igazából vagy!

2. Hit: Ha a megérzésed azt súgta, hogy válaszd a második lapot, akkor az alapján azt üzenik neked a Szivárvány Kártyák, hogy arra kell ügyelned 2022 nyarán, hogy csodák márpedig vannak, neked pedig szüntelen hittel kell várnod rájuk, mert akkor be fognak következni az életedben!

A csodák lehet, hogy nem pont olyan formában történnek meg, mint gondoltad, de ha hagyod, hogy szabadon megnyilvánuljanak, akkor teljesen biztos, hogy a lehető legjobb történik számodra a nyári hónapokban.

Az általad választott lap alapján az évszakban ideje, hogy dolgozz a hiteden, ám ahhoz, hogy ez menjen, előbb saját magadban kell hinned. Ha ez megy, akkor már sokkal könnyebben fogsz hinni minden másban is, ami által a csodák maguktól fognak bekövetkezni az életedben.

3. Félelem: Ha arra az elhatározásra jutottál, hogy a harmadik lapot választod, akkor a Szivárvány Kártyák szerint arra kell ügyelned a nyáron, hogy végre szembenézz a legnagyobb félelmeiddel, mert akkor rájönnél, hogy azok valójában teljesen alaptalanok, és egyáltalán nem olyan nagyok, mint azt feltételezted.

A nyári hónapokban ne feledd, hogy az életben mindenre van megoldás! Ha pedig valami felett nincs hatalmad, akkor ha félsz tőle sem lesz. Ebből is jól látszik, hogy a félelemmel, rettegéssel, csak pazarlod az energiádat és az idődet.

Ha ezt sikerült megértened a nyári hónapokban, akkor igazán szabad leszel és végre azt teheted, amit valóban szeretnél, ami által igazán önmagad leszel. Amíg ezt nem teszed meg, addig csak a félelmeid börtönében raboskodsz.

Az általad választott lap tehát arra kér, hogy dolgozz ezen 2022 nyarán, aminek hónapjaiban szabadítsd meg magad a félelmeid béklyójától!4. Szeretet: Ha a negyedik lap mellett döntöttél, akkor a Szivárvány Kártyák szerint arra kell ügyelned 2022 nyarán, hogy a Szeretet fényt gyújt még a legsötétebb helyeken is és nem viseli el maga körül a negatív érzéseket, ugyanis a Szeretet felülír minden más érzést, gyógyít, megnyit, kitárja a lelked kapuit, azaz szabaddá tesz!

Fontos azonban, hogy csak akkor adhatsz és kaphatsz szeretet, ha előtte saját magadat tanulod meg szeretni és tisztelni annyira, hogy azzal azt üzened az Univerzum felé, hogy készen állsz. Az általad választott lap azt tanácsolja, hogy ezt még ma kezdd el!

Fogj egy tollat és papírt, amire sorold fel minden tulajdonságodat, amelyeket jónak tartasz, és írd hozzá mindig azt, ami még eszedbe jut! Ha ezt kitartóan megteszed, akkor hamarosan rá fogsz jönni, milyen csodás ember vagy, mert a lelke mélyén mindenki szép, jó és szerethető teremtés.

5. Kapcsolat: Azt üzenik neked a Szivárvány Kártyák az ötödik lapon keresztül, hogy arra kell ügyelned 2022 nyarán, hogy a kapcsolatokat működtetni kell, ezt pedig ugyanúgy meg kell tanulni, ahogy gyerekként a beszédet, járást, írást és olvasást.

Ha eddig azt hitted, hogy azért, hogy egy kapcsolat jól működjön, semmit sem kell tenni, akkor ideje rájönnöd, hogy ez súlyos tévedés. Ha arra vágysz, hogy a párkapcsolatod ismét szép és jó legyen, akkor a kedveseddel együtt meg kell ismernetek és tanulnotok egymás szeretetnyelvét, kommunikációját és reakcióit, pontosan úgy, ahogy korábban a sajátodét tanultad meg.

Az általad választott lap szerint 2022 nyarán az a legfontosabb, hogy dolgozz a kapcsolatodon, amihez minden támogatást megkapsz az évszakban!

6. Teremtés: Ha az utolsó lap mellett döntöttél, akkor az alapján azt tanácsolják neked a Szivárvány Kártyák, hogy 2022 nyarán ne feledd, hogy az Univerzumban minden energiából áll, tehát te és a gondolataid is.

Amikor megfogalmazódik benned egy gondolat, akkor még semmi sem történik. Amikor azonban egy gondolat újra és újra visszatér, foglalkozni kezdesz vele, érzelmeket társítasz hozzá, sőt, még hangosan ki is mondod, akkor azzal úgy alakítod a körülötted lévő energiákat, hogy végül minden valósággá válik, vagyis teremtesz.

Az általad választott lap tehát arra kér, hogy a nyári hónapokban figyelj a gondolataidra, ha pedig azt veszed észre, hogy egyre többször jár ugyanaz a fejedben, amit nem akarsz, hogy igazzá váljon, akkor mondd ki, hogy: „Távozz gondolat!”

Az évszakban egy pillanatra se feledd, hogy mindig te választasz, és te teremtesz, méghozzá aszerint, ami benned van, amit gondolsz és aki éppen vagy.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Ha választasz egy lapot, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Tragikus szerelemről szóló szellemtörténetek.

Heti jóslat

Heti jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló üzenetért!

Kívánság-jóslat

Kívánság-jóslat

Kívánj valamit, majd válassz egy gyümölcsöt, és tudd meg, hogy teljesül-e a vágyad 2024-ben!

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Varázslatok, amelyekhez szinte csak egy narancsra lesz szükséged.

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Neked milyen reggeli rutint ajánl a számmisztika?

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Tíz beszámoló, amelyben állítólag az előző életükről meséltek a gyerekek.

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Válassz egy képet a neked szóló jóslatért!

Húsvéti babonák

Húsvéti babonák

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szerencsés szeretnél lenni!

http://ujhazak.com