Hisznek az őrangyalokban a sztárok

Denzel Washington, Gemma Arterton és Gloria Hunniford is biztos benne, hogy az angyalok vigyáznak rájuk. guardian_angel
Elhunyt nagymamáját véli látni Gemma Arterton. A James Bond lány a Vogue magazinnak árulta el, hogy biztos benne, hogy a nagyija őrangyalként vigyáz rá, és jeleket küld a számára, hogy melyik filmszerepeket fogadja el.

Denzel Washington arról beszélt, hogy a húgát látta angyalszárnyakkal. Gloria Hunniford pedig azt árulta el, hogy az ő őrangyala mindig segít neki parkolóhelyet találni.

Az, hogy a sztárok is ilyen nyíltan beszélnek arról, hogy hisznek az őrangyalokban, nem véletlen, ugyanis egyre több ember vallja, hogy angyalok vigyáznak rájuk.

Az ICM által készített közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a britek 31 százaléka, azon belül a nők 41 százaléka, létezőnek fogadja el az angyalokat.

Az angyalokba vetett hit már annyira elterjedt, hogy a témáról szóló könyveket is úgy viszik a boltokból, mint a cukrot, ám még mindig nagyon sok a szkeptikus, akik állítják, hogy van tudományos magyarázat arra, amit mások angyalnak hisznek.

A Goldsmiths Egyetem pszichológus professzora, Christopher French, állítása szerint sok ember valóban lát valamit, mint a bajba jutott hegymászók, akik olykor beszámolnak arról, hogy olyan alakok jelentek meg előttük, akik kivezették őket a veszélyből, de ez csak egy pszichológiai védekező mechanizmus.

Egy 2005-ös svájci kutatás is a szkeptikus véleményét erősíti. Akkor az alanyok bal temporoparietális átmenet nevű agyi területébe elektromos áramot vezettek. Ennek hatására az emberek „árnyalakokat” láttak.

denzel_washington02A tibeti szerzetesek is találtak magyarázatot arra, hogy egyesek találkoztak az őrangyalukkal. Az ő agyi képalkotó vizsgálatuk arra mutatott rá, hogy akkor tapasznak ilyesmit az emberek, amikor az agy elülső részének területei rendkívül aktívak, míg a tájékozódásért felelős rész nyugodt, tehát fizikai különbség van azoknak az agyában, akik angyalokat látnak.

A tudósok és szakemberek váltig azt állítják, hogy csupán az emberek vágyát tükrözi az, hogy angyalokat látnak, mert akarnak valamit, ami mintát, jelentőséget ad a véletlenül bekövetkező eseményeknek.

Sokan kritizálják is az angyalokat, hogy miért csak néha segítenek. Ők elfelejtik, hogy az angyalok nem azért vannak, hogy minden egyes percben fogják az emberek kezét.

Az angyalok csak akkor avatkozhatnak bele a dolgokba, ha maguk is engedélyt kapnak rá, és az sem mellékes, hogy az adott személy egyáltalán hisz bennük.

Ahogy Lorna Byrne bestselleríró fogalmazott: "Az Őrangyalunk már kismillió különböző helyzetben védett meg bennünket életünk során, anélkül, hogy tisztában lettünk volna vele."

(Forrás: Medipress )

Hozzászólások

2024-es sikervarázslatok

2024-es sikervarázslatok

Kérj égi segítséget a céljaid eléréséhez!

Milyen égi ajándékot kapsz még az idén?

Milyen égi ajándékot kapsz még az idén?

Ha választasz egy lapot, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

Mit ír a sorsod könyve 2024-re?

Mit ír a sorsod könyve 2024-re?

Az általad választott kulcs alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az évben.

Milyen bosszúság érhet decemberben?

Milyen bosszúság érhet decemberben?

Válassz egy lapot a neked szóló jóslatért!

Milyen ajándékot kapsz 2024-re?

Milyen ajándékot kapsz 2024-re?

Válassz egy lapot a neked szóló jóslatért!

Decemberi jóslat

Decemberi jóslat

Neked mit üzennek a számok a tél első havára?

Váltsd valóra a vágyaidat decemberben!

Váltsd valóra a vágyaidat decemberben!

Egyperces varázslatok, amelyekkel elérheted, hogy már a hónapban teljesüljenek a kívánságaid.

Így alakulhat a karriered 2024-ben!

Így alakulhat a karriered 2024-ben!

Számolj a példa alapján, majd olvasd el a számmisztika neked szóló jóslatát!

Tízmilliószoros napok 2024

Tízmilliószoros napok 2024

Jegyezd fel a különleges erejű dátumokat!

Téli életfeladat

Téli életfeladat

Tudd meg, hogy mivel kell foglalkoznod az évszakban a varázskönyv szerint!

http://ujhazak.com