Fotók a tündérekről

Vajon tényleg tündéreket ábrázolnak a képek, vagy csak egy jól összerakott átverésről van szó, amit még Sir Arthur Conan Doyle is elhitt? cottingley-fairies-4Amióta világ a világ izgatja az emberek fantáziáját a természetfeletti világ teremtményei, és lázasan keresnek bizonyítékokat képek, és filmek formájában arra, hogy valóban léteznek-e ezek a lények, amelyek közül sokra van teljesen tudományos magyarázat, mint például a vámpírokra, és a farkasemberekre.


Akadnak viszont olyan teremtmények is, amelyeknek létezését a mai napig sem sikerült megcáfolni. Ezek közé tartoznak a tündérek is, akiket a legtöbben apró szárnyas lényként képzelnek el.

Mivel a tündéreket is ősidők óta kutatja az emberiség azon része, akik hisznek bennük, ezért ők 1919-ben nagyon megörülhettek, amikor a tizenhat éves Elsie Wright és a tízéves Frances Griffiths megmutatta a világnak a cottingley-i tündérfotókat, amiket ők készítettek a tündérekről.

Mivel akkoriban még nem volt olyan könnyű hamis képeket készíteni, mint ma a számítógépes technikának köszönhetően, ezért annak is el kellett fogadnia a tényt, hogy tündérek léteznek, aki addig hevesen tagadta azt.

A két kamaszlány azt mesélte, hogy sokszor játszottak a cottingley-i kertjükhöz közeli erdős részen, és azon az 1917-es júniusi napon is ezt tették, amikor Elsie apja odaadta nekik a fényképezőgépét. Az unokatestvérpár szokásukhoz híven el is indult a közeli erdőbe a masinával.

cottingley_fairies_15_by_victoriaemmathompson-d32xeuoAz útjukról visszatérve megdöbbentő történettel és képekkel álltak elő a lányok. Elmondásuk szerint tündérekkel találkoztak, akikkel már korábban összebarátkoztak. Az apró lények azonban csak nekik jelennek meg, és a többi ember elől elbújnak.


Az elbeszélés mellett, a lányok képeket is mutattak Elsie apjának, amiken a tündérek furulyáznak, napoznak és táncolnak a gyerekek társaságában.
Az apa nem hitte el a történetet, úgyhogy a fotókat betette a fotóalbumba, és nem foglalkozott vele egy jó ideig.

A képek két évvel később újra felbukkantak, és már a nyilvánosság is láthatta őket, amivel hatalmas vita robbant ki a tudósok, újságírók, okkultisták és fényképészek között, hogy vajon hol lehet a csalást tetten érni.

timthumb-phpAz eset olyan nagy vihart kavart, hogy abból Sir Arthur Conan Doyle sem maradhatott ki, aki imádta az efféle rejtélyeket. Úgy döntött, hogy ő is utána jár a történetnek, és megbízta Edward Gardnert, a Teozófia Társaság vezetőjét, hogy menjen el Cottingley-be a lányokhoz, és derítse ki, hogy igaz-e, amit mondanak.


Gardner teljesítette az író kívánságát, és elutazott, hogy fényképezőgépet és fotólemezeket adjon a lányoknak, hogy készítsenek új képeket. Azok el is mentek, és öt újabb fotóval jöttek vissza. Ezzel végképp kizárták az emberek annak az esélyét, hogy csalásról lenne szó, úgyhogy az ügy világszenzáció lett, de hamarosan a feledésbe merült.

Ám, ahogy a megfejthetetlen rejtélyekkel lenni szokott, ez a történet is újra felbukkant, amikor is 1978-ban James Randi megvizsgálta a tündérfotókat és felfedezte, hogy a tündérek nagyon hasonlítanak egy 1915-ben kiadott mesekönyv figuráira.

Ez a kísérteties egybeesést már korábban is észrevették a szkeptikusak, de annak idején nem tulajdonítottak nagy jelentőséget ennek, hiszen a csalást nem tudták leleplezni.

A tündérfotókkal kapcsolatos igazságról végül maga Elsie rántotta le a leplet, aki, ki tudja miért, de 1981-ben mindent bevallott egy interjúban. Ebből kiderült, hogy azoknak volt igaza, akik csalást sejtettek, és a mesekönyvre hivatkoztak, ugyanis Elsie saját maga rajzolta meg a tündéreket, amiket kivágtak, és vékony cérnaszálra függesztették fel őket, és így fotózták le.

Állítása szerint be akarták vallani a gyerekcsínyt, de a dolog túlnőtt rajtuk, amikor már az egész világot bejárták a fotók, és még egy olyan briliáns ember is belekeveredett az ügybe, mint Conan Doyle.

Így esett meg, hogy két kamaszlány átverte az egész világot.

(Forrás: Life.hu)

Hozzászólások

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Számolj a példa alapján!

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

http://ujhazak.com