Húsvéti babonák, amikre nagyon figyeljünk oda, különben ugrik a jó szerencsénk!

Bőséget, szerelmet és Fortuna kegyét biztosíthatjuk be, ha komolyan vesszük az alábbi harminc babonát. Hétvégén húsvét, ami rokonlátogatást, sonkát, tojást, édességet, ajándékot, locsolkodást, és pihenést jelent. Ha az ünnepi készülődés mellett odafigyelünk a legfontosabb babonákra is, akkor biztos, hogy kellemes ünnepben lesz részünk, ráadásul bebiztosíthatjuk a szerencsénket, a bőséget, de még a szerelmet is.

A következő harminc népi babona ismerete azért is fontos, mert a figyelmen kívül hagyásuk könnyen odavezethet, hogy elveszítjük az eddigi jó szerencsénket.

1.

A húsvéti kalács morzsáit szórjuk ki a tyúkoknak, hogy azok sok tojást tojjanak!

2. A babona szerint húsvétkor, ha keleti szél fúj, a patakból kell vizet merni, mert az ilyenkor begyűjtött víznek gyógyító ereje van.

3. Ha húsvétkor új ruhát viselünk, akkor egész évben szerencsénk lesz.

4. Húsvétkor tilos az állatokkal foglalkozni, de ruhát sem szabad mosni. Aki ezeket mégis megteszi, az szerencsétlen lesz, és belecsaphat a villám.

5. A megszentelt barkának gyógyító hatása van. A babona szerint, ha templomból kilépve lenyelünk egy szem barkát, az megvéd a gyomorbántalmaktól és a torokfájástól.

6. Amennyiben marad a húsvéti ételekből, akkor tegyük el az ünnepi maradékot, mert a babona szerint varázserővel rendelkezik!

7. Húsvét reggelén tilos sepregetni, mert azzal kiseperjük a jó szerencsét. A dunyhát se rázzuk ki, mert akkor a balszerencse fog mellénk állni, nem Fortuna.

8. A megszentelt húsvéti sonka csontját akasszuk fel a gyümölcsfára, ha szeretnénk, hogy bőségesen teremjen egész évben.

9. Ha húsvétkor meghívást kapunk, akkor feltétlenül fogadjuk el, mert ellenkező esetben soha többé nem kapunk hozzá hasonló ajánlatot. 10. Húsvét reggel, amint felkeltünk, azonnal együnk meg egy almát, miközben mondogassuk ezt:

„Ahogy Éva tudásszomjában megette, én is úgy vágyom sorsom ismeretére!”

A gyümölcs elfogyasztása után számoljuk meg az alma magjait! Ha páros, akkor igaz a szerelmünk, ha páratlan, akkor nem az.

11. Ha egy kis bárányt kapunk húsvétkor, akkor rendkívül szerencsések leszünk. A babona arról nem szól, hogy plüss is jó lesz-e.

12. Nagyon rossz jel, ha húsvétkor egy ruhadarabodat fordítva veszünk fel.

13. Varázserővel rendelkezik az írott tojás, legalábbis a népi babona szerint.

14. A görögök abban hisznek, hogy az eresz lefolyójába tett barka védelmet nyújt a villámlás és villámcsapás ellen.

15. A babona azt mondja ki, hogy húsvétkor azzal kell elfogyasztanunk egy tojást, aki rendkívül közel áll hozzánk, mert így, ha a következő évben elkerülünk egymás mellől, akkor biztos, hogy vissza fogunk találni egymáshoz.

16. Ha húsvétkor vadmadarak tojására bukkanunk, és azt megesszük reggelire, akkor szerencsénk lesz.

17. Azok a szülők igazán szerencsésnek mondhatják magukat, akiknek húsvétkor jön a világra a csemetéjük.

18. Húsvét vasárnap és hétfőn nem ajánlott a méz fogyasztása.

19. Ha húsvét első napján hideg vízben fürdünk, akkor frissek és egészségesek leszünk egész évben. Valószínűleg ez a babona a locsolkodás alapja.

20. A fiatal házasok feladata húsvét reggel az, hogy napkeltekor háromszor sétáljanak körbe a házuk körül, hogy ezzel garantálják a szerencséjüket. 21. Ha arra vágyunk, hogy egész évben szerencsések legyünk, akkor húsvét napján viseljünk zöld ágat a ruhánkon!

22. A nyúlláb megvéd a szellemektől, szerencsét és új kapcsolatokat hoz. Húsvétkor érdemes egy nyúllábat tartani a bal zsebünkben, mert ezzel megnöveljük annak az esélyét, hogy ránk talál a szerelem.

23. Ha húsvétkor hullócsillagot látunk, akkor el fogjuk veszíteni a szeretőnket.

24. Rossz szerencsét jelent, ha húsvétkor egy mókus keresztezi az utunkat.

25. Az is rossz jel, ha egy felnőtt megbotlik és elesik húsvétkor.

26. Ha nem eszünk húst húsvétkor, akkor nem leszünk lázasak az esztendőben.

27. Amennyiben egy fiatal férj összekeveri a feleségét valakivel húsvét reggel, akkor még ebben az évben megözvegyül.

28. A babona úgy tartja, hogy a húsvétkor sült süteményeknek és kenyereknek természetfeletti ereje van.

29. Ha szerelemre vágyunk, akkor piros tojással kell díszítenünk a barkaágait.

30. Ha húsvét vasárnap jegyeznek el, akkor abból nem lesz házasság.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Mire számíthatsz a hét utolsó két napjában?

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Hol áll melléd Fortuna?

Karácsonyi jóslat

Karácsonyi jóslat

Így alakulhat az ünnep 2025-ben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Mivel lephet meg az élet?

Decemberi jóslat

Decemberi jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Különös karácsonyi történetek.

Kívánság jóslat

Kívánság jóslat

Teljesül a vágyad még az idén?

Képes jóslat 2026-ra

Képes jóslat 2026-ra

Amit először meglátsz, az alapján derült ki, hogy miről szólhat az év.

2026-os számmisztika

2026-os számmisztika

Milyen évet jósol neked a születésnapodhoz tartozó szám?

Téli események

Téli események

Erről lehet emlékezetes az évszak.

http://ujhazak.com