Illatos párnával láthatjuk meg a jövőt az álmunkban

Egyszerű praktikák, amelyek segítik a jövőbe pillantást.dreamHa szépet álmodunk, akkor az után sóvárgunk, hogy bárcsak valósággá válna, amit éjjel átéltünk, de rémálom esetén, főleg akkor, ha egy szerettünk balesetét, betegségét, halálát láttuk, rettegünk, hogy bekövetkezik a tragédia. Ilyenkor egyből azzal nyugtatjuk magunkat, hogy az álom tudományosan jól magyarázható folyamat, ami az agyunkban megy végbe.

Amennyiben mégis eljátszunk a gondolattal, hogy az álom eszköz a jövőbe látáshoz, akkor hét könnyű praktika segíthet nekünk abba, hogy bepillantsunk a jövőbe, ám ne felejtsük el, hogy a látás nagy felelősséggel jár.

Lehet, hogy szép jövő tárul elénk, de az sem kitárt, hogy kellemetlenségekről szerzünk tudomást. A második esetben megszerezzük azt az előnyt, hogy megakadályozzuk a bajt, javíthatunk a közelgő helyzeten, de vajon képesek vagyunk-e ennek a felelősségnek a terhét cipelni? Azzal is számolnunk kell, hogy nem a saját jövőnkbe pillantunk bele, ha a szertartásnál nem szögeztük le világosan, hogy csak arra vagyunk kíváncsiak, ami ránk vár.

Azt se felejtsük el, hogy nem filmként fogjuk látni a jövőt, hiszen az álmok általában ennél sokkal rejtélyesebbek.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lehet, hogy világos képet kapunk, de ennél valószínűbb, hogy az Univerzum meg fog dolgoztatni, és olyan homályos üzenetet küld, hogy nem győzzük megfejteni a jelképeket, szimbólumokat.

Ha tehát valami zagyvaságot álmodunk, akkor ne legyintsünk rá, hanem írjuk le, majd kapjuk elő az álomfejtéssel foglalkozó könyvek valamelyikét a polcról, és szánjunk elég időt az álomfejtésre, mert nincs értelmetlen, felesleges álom!sleep2A hegyi beszéd után, íme néhány hétköznapi praktika, amely segít, hogy álmunkban belenézhessünk a jövőbe.

Álomüveg: Keressünk egy szép kis üveget, amelybe tegyünk ugyanannyit a következő szárított növényekből: fekete üröm, kamilla, macskagyökér, levendula, és egy kis holdkő. Még ne zárjuk le az üveget!

Mondjuk el az alábbi varázsigét:
„Csillagfény, csillagfény,
A legfényesebb csillag ragyogja be álmaimat,
Hogy világosan lássam azt, amit kívánok,
A csillagok fénye elvezet a sötét éjszakában,
És megmutatják merre vannak a jósálmok.”

Most zártjuk le az üveget, amit kedvünk szerint dekorálhatunk, majd tartsunk a fekvőhelyünk közelében. Számítsunk rá, hogy már aznap megérkezhet a jósálom!

Illatos álompárna: Fogjunk egy párnát, aminek a külső borítása hagyományos párnahuzat, de azon belül legyen egy kispárna, amelyet magunk varrtunk. A bélés lehetőleg legyen vatta, pamut vagy muszlin. A kispárnára cseppentsünk az álmot hozó illóolajokból. Ezek a következők: angyalgyökér, jázmin, levendula, macskagyökér, ánizs, rozmaring, szantálfa, bergamot, tömjén, mirha, ylang-ylang, lótusz.

Álmokat hozó füstölő: Ez a praktika akkor jön jól, ha van aromalámpánk, szeretjük a finom illatokat, és nem zavar, ha azok egy kicsit erősebbek. Fontos, hogy szigorúan tűzbiztos keretek között végezzük el ezt a technikát, amelyben annyi a dolgunk, hogy éjszaka csepegtessünk az aromalámpa vízébe a következő illóolajokból:

3 csepp szantálfa
3 csepp ylang-ylang
2 csepp rózsa
2 csepp neroliolaj

Ha kész, akkor bújunk be az ágyunkba, hunyjuk le a szemünket és aludjunk! Jó éjszakát és jósálmokat!dreamKérés a jövőbelátó álmokért: Vegyünk elő egy kis papírt, amire írjuk le, hogy mire vagyunk kíváncsiak, mit szeretnénk látni az álmainkban. Ha kész a világosan megfogalmazott kívánságlista, akkor hajtsuk össze a papírt, rajzoljunk rá pentagrammát, majd mondjuk el, hogy:

„Istenem és Istennőm, halljátok meg kérésemet, látni akarom a jövőmet, hadd tudjam meg azt, ami a papíron szerepel!”

Végül tegyük a párnánk alá a papírt, feküdjünk le aludni! Szép álmokat!

Kövek ereje: Ez a legegyszerűbb praktika, ha szeretnénk álmunkban meglátni a jövőt, hiszen csak olyan ásványt kell magunknál tartani, amely képes előidézni az ilyen álmokat. A célra tökéletesen megfelel a holdkő, az obszidián, a jáde, a vörös jáspis, a napkő és az ametiszt.

Válasszuk ki valamelyiket, lehetőleg marokkő formában, majd lefekvés előtt tegyük a párnánk alá, hogy meghozza a kívánt hatást.

Álmok őrizői: Este, amikor lefeküdtünk, akkor gondoljuk át azt, amire kíváncsiak vagyunk! Mit szeretnénk látni, megtudni az álmunkban? Ha pontosan megfogalmaztuk a vágyunkat, akkor mondjuk el háromszor a következőt:
„Álomvilág Őrizői, engedjétek látni, azt, amit a leghőbb vágyam megtudni.”

Ez után csak el kell aludnunk azzal a biztos tudattal, hogy az imánkat meghallgatták, és biztos, hogy álmunkban kapunk néhány jövőképet.

Álomzsák: Vegyünk magunkhoz egy lila színű kis zsákocskát, amibe tegyünk szárított kőris levelet, babérlevelet, cickafarküvet, magyalfa termését, körömvirágot, jázmint, pimpót, mimózát, napraforgót virágát és fekete ürmöt.

Ügyeljünk arra, hogy a mennyiség annyi legyen, amennyi megtölti a zsákot! Ha elkészültünk, akkor kössük össze a zsák száját úgy, hogy ne szóródhasson ki! Végül tegyük a párnánk alá éjszaka, és feküdjünk le aludni!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Júniusi döntés

Júniusi döntés

Milyen válaszút elé kerülhetsz a hónapban?

Júniusi számmisztika

Júniusi számmisztika

Mire számíthatsz a hónapban a születésed dátuma alapján?

Nyári angyalüzenet

Nyári angyalüzenet

Mit tanácsolnak az angyalok az évszakra?

Így alakulhat az anyagi helyzeted 2026 nyarán!

Így alakulhat az anyagi helyzeted 2026 nyarán!

Mennyi pénzed lehet az évszakban?

Ezen a változáson eshetsz át 2026 nyarán

Ezen a változáson eshetsz át 2026 nyarán

Az általad választott lap alapján kapod meg a jóslatot.

Heti jóslat

Heti jóslat

Mi lesz a legfontosabb feladatod a napokban?

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Mi kap hangsúlyt a hét utolsó két napján?

Nyári jóslat

Nyári jóslat

Ezt üzeni a számmisztika az évszakra!

Ez lehet a május legfontosabb eseménye

Ez lehet a május legfontosabb eseménye

Miről lehet emlékezetes a hónap?

Májusi számmisztika

Májusi számmisztika

Így alakulhat a hónap a számok szerint!

http://ujhazak.com