Imái miatt nem volt áramszünet, ezért 5 milliárd forintot követel

Nelson Thabo Modupe biztos benne, hogy csakis neki köszönhető, hogy a 2010-es focivébé alatt nem volt áramszünet, ezért most pénzt akar.áram
Nem elégszik meg egy köszönettel a Johannesburg közeli Lichtenburgban élő Nelson Thabo Modupe, aki 250 millió randot, azaz 5 milliárd forintnak megfelelő összeget, követel az Eskom áramszolgáltatótól.

A Sion Keresztény Egyház hívőtagja azért tart igényt a pénzre, mert szentül hiszi, hogy csakis neki köszönhető, hogy a 2010-es focivébén egyetlenegyszer sem ment el az áram.

A rendezvény idején, ugyanis nagyon sok volt a villámlás, és az erős szél a térségben, ezért Modupe egyfolytában imádkozott, hogy ne akadozzon az áramellátás, és egyetlen mérkőzést se kelljen félbeszakítani, vagy elhalasztani.

Modupe annyira komolyan gondolja, hogy jár neki a 250 millió, hogy levelet is írt az áramszolgáltatónak, és bíróság elé is hajlandó vinni az ügyet, ha kell. Azért Modupe alkudozni is hajlandó, és eltekint az összeg egy részétől, ha az Eskom beveszi őt a cégbe társtulajdonosnak.

Hogy erről az egészről mi a véleménye az áramszolgáltatónak, arról nem szólnak a hírek, de valószínűleg nem fognak fizetni az imádkozásért.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsvéti tojás jóslat

Húsvéti tojás jóslat

Az általad választott tojás alapján kiderül, hogy milyen lehet a tavaszod.

Így alakulhat a sorsod áprilisban!

Így alakulhat a sorsod áprilisban!

Merre vihet az utad a hónapban?

Áprilisi lehetőségek

Áprilisi lehetőségek

Mire lesz esélyed a hónapban?

Erről lesz emlékezetes az április!

Erről lesz emlékezetes az április!

Mi lesz a legmeghatározóbb élményed?

Áprilisi jóslat

Áprilisi jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Miről szólhat a hét utolsó két napja?

Húsvéti hiedelmek

Húsvéti hiedelmek

Ezek a legismertebb ünnepi babonák.

Egy szám alapján kiderül, hogy valóra válhat-e a tavaszi kívánságod!

Egy szám alapján kiderül, hogy valóra válhat-e a tavaszi kívánságod!

Érdemes reménykednek, mi kell a sikerhez?

A beléd kódolt változás

A beléd kódolt változás

Az életkódod alapján kiderül, hogy min kellene változtatnod idén.

Tavaszi bőség

Tavaszi bőség

Mennyi pénzed lehet az évszakban?

http://ujhazak.com