Istennek szüksége van ránk, ha felébred bennünk a küldetéstudat

Jelek, amelyeken keresztül az angyalok vagy Isten szól hozzánk.angelPostásnak érezhetik magukat az angyalok, hiszen amikor az Úrnak küldetése van a számunkra, de nem ér rá, akkor nekik kell átadniuk az üzenetet. Az angyalok dolgát az se könnyíti meg, hogy nem állhatnak elénk, hogy a szemünkbe mondják, hogy mi a feladat, hanem kénytelenek jeleket küldeni, amikre a legtöbben csak legyintünk.

Ha szeretnénk idejében felismerni, hogy szükség van ránk, akkor a következő hat jelre figyeljünk, mert az angyalok, vagy Isten, ezeken keresztül üzennek!

Hangok és megvilágosodás: Amikor Isten vagy az angyalok valakit megszólítanak, akkor az gyakran hangokat hall, persze ez nem jelenti azt, hogy szakemberhez kellene rohannunk, mert valójában csak arról van szó, hogy a belső hangunk, megérzéseink erősebbek lesznek, esetleg hirtelen megvilágosodunk. Ilyenkor jellemzően megértünk, tisztán látunk valamit, vagy rájövünk, hogy pontosan mit kellene tennünk, mivé kell válnunk, mi a szent célunk az életben.

Álomba tett látogatás: A legegyszerűbb isteni, angyali üzenési módszer az, ha egyszerűen megjelennek az álmunkban és elmondják a konkrét üzenetet. Az is lehet, hogy nem bukkannak fel személyesen, de olyan álmot küldenek, amelynek elemzéséből megfejthetjük, hogy mit kell tennünk, mi az életfeladatunk. Ezt az álmot biztos, hogy felismerjük, mert nagyon különbözik egy hagyományos álomtól.evogodEgy idegenen keresztül szólnak hozzánk: Istennek és az angyaloknak kifogyhatatlan az eszköztára, ha üzenni akarnak nekünk. Ilyen módszer lehet az, hogy egy idegen szól hozzánk, úgyhogy ne rázzuk le azonnal a bizalomgerjesztő külsejű embereket, esetleg öregeket, akik látszólag csak panaszkodni akarnak, vagy bárki mást, aki megszólít, mert lehet, hogy Isten rajta keresztül mondja el, hogy mit kell tennünk.

Fokozott elhivatottság érzése: Ha Isten úgy döntött, hogy ideje rálépnünk a nekünk kijelölt útra, akkor elfoghat az elhivatottság érzése. Lehet, hogy egyik napról a másikra úgy érezzük, hogy többet kell foglalkoznunk az angyalokkal, hittel, el kell olvasnunk a Bibliát.

Az elszántságunk mellett a hitünk is megnőhet. Lehet, hogy jobban hiszünk Istenben, az angyalokban, akikről beszélni akarunk, vagy megkeresnénk őket. Érezni fogjuk, hogy ennek részévé kell válnia a mindennapi életünknek például úgy, hogy rendszeresen elmegyünk a templomba.

Küldetéstudat: Lassan rájövünk, hogy a világ nem csak rólunk szól, és tennünk kell valamit, akár csak egy aprócska dolgot, hogy segítsünk a családunkon, rokonokon, a többi emberen, esetleg állatokon.

Ez nem jelenti azt, hogy mániákussá válunk, hanem csak kihasználjuk a lehetőséget, ha akad. Ha például látjuk, hogy önkénteseket keresnek a hétvégére, akkor gondolunk egyet, és jelentkezünk. Ez a feltámadó kötelességtudat Isten üzenete, hogy kiválasztott minket arra, hogy segítsünk másokon, tegyünk valamit a világért.

Valószínűleg már azzal is teljesítjük a feladatunkat, hogy hosszan elbeszélgetünk valakivel, akire ez sorsfordítóan fog hatni. Ennyire könnyen válhatunk a mindennapok apostolává, aki nyitott arra, hogy megossza a tudását másokkal, segítsen elűzni a rossz energiákat, vagy a szavaival gyógyítson.angelFeltétel nélküli szeretet: Az is isteni vagy angyali üzenet, ha akadnak olyan pillanataink, amikor elönt a feltétel nélküli szeretet érzése. Ez annak a jele, hogy eljött annak az ideje, hogy ne csak önmagunkkal, a saját világunkkal foglalkozzunk, hanem a környezetünkkel is.

Előfordulhat, hogy még nem tudjuk, de bennünk is ott bujkál a bölcs, a gyógyító, a mester, aki arra vár, hogy az embereket, a világot szolgálja. Keressük meg annak a lehetőségét, hogy hogyan végezhetnénk el az isteni küldetésünket, és teljesítsük be a nekünk szánt sorsot!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Számolj a példa alapján!

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

Ez lesz a legbosszantóbb élményed decemberben

Ez lesz a legbosszantóbb élményed decemberben

Milyen nehézségben lehet részed a tél első havában?

http://ujhazak.com