Iskola – Mi jelenthet gondot a gyereknek a csillagjegye alapján?

Változó, hogy kinek mi az erőssége vagy nehézsége a tanulmányai során.schoolA diákoknak olyan az augusztus, mint a vasárnap, amin még lehet pihenni, ám tudják, hogy mindjárt itt a hétfő. Az augusztus esetében ez a szeptember, amikor újra elkezdődik az iskola, és nem lehet egész nap szórakozni.

A gyerekeket ráadásul az is emlékezteti az iskolakezdésre, hogy a boltokban már nem a strandfelszerelést látják meg először, hanem a füzetcsomagokat. Az iskola, tehát egyre jobban közeledik, amiben vannak, akik egymás után kapják az ötöseket, mások örülnek a kettesnek, de olyan diák is akad, akinek hullámzó a teljesítménye.

Amennyiben szeretnénk tudni, hogy a mi csemeténknek mi okoz nehézséget az iskolában, akkor azt kideríthetjük a csillagjegyéből.

Kos: Legtöbbször nagy lelkesedéssel veti bele magát az iskolai életbe, ám hajlamos túlvállalni magát a rengeteg különórával, ami felőrli. Amennyiben valami igazán érdekli a kisdiákot, akkor támogassuk a döntésében, de figyeljünk oda, hogy ne vállalja túl magát!

Bika: Keményen dolgozik, és nincs problémája a tanulással, ám néhány készségtárgyból olykor rosszabb jegyet kap, ami elég ahhoz, hogy nagyot zuhanjon az önbizalma.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebből látszik, hogy nagyon érzékeny teremtés, akinek muszáj megtanulnia kezelni a kudarcokat, különben nehéz dolga lesz az iskolában, és az élet más területén is.

Ikrek: Nagyon hullámzó az iskolában nyújtott teljesítménye. Általában ragyogó az elméje, de nem mindig mutat érdeklődést a tananyag iránt. Amennyiben valami nagyon megragadja az érdeklődését, akkor mindenkit leköröz. Szülőként rendszerességre kell szoktatnunk.

school-competitionRák: Gyakran előfordul, hogy az egyik legjobb tanuló az osztályban, de erről csak kevesen tudnak, mert a rák diák szerény, sokszor szégyellős, és emiatt nem tud érvényesülni. Fontos, hogy tápláljuk az önbizalmát, mert akkor nem fog megijedni attól, hogy hallassa a hangját.

Oroszlán: Imád a figyelem középpontjában lenni, de ugyanakkor érzékeny is. Sokan rosszaságnak veszik az oroszlán diák túlzott elevenségét. Ha megszidják, akkor azt nagyon a szívére veszi. Meg kell tanítanunk neki, hogy hogyan vezesse le az energiáit, mikor kell csendben maradnia.

Szűz: Általában nincs panasz a tanulására és magatartására, mert nagyon pedáns. A szűz diáknak azonban problémái lehetnek a beilleszkedéssel, főleg azért, mert a többi gyerek strébernek bélyegzi. Figyelünk arra, hogy a gyermekünk néha lazítson! Érdemes egy érdekes szakköre beíratni, amin kikapcsolódhat, és új barátokat szerezhet.

Mérleg: Okos, barátságos, és nagyon sokan szeretik, ám a mérleg diák szeret lustálkodni, főleg akkor, amikor rájön, hogy a gyors észjárásával, és lenyűgöző személyiségével könnyen kivághatja magát a kemény helyzetekből. Ne hagyjuk, hogy az egyszerűbb utat válassza!

pouting_school_childSkorpió: Felnőttként sem egy egyszerű lélek, de gyerekként nehezen kontrollálja az érzelmeit, ami miatt sok baja lehet az iskolában. A skorpió diák hajlamos egy veszekedés, vagy egy igazságtalannak gondolt rossz jegy miatt indulatossá válni, amivel rosszabbá teszi a helyzetet.
Tanítsuk türelemre a skorpió gyermekünket!

Nyilas: Nehezen viseli a kötöttségeket. Habár nagyon okos, értelmes, és remek a képzelőereje, mégis hajlamos elhanyagolni a feladatait, és nehéz rávenni, hogy üljön le otthon tanulni. Amennyiben ilyen gondunk van a nyilas diákkal, akkor próbáljuk meg motiválni, hogy megmutassa az igazi képességeit.

Bak: Legtöbbször kiegyensúlyozott, és jó teljesítményt nyújt. A változást azonban rosszul viseli, tehát egy új osztály, tanár, váratlan dolgozat kizökkenti a rutinjából. Ilyen esetekben legyünk türelmesek, mert ismét rá fog érezni a szabályokra.

Vízöntő: Kimondottan vezéregyéniség, ám az élénk fantáziáját ritkán köti le a tanulás. A művészetekben, humán tárgyakban biztos, hogy mindenkit leköröz, de a reál tárgyakkal nehezen boldogul, ezért azokban segítségre lehet szüksége.

Halak: Kitartó, éles eszű, és a kudarcot is jól kezeli, tehát semmi sem állhat az útjába. A baj csak az, hogy a nyilas diák érzékeny, jó lelkű, konfliktus kerülő, és könnyen manipulálható, ezért komoly veszélyt jelent rá, ha rossz társaságba kerül, vagy valaki megpróbálja manipulálni.

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsvéti tojás jóslat

Húsvéti tojás jóslat

Az általad választott tojás alapján kiderül, hogy milyen lehet a tavaszod.

Így alakulhat a sorsod áprilisban!

Így alakulhat a sorsod áprilisban!

Merre vihet az utad a hónapban?

Áprilisi lehetőségek

Áprilisi lehetőségek

Mire lesz esélyed a hónapban?

Erről lesz emlékezetes az április!

Erről lesz emlékezetes az április!

Mi lesz a legmeghatározóbb élményed?

Áprilisi jóslat

Áprilisi jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Miről szólhat a hét utolsó két napja?

Húsvéti hiedelmek

Húsvéti hiedelmek

Ezek a legismertebb ünnepi babonák.

Egy szám alapján kiderül, hogy valóra válhat-e a tavaszi kívánságod!

Egy szám alapján kiderül, hogy valóra válhat-e a tavaszi kívánságod!

Érdemes reménykednek, mi kell a sikerhez?

A beléd kódolt változás

A beléd kódolt változás

Az életkódod alapján kiderül, hogy min kellene változtatnod idén.

Tavaszi bőség

Tavaszi bőség

Mennyi pénzed lehet az évszakban?

http://ujhazak.com