Ismerd meg a Japán hitvilág legvarázslatosabb állatait!
Misztikus teremtmények és képességeik.
Rengeteg misztikus állatot tart számon a japán kultúra. Ezeknek a lényeknek a gyűjtőneve a jókaik. Ebbe tartóznak bele a démonok, szörnyek és szellemek. Kinézetre a jókaik lehetnek félig állat, félig emberi, vagy teljesen állati lények.
Személyiségre a jókaik között vannak jók és gonoszak. Némelyikük szeret az emberek között élni, másikuk messzire kerüli őket. A jót akaró jókaik segítenek, támogatnak, a rossz szándékú teremtmények viszont bosszút állnak, pokollá teszi mások életét.
Emellett előfordulnak a jókaik között olyanok is, amelyek szándéka nem fontos, ugyanis csak arra vágynak, hogy emberekkel háljanak, és így fél-jókai teremtményeket hozzanak létre. A japán misztikus állatok megjelenése lehet csodaszép, rusnya, visszataszító, vagy humoros. Az ártó szándékú jókaikat nem tudják elpusztítani az átlagemberek, ugyanis erre csak a sintoista ördögűzők és a buddhista szerzetesek képesek.
Nehéz lenne felsorolni a japán kultúra összes varázslatos teremtményét, ezért most csak a legkülönlegesebbeket ismerheted meg!
Inugami: A japán hiedelem szerint ezek a kutya istenek végtelenül hűséges teremtmények, akik az erejükkel képesek emberi alakot ölteni, illetve elűzik a gazdájuk körül ólálkodó gonosz szellemeket, tehát az ingumai tulajdonképpen olyan, mint egy hűséges házőrző kutya.
Egyes elképzelések szerint az ingumai is lehet jó vagy rossz, attól függően, hogy a gazdája hogyan bánt vele. Ez az oka annak, hogy némely beszámoló szerint a halálból visszatérő kutyák szellemei bosszúszomjasak, kimondottan rosszak, és szörnyű átkokat hozhatnak egykori gazdájuk fejére. Ettől csak egy ördögűző vagy szerzetes tudja megszabadítani az embereket. A legendák szerint egyes inugami képes emberekkel hálni.
Mudzsina: Az elképzelés szerint a borz alakjában megjelenő mudzsina az alakváltás, bűbáj nagymestere.
A mudzsina egy pajkos, rakoncátlan misztikus állat, aki imádja megtréfálni az embereket.A vele kapcsolatos történetek egyike arról szól, hogy egy mudzsina buddhista szerzetessé változott, majd hat évig élt egy öreg kolostorban, ahol az egyik nap észrevették a hosszú farkát. Ahogy a kicune, úgy a mudzsina is képes több farkat növeszteni, amivel egyenes arányban nő az erejük.
Több történet szerint a mudzsina nem borz, hanem egy arctalan szellem. Bár egy kicsit ijesztőnek hangzik, mégsem kell megijedni tőle, ugyanis nem erőszakos, és rosszindulat sincs benne. A mudzsinák inkább tréfamesterek, akik elsősorban a rossz, gonosz embereket zaklatják.
Kicune: A régi Japánban tulajdonítottak misztikus erőt a rókáknak, akikről azt gondolták, hogy 100 éves korukban válnak képessé az alakváltásra, és akkor kapják meg a misztikus erejüket is. A kicune legfőbb képessége, hogy emberré tud változni.
A japán kultúra szerint, minél több farka van egy kicunenak, annál erősebb, bölcsebb, hatalmasabb. A legidősebb rókáknak kilenc farka van, és ők a legbölcsebbek a társai között. A történetek szerint akkor tud további farkat növeszteni egy kicune, ha betöltötte az 1000. életévét. Ugyanekkor változik a bundája arany vagy fehér színűvé.
A rókaszellemek hihetetlenül okos, bölcs lények, akiknek hűsége, barátsága példaértékű. Némelyik kicune emberi nővé változik, és férjhez megy, de az sem ritka történet, hogy a rókaszellem megszáll egy nőt, akinek a testét bujkálásra használja.
Más elbeszélések arra figyelmeztetnek, hogy a kicune komisz, ravasz teremtmény, aki alakváltással veri át az embereket. A középkorban erősen élt az a hit Japánban, amely szerint az éjszaka egyedül sétáló nő biztos kicune.
Tanuki: A japán nyestkutyát sokan borznak vagy mosómedvének írják le, aminek oka az, hogy a három állat erősen hasonlít egymásra. A hiedelmek szerint a vidám, pajkos Tanuki szerencsét, földi javakat, gazdagságot, jólétet hoz az embereknek. A japánok olyan erősnek hisznek a teremtményben, hogy november 8-án tanuki ünnepet tartanak. Azért éppen nyolcadikán, mert a legenda szerint a Tanuki nyolc különleges jellemvonással, tárggyal rendelkezik.
Ezek a nagy szemek, amivel belátja a környezetét, és segít a helyes döntésben. A bambuszkalap, ami megóv a bajtól. A szakés palack az erényt jelképezi. A nagy farok az erő, állhatatosság, siker kulcsa. A hatalmas herék pénzügyi szerencsét szimbolizálják. Az értékpapír a bizalmat mutatja, míg a nagy has a merészséget, határozottságot jelképezi. A mosoly pedig barátságot sugall.
A régebbi korokból megmaradt írások között akad, amely arról szól, hogy a tanukik egyáltalán nem kedvesek, hanem igazán gonoszak, ravaszak, ám a legtöbb történet ártalmatlan, a társadalom számára hasznos, lényként írja le. Japánban több kolostorban él az a történet, amely szerint egy régi szerzetesük tanuki volt, aki egy falevelet tett a fejére, és átváltozott.
Bakeneko és Nekomata: Az alakváló szellem-macskák természetfeletti erővel rendelkeznek, és akár egy házi macskából is lehet bakeneko, ha elmúlt 13 éves és a súlya 4 kiló. Az átváltozáskor hirtelen megnő a farka és az ereje.
A bakeneko bármilyen kisebb, nagyobb dolgot képes megenni, ám a kedvenc tápláléka egy, az emberek által nem ismert, kígyófajta mérge. Más legendák arról mesélnek, hogy a bakeneko megeszi az embereket, majd átveszi a helyüket.
Egy idő után a bakeneko farka ketté válik. Amikor ez bekövetkezik, akkor a korábbinál is nagyobb hatalomra tesz szert. Ettől kezdve nekomata, azaz macska-szörny lesz, aki képes irányítani a halottakat, általában a saját maga szórakoztatására.
A macska szörnyekkel vigyázni kell, mert rettenetesen sértődékeny lények, akik imádnak bosszút állni, ezért a helyiek nagyon figyelnek arra, hogy boldogok, elégedettek legyenek. Ugyanakkor vannak történetek, amelyek arról szólnak, hogy van jó is ezek között, a lények között.
Az egyik ilyen szerint a nekomata emberi nővé változva férjhez ment és hűséges feleség vált belőle. Egy másik történetben árva kislányként jelent meg gyermektelen családoknál, hogy boldoggá tegye őket.
A bakeneko másik alakja a maneki neko, akiket a japán integető kerámiamacska szimbolizál. Ezek a lények kifejezetten jószívű, varázslathoz értő macskák, akik olyan intelligensek, mint az emberek. A maneki neko megtestesíti a szerencsét, a boldogságot, a jólétet, és a harmóniát.
A népszerű kerámiamacskához két legenda kapcsolódik. Az egyik szerint egyszer egy gazdag ember állt egy szegény kolostor előtt. Amikor kitört a vihar, akkor egy macska integetéssel csalta el az embert onnan, ahol állt. A következő pillanatban egy villám belecsapott a fába, ami agyoncsapta volna az embert, ha nincs a macska.
A másik legendában egy szegény asszony álmában jelent meg az elpusztult macskája, és arra kérte a nőt, hogy kezdjen el kerámiamacskákat készíteni és árulni.
(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások