Hat dolog, amit meg kell tenned 2019 végéig!

Az angyalok szerint ezeket a teendőket kell elvégezni ahhoz, hogy tiszta lappal és tiszta karmával kezdhesd a következő évet.Alig maradt két hónap a 2019-es esztendőből. Ilyenkor érdemes átgondolni, hogy mi minden történt az elmúlt évben, milyen elvarratlan szálak, függő ügyek várják a lezárást, illetve mi mindent kell megtenni azért, hogy tiszta lappal és tiszta karmával indulhass neki a 2020-as évnek.

Az embereknek mindig jót akaró angyalok ebben lesznek a segítségedre, ugyanis szerintük, ha elvégzed az alábbi hat feladatot 2019 vége előtt, akkor azzal megalapozhatod a jövő évi sikereidet.

Tedd rendbe a kapcsolataidat: Ha szeretnél tiszta lappal kezdeni 2020-ban, akkor az angyalok szerint az egyik feladatod az, hogy zárd le azokat a kapcsolataidat, amelyek már nem működnek, több bennük a fájdalom, az egymás bántása, mint a szeretet!

Emellett ápold, erősítsd meg azokat a kapcsolataidat, amelyekben még van élet! Kérj bocsánatot attól, akit megbántottál! Ha neked okozott fájdalmat valaki, akkor fogadd el annak bocsánatkérését! Öntsd ki a szívedet a szeretteidnek, és hallgasd meg őket, ha ők öntik ki a szívüket neked!

Azt kapod majd vissza, amit most adsz: Ha most azt mondod, hogy ez egész évben így van, akkor igazad van, viszont az angyalok felhívják a figyelmet arra, hogy az év vége közeledtével ez a törvény felerősödik, ezért most a szokottnál is fontosabb, hogy mit adsz, mit közvetítesz mások felé!

Ha ez önzés, szánalom, harag, megvetés, akkor azt fogod visszakapni, úgyhogy gondold át, hogy mit szeretnél kapni most és jövőre! Amennyiben szeretetet, segítséget és törődést, akkor ne késlekedj ugyanezt adni másoknak!

Ennél a feladatnál nem a pénzbeli dolgok számítanak, hanem a szellemi értékek és tettek. Ha arra vágysz, hogy mindig legyen, akire számíthatsz, akkor légy te is olyan ember, akire lehet számítani!

Engedd el a múlt eseményeit: Az elmúlt hónapokban biztos, hogy előfordultak olyan dolgok, amikre nem vagy büszke, amiket legszívesebben meg nem történtté tennél. A cél azonban nem az, hogy elfelejtsd ezeket, hiszen ezek is hozzátettek az élettapasztalatodhoz.

A cél az, hogy megbocsásd magadnak, és annak, aki ártott neked, valamint el kell tudnod engedni a fájó, rossz érzést. Ne vidd magaddal 2020-ba az idei év árnyait, terheit! 2019 utolsó hónapjaiban dolgozz azon, hogy levedd ezeket magadról, mert jövőre csak akadályoznák, nehezítenék a sikereidet!

Adj hálát az idei adományokért: Az angyalok szerint ezt a feladatot sem lehet elég korán kezdeni, de az év végén különösen fontos a hála, ezért adj hálát mindenért, amit az évben kaptál, legyen az apró, vagy nagy ajándék!

Végy számításba mindent, hogy az égiek is lássák, hogy megbecsülsz minden ajándékot, amit tőlük kapsz! De ezt ne azért tedd, mert azt reméled, hogy így még többet kapsz tőlük, hanem azért, mert őszinte örömmel tölti el őket, ha azt látják, hogy értékeled az életet és annak ajándékait. Hidd el, hogy mindegy, hogy mennyit kaptál, ez a tudat téged is boldoggá fog tenni!

Engedd el a régit és azt, ami nem megy: Az angyalok azt kérik, hogy ne erőlködj, engedd el az összes görcsösséget, mert abban az esetben, ha nem így teszel, akkor az egész jövő éved küszködéssel fog telni.

Ereszd el azokat a régi, bevett szokásaidat, amelyek már nem működnek, és adj teret az újnak, mert akkor a jövő év elhozza az újdonságokat! Ugyanez vonatkozik a nem működő kapcsolataidra is, és minden másra, amiről úgy érzed, hogy már kényszeres, csak te akarod, csupán vágyálom. Engedj el mindent, amiben nem leled örömödet, hogy azok ne foglalják el a helyet azok elől az új és fontosabb dolgok elől, amiket 2020-ban kaphatsz!

Mondd ki- mutasd ki: Ez a feladat az év minden napján ugyanolyan fontos, de az esztendő vége felé különösen lényeges, hogy kimondd és kimutasd a valódi érzéseidet. Ez nélkülözhetetlen a jó karmához, mert az, amit kimondasz, az felold, azt nem cipeled tovább, nem lesz belőle rejtett teher.

Az év utolsó hónapjaiban ennek rendkívül komoly szerepe van a kapcsolataidban és önmagaddal szemben is. Ebben az időszakban az eddiginél is jobban kell szeretned magadat és másokat, mert az év sötét időszakában gyengül a fény ereje, amit azzal lehet erősíteni, ha kellő szeretet van az emberben. Az angyalok tehát azt tanácsolják, hogy mondd és mutasd ki, hogy mennyire becsülöd és értékeled a másik felet, akinek mondj köszönetet!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Öt kívánságmágia az advent utolsó vasárnapjára.

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

http://ujhazak.com