Földönkívüliek vitték el az eszkimókat?

A föld nyelte el, vagy az idegenek rabolták el a 2000 fős lakosságot az inuit településről? inuit3
A közelmúlt bejelentése alapján akár valós történet is lehet az, amiről 1930-ban számolt be Joe Labelle. A prémkereskedő a kanadai Angikuni-tó partján található inuit település felé közeledett,  ahol a lakosokkal nagyon jó viszonyt ápolt, és pár napot náluk akart tölteni.

A túl nagy csend gyanús lett Labellenek, aki akkor lepődött meg csak igazán, amikor egyetlenegy lelket sem talált a településen. A kunyhók és a holmik érintetlenek voltak, de a kétezer fős lakosság és a holtak nyomtalanul eltűntek, mintha nagyon gyorsan el kellett volna hagyniuk a helyet.

Az egyik kunyhóban még pislákolt a tűz, de a fölötte főzött étel már elforrt.

Egy másik kunyhóban félkész kabátot talált Labelle, amibe még benne volt a tű. Minden arra utalt, hogy hirtelen hagyta ott a varrónő.

Tovább kutatva, a kereskedő a hó alatt elpusztult kutyákat talált, a kikötőben pedig éhen veszett állatokat. Labelle úgy döntött, hogy a faluban éjszakázik.

A másnap értesített hatóságok egy egész különítményt küldtek a településre, ám ők is ugyanúgy nem találtak magyarázatot a történtekre, mint az esetet felfedező kereskedő.

A helyszín alapos vizsgálata után a csendőrség megállapította, hogy nincs semmiféle nyoma a lakosságnak, és az eltűnésükre sem tudnak ésszerű magyarázatot adni.

A már így is elég furcsa történet, még horrorisztikusabb irányt vett, amikor a nyomozás során felfedezték, hogy a temetőből eltűntek a holtestek.

ufo_peopleA hatóság emberei találtak egy szemtanút, aki a falu közelében lakó farmer volt. A földönkívüli létben hívő Armand Laurent, azt vallotta, hogy egyik délután, a fiával szokatlan fényességet vettek észre a falu felett, aminek az ideje nagyjából egybeesett az inuitok eltűnésével.

A rejtélyes ügyről Emmett E. Kelleher számolt be novemberben, a Danville Bee újságban megjelent cikkében, amivel  sok ember fantáziáját indította be, de ahogy az lenni szokott, lassan mindenki elfeledkezett az esetről.

Egészen 1966-ig, amikor is Frank Edwards újra elővette a témát a Stranger than Science című könyvében. Hirtelen megszaporodtak a horror- és sci-fi történetek az eltűnéssel kapcsolatosan, amelyekbe egyre több új információ került.

A gyanús eltűnésre egyik történet sem adott kielégítő magyarázatot, tehát még mindig a megoldatlan ügyek közé tartozik a falu köddé válása. A földönkívüli létben hívő emberek meg vannak győződve róla, hogy az idegenek vitték el az eszkimókat, hogy tanulmányozzák őket.

Természetesen, mint minden rejtély esetén, a szkeptikusak is megszólaltak. Nekik az a meggyőződésük, hogy az egész történet csak városi legenda, mert semmiféleképpen sem lehetséges az, hogy egy egész falu csak úgy nyomtalanul eltűnjön.

De, hogy akkor mi történt valójában, s egyáltalán történt-e valami, arra a mai napig senki sem tudott magyarázatot adni, s valószínűleg soha nem is lesz, aki tudna.

(Forrás: Life)

Hozzászólások

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Mire számíthatsz a hét utolsó két napjában?

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Hol áll melléd Fortuna?

Karácsonyi jóslat

Karácsonyi jóslat

Így alakulhat az ünnep 2025-ben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Mivel lephet meg az élet?

Decemberi jóslat

Decemberi jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Különös karácsonyi történetek.

Kívánság jóslat

Kívánság jóslat

Teljesül a vágyad még az idén?

Képes jóslat 2026-ra

Képes jóslat 2026-ra

Amit először meglátsz, az alapján derült ki, hogy miről szólhat az év.

2026-os számmisztika

2026-os számmisztika

Milyen évet jósol neked a születésnapodhoz tartozó szám?

Téli események

Téli események

Erről lehet emlékezetes az évszak.

http://ujhazak.com