Hasznos tanácsok empatáknak

Kilenc tanítás, aminek segítségével könnyebben megértheted önmagad, uralkodhatsz a képességeden és hatékonyabban dolgozhatsz az empátiával.Ha hiszel az angyalokban, akkor biztos tudod, hogy a világon nem létezik semmi, aminek ne lenne legalább egy angyala, tehát az sem érhet meglepetésként, hogy az empaták külön agyaltól kérhetnek segítséget.

Ő Rhaemiel, aki kilenc tanítással próbál segíteni az empatáknak abban, hogy megértsék önmagukat, uralják a képességüket és hatékonyabban dolgozzanak az empátiával. Ha te is empata vagy, akkor az alábbi tanácsok neked szólnak!

Mindig legyen lehetőséged feltöltődni: Az empaták élete nem könnyű, hiszen a sok csodás élmény mellett retteneteseket is átélnek. Ha empata vagy, akkor Rhaemiel arra figyelmeztet, hogy soha ne hagyd lemerülni a lelked elemeit, mert az fizikális betegségekhez vezethet!

A lelki feltöltődés érdekében menj a természetbe, csinálj olyasmit, ami ellazít, feltölt, néha pedig vonulj el egy kicsit a világtól, hogy ne vedd át mások érzéseit, és legyen lehetőséged a regenerálódásra!

Fordul segítségért Rhamielhez: Ha empata vagy, akkor most már tudod, hogy Rhamiel az empátia és az empaták angyala, tehát bármikor kérheted a segítségét. Nyugodtan hívd, ha például útmutatásra, gyógyításra, feltöltődésre lenne szükséged, mert mindezt megkapod tőle!

Ha sikerül napi szintű kapcsolatot kialakítanod vele, akkor többé nem fogod egyedül érezni magad, mert amellett, hogy Rhamiel ott lesz melletted, még éreztetni is fogja, hogy megért és szeret.

Rendszeres teljes körű tisztítás: Ha empata vagy, akkor egyfelől ügyelned kell a szívcsakrád egészségére, másfelől az aurádra is ráragadhatnak a negatív érzék, különösen abban az esetben, ha valaki rossz szándékkal van irántad. Ha ezek ellen nem teszel semmit, akkor egy idő után mérgezni kezdenek.

Rhamiel azt tanácsolja, hogy hetente egyszer végezz teljes körű tisztítást, ami történhet füstölővel, ásványokkal, rituális fürdővel, vagy bármi mással. Utána lásd el védelemmel az aurádat!

Sose sajnáld, hogy empata vagy: Egyáltalán nem könnyű az empatáknak, akik közül sokan inkább átoknak és nem áldásnak tekintik azt, hogy mennyire érzékenyek. Rhamiel azonban szeretné, ha tudnád, hogy empatának lenni áldás.

Annak érdekében, hogy te is így tekints a képességedre, először meg kell tanulnod helyesen használni, oda kell figyelned néhány dologra, köztük arra, hogy ne csak a negatívat lásd! Mindig légy büszke arra, hogy empata vagy, hiszen ezzel a képességeddel segíthetsz az embereknek és a világnak!A szeretet a kulcs: Rhamiel felhívja a figyelmedet arra, hogy az empataság lényege a szeretet, vagyis az, hogy képes vagy kellő érzékenységgel és szeretettel fordulni a világ és az abban élők felé, így önmagadhoz is.

Szeresd a világot, az embereket, önmagadat, és annyi szeretet sugározz szét, amennyi jól esik, mert ezzel meggyógyítasz másokat, erőt és reményt adsz, de nemcsak nekik, hanem saját magadnak is. Soha ne felejtsd el, hogy a szeretet nem a gyengeség, hanem az erő jele! Bátran tárd ki a szíved és szeress!

Nem kell mindenkit megmentened: Az empaták gyakran elkövetik azt a hibát, hogy azt hiszik, hogy mindenkit meg kell menteniük, mindenkinek segíteniük kell, pedig nem ez a dolguk. Rhamiel téged is arra emlékeztet, hogy empataként az a feladatod, hogy meghallgasd a másikat, érezz együtt vele, és tereld a gyógyulás útjára, tehát ne vállald át az érzéseit, a lelki terheit vagy a feladatait!

Abban az esetben, ha ezt megtanulod, akkor nem fogsz másokkal szenvedni, hanem sokkal hatékonyabban segíthetsz, mert így marad benned némi tárgyilagosság.

Vizsgáld meg az érzéseidet: Rhamiel azt tanácsolja, hogy a nap végén vizsgáld meg az érzéseidet, mert nem kizárt, hogy úgy vetted át valaki más érzéseit, hogy észre sem vetted, vagy nem sikerült kiűznöd magadból. Ilyenkor úgy érezheted, hogy idegen érzések munkálkodnak benned.

Ez abban mutatkozhat meg, hogy nyugtalan vagy, olyasmi miatt aggódsz, amiért máskor soha, esetleg indokolatlanul van rosszkedved, vagy nem érted, hogy miért gondolsz arra, amire. Ha ilyenkor rájössz, hogy ezek nem a te érzéseid, akkor a felismerés után engedd el őket, mert csak így érheted el, hogy többé ne kínozzanak!

Gyógyulj másik empata segítségével: Rhamiel arra kér, hogy amikor úgy érzed, hogy lemerültél, akkor jót tehet neked, ha egy másik empatához fordulsz, mert a szeretetével feltölthet, segíthet, hogy megszabadulj a káros érzésektől, energiáktól. Ahogy az orvos is orvost keres fel, ha baj van, úgy az empata is felkereshet egy másik empatát, ha útmutatásra, némi energiára lenne szüksége.

Tisztítsd és harmonizáld rendszeresen a szívcsakrádat: Rhamiel arra figyelmeztet, hogy abban az esetben, ha gyakran átveszed mások érzéseit, amiket nem dolgozol fel, nem szelektálsz, akkor előbb-utóbb el fog tömődni a szívcsakrád.

Ha nem akarsz beleragadni más érzésvilágába, akkor rendszeresen tisztítsd és harmonizáld a szívcsakrádat! Ne feledd, hogy empataként szeretet és megértést kell adnod, nem pedig mások érzéseit átvenned!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Öt kívánságmágia az advent utolsó vasárnapjára.

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

http://ujhazak.com