Ez vár még rád 2023-ban!

Számolj a példa alapján, ha kíváncsi vagy, hogy még mit tartogat számodra az év!Ha szeretnéd tudni, hogy a számmisztika szerint mire számíthatsz még az idén, akkor ezt megtudhatod az életkódod alapján, amit úgy kaphatsz meg, ha összeadod az életkorodat az annál eggyel többel, majd az eredményt egy számjegyűre redukálod.

Példa:

Ha most 35 éves vagy, akkor:

35+36=71

7+1=8, tehát a 8-as életkód jóslata vonatkozik rád.

1-es életkód: Ha az 1-es az életkódod, akkor a számmisztika azt üzeni neked, hogy nagyon mozgalmas időszakon vagy túl, és készen állsz arra, hogy egy újba kezdj, ami során visszatalálsz önmagadhoz, sokat leszel saját magaddal, és a szerelem is ismét fontos szerepet kap az életedben.

Az előtted álló időszak kimondottan romantikusnak ígérkezik, tele pozitív eseményekkel. Alakuljon a helyzeted bárhogy, az biztos, hogy a szívügyek kiemelt szerepet kapnak. Ebben az időszakban mindenképpen szortírozd ki az életedből azt, ami felszínes, lényegtelen, és csak arra koncentrálj, ami igazán értékes!

Lehet, hogy ez azzal fog járni, hogy kevesebb barátod lesz, mint korábban, de cserébe sokkal szorosabb lesz a kapcsolatod azokkal, akik a legközelebb állnak hozzád.

2-es életkód: Ha a 2-es életkódot kaptad eredményül, akkor azt üzeni neked a számmisztika, hogy váratlan események várnak rád a következő időszakban, és nem fog minden úgy zajlani, ahogyan azt reméled, éppen ezért az előtted álló hónapok mozgalmasnak, dinamikusnak és hektikusnak ígérkeznek.

Most érdemes átgondold, hogy mi minden történt az életedben kilenc vagy tizennyolc évvel ezelőtt, ugyanis hasonló érzésekre számíthatsz idén is. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ugyanazt fogod megtapasztalni, viszont a helyzet ismerős lehet.

3-as életkód: Ha a 3-as életkódhoz tartozol, akkor azt üzeni neked a számmisztika, hogy a következő időszakban instabilnak érezheted magad, minden apróság idegesíthet, könnyen dühbe gurulhatsz és irritálni fog, ha mások próbálnak türelmesen támogatni téged.

A pénzügyeid és a karriered viszont fellendül, ezért sok ígéretes befektetésre számíthatsz az előtted álló hónapokban. A családi kapcsolataid kissé meginoghatnak, ami miatt jól teszed, ha megbeszéled a problémákat az érintettekkel!

4-es életkód: Azt üzeni neked a számmisztika a 4-es életkód alapján, hogy még az idén választ kapsz az összes olyan olyan problémádra, amely miatt korábban aggódtál. Az eddiginél több felelősséget fogsz vállalni a tetteidért, és alaposan élsz majd a benned rejlő képességeiddel.

Az eredményül kapott életkód szerint egyensúlyt teremthetsz az életedben, tehát ahogy vetsz, úgy fogsz aratni. A következő időszakban lesznek jó kimenetelű, de rossz végű dolgok, és nagy jelentőséget kapnak a döntések. A pénzügyeid terén alaposan gondold át, hogy mibe fektetsz hosszú távon, mert anyagi szempontból kockázatos időszakban lesz részed.

5-ös életkód: Ha az 5-ös életkódot kaptad eredményül, akkor azt üzeni a számmisztika, hogy optimistább, energikusabb leszel a következő időszakban, ezért az eddiginél sokkal bátrabban állsz hozzá a dolgokhoz. Természetesen lesznek olyan periódusok, amikor úgy érzed, hogy nincs elég erőd, és aggódni kezdhetsz a jövőbeli dolgaid miatt, leginkább az anyagi bizonytalanságod és a karrierlehetőségeid miatt, ám nem kell megijedned!

A most következő időszak örömtelinek ígérkezik, szinte minden a helyére fog kerülni benne, sokan fognak támogatni, és a szerencse is melléd áll, aminek köszönhetően jókor leszel a jó helyen és megfelelően fogsz cselekedni.6-os életkód: Azt üzeni neked a számmisztika a 6-os életkód alapján időszakra, hogy elvesztheted az irányítást és nem látod majd tisztán magad előtt az utat, függetlenül attól, hogy éppen milyen kérdésekkel foglalkozol az előtted álló időszakban.

Ugyanakkor gyakran kell improvizálnod, és végre azon és azokkal dolgozhatsz, akikkel mindig is szerettél volna. Ez olyan boldoggá fog tenni, hogy úgy fogod érezni, hogy bárkit képes lennél legyőzni.

Arra azért figyelj, hogy ne pazarold el feleslegesen az energiádat, és igyekezz csak az adott célra koncentrálni! El tudod érni az álmaidat, de ahhoz az kell, hogy az energiáidat a megfelelő helyre irányítsd!

7-es életkód: Ha a 7-es életkódhoz tartozol, akkor azt üzeni neked a számmisztika az előtted álló időszakra, hogy kicsit eltávolodsz a szeretteidtől, és nem számíthatsz a családod megszokott támogatására. Most rákényszerülsz arra, hogy egyedül oldd meg a problémáidat, ám ennek hála, az önbizalmad és az önmagadba vetett hited is megerősödhet.

2023 második fele sokkal kedvezőbbnek ígérkezik, legalábbis októberig, mert akkor szembe kell nézned néhány nagyobb nehézséggel. Decemberben újra nyugodt és kiegyensúlyozott időszak vár rád. Idén a legfontosabb az, hogy légy bátor és higgy magadban!

8-as életkód: Ha a 8-as életkódhoz tartozol, akkor azt jövendöli neked a számmisztika, hogy ha nem vagy túl türelmes vagy kitartó, akkor ezek felerősödnek benned az előtted álló időszakban, ezért sok kihívást legyőzhetsz az elszántságoddal. A most következő periódusban ideje, hogy a szavakat tettek kövessék.

Minden bizonnyal sikeres időszak kapujában állsz, ami azt is jelenti, hogy a pénzügyeid is kedvezően alakulhatnak. Történjék bárhogy, mindig legyen spórolt pénzed a szeretteid és a családod számára, mert a tartalékolás most létkérdés. Habár most felelősségteljes időszak vár rád, mégis az ezt követő hónapokban már lesz lehetőséged a lazításra.

9-es életkód: Ha a 9-es életkódot kaptad eredményül, akkor a számmisztika neked szóló üzenete szerint a biztonságérzeteddel és az önbecsüléseddel adódhat problémád az előtted álló időszakban, amely során amolyan áldozatszerepbe találhatod magadat.

A sok hazugság és pletyka megnehezítheti az életedet, hiszen ezek tönkretehetik a különféle emberi kapcsolataidat, éppen ezért fontos, hogy légy egészséges szinten szkeptikus és ne higgy el mindent, amit hallasz!

Ugyanakkor jó is vár rád, ugyanis élethosszig tartó új barátságra lelhetsz és munkahelyi ismertséget is szerezhetsz. A szerelmi életed nem ígérkezik a legjobbnak, mert ha kapcsolatban élsz, akkor sokat veszekedhettek a pároddal. A legtöbb kihívás májusban és júniusban vár rád, lazításra pedig júliusban és augusztusban számíthatsz.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Öt kívánságmágia az advent utolsó vasárnapjára.

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

http://ujhazak.com