Hivatalosan is elismerte a Vatikán az ördögűzők társaságát

A Szentszék, a római katolikus egyház legfőbb intézménye, hivatalosan is elismerte a nemzetközi ördögűzők társaságát, amely tagjainak a feladata az, hogy a megszállott hívőket megszabadítsák a démonoktól.exocismEddig is sejtettük, hogy a Vatikán komolyan veszi az ördögűzést, de most hivatalosan is bejelentették, hogy a vatikáni Klérus Kongregációja jóváhagyta a nemzetközi ördögűzők társaság szabályzatát, és az egyházjog alapján elismerte annak a működését.

A bejelentés, tehát most már hivatalosan is alátámasztja, hogy a római katolikus egyház elfogadja az ördögűzést, aminek a gyakorlatát számtalan ember vitatja az egész világon. Az ördögűzők társaságának harminc országban nagyjából 250 katolikus pap a tagja. A szervezet egyik alapítója Róma legfőbb ördögűzője, azaz Gabriele Amorth atya.

A katolikus egyháznak már saját kézikönyve van az ördögűzősről, amit jól átdolgozva, 1999-ben adtak ki, ám a katolikus hívők ennél sokkal régebb óta ismerik a gyakorlatot, amire az 1973-ban bemutatott „Az ördögűző” című amerikai film hívta fel a figyelmet.

exorcismpopFerenc pápa meglepően sokat beszél az ördögről, ami az elődeire nem volt jellemző. Tavaly például a pápa egy olyan férfi fejére tette a kezét, akit az egyházfő szerint, négy démon szállt meg.

A nemzetközi ördögűzők társaság vezetője, Francesco Bamonte atya azt nyilatkozta a hivatalos elismeréssel kapcsolatban, hogy ez nemcsak nekik öröm, hanem az egész egyháznak, mivel az ördögűzés egyfajta jótékonykodás, amely a szenvedők javára válik.

A múltban egyébként nagyon sokan belehaltak az ördögűzésbe, mert valójában csak betegek voltak, és azért produkáltak olyan tüneteket, amely megszállottságra utalt, tehát előbb mindenképpen menjünk orvoshoz, és ne rögtön ördögűzőt hívjunk, ha furcsán kezdünk viselkedni!

(Forrás: klubradio.hu)

Hozzászólások

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Mire számíthatsz a hét utolsó két napjában?

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Hol áll melléd Fortuna?

Karácsonyi jóslat

Karácsonyi jóslat

Így alakulhat az ünnep 2025-ben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Mivel lephet meg az élet?

Decemberi jóslat

Decemberi jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Különös karácsonyi történetek.

Kívánság jóslat

Kívánság jóslat

Teljesül a vágyad még az idén?

Képes jóslat 2026-ra

Képes jóslat 2026-ra

Amit először meglátsz, az alapján derült ki, hogy miről szólhat az év.

2026-os számmisztika

2026-os számmisztika

Milyen évet jósol neked a születésnapodhoz tartozó szám?

Téli események

Téli események

Erről lehet emlékezetes az évszak.

http://ujhazak.com