Karácsonyozzunk az angyalokkal!

Hívjuk meg az otthonunkba a szárnyas teremtményeket, és kérjük az áldásukat!Christmas Angel OrnamentAz angyalok mindig körülöttünk vannak, de ünnepekkor kifejezetten meghívhatjuk őket, sőt, az áldásukat is kérhetjük. Ehhez nem kell mást tennünk, csak követnünk kell néhány instrukciót, amellyel egészséget, békét, szerencsét, bőséget kérhetünk, illetve megköszönhetjük az egész éves támogatásukat.

Az adventi időszakban négy vasárnap angyal száll le a Földre. Négy héttel karácsony előtt érkezik Mihály, aki kék köpenyben próbál közelebb kerülni az emberekhez, ám a legtöbben annyira el vannak foglalva önmagukkal, hogy észre sem veszik a hangját. Mihály keresi azokat, akik megtudják, és megakarják hallani őt.

A második adventi vasárnap angyala Zakariás, aki piros palástot visel, a kezében pedig egy nagy aranyserleget tart, amit a Nap sugaraiból készítettek, tehát nagyon törékeny. Az angyal szeretné megtöltve visszavinni a Mennyországba a serleget, de abba nem tehet kemény, nehéz dolgokat.

Zakariás végigjárja az emberek otthonát, hogy észrevétlenül tiszta szeretetet csempésszen a háziak szívébe. Ez lesz, amit a serlegbe tesz. A mennyben élők majd fogják ezt a szeretetet, és fényt készítenek belőle a csillagoknak.
Ez az oka, hogy olyan jó érzés felnézni a ragyogó csillagokra.

A harmadik adventi vasárnap angyala Szent József. Ő fehéren ragyogó angyalként érkezik a Földre. A jobb kezében csodás erejű fénysugarat tart, amivel megérinti azokat, akiknek a szívében tiszta szeretet lakózik. A fény felragyog, és áthatja az emberek egész testét, így még a legszegényebb, legszerencsétlenebb személyeket is áthatja a béke, boldogság, szeretet érzése.

A negyedik adventi vasárnap angyala Gábriel, aki nagy, lila leplet öltve jelenik meg az égbolton. A Földet úgy járja be, hogy lantot penget, miközben szépen énekel, ám ezt csak akkor halljuk meg, ha nagyon jól figyelünk, a szívünk pedig tiszta. A béke dalát éneklő Gábrielt sok kis angyal kíséri.
Ahogy együtt zenélnek, a Földön úgy ébrednek fel a magok, amelyek tavaszra új életet hoznak.xmasangelHa meg akarjuk hívni ezt a négy angyalt az otthonunkba, akkor szükségünk lesz 4 db aranyszínű gyertyára, 4 db piros színű gyertyára, 4 db zöld színű gyertyára, füstölőkeverékre (bármilyen, ami karácsony illatú), oltárdíszítésre (magyal, fagyöngy, örökzöld, toboz, angyalok), ajándékokra, amiket a Karácsony Angyalainak szánunk (tej, sütemény, gyümölcsök) és egy tál vízre.

Először díszítsük fel az oltárt a karácsony szellemében. Ha tudunk, akkor tegyünk rá angyal jelképeket, szobrokat. Gyújtsuk meg a gyertyákat, a füstölőkeveréket, és teremtsünk ünnepi illatot.

Kulcsoljuk imára a kezünket. Meditáljunk nyitott vagy csukott szemmel, élvezzük a látványt, illatokat, és gondoljuk át, hogy az elmúlt évben mi mindenért lehetünk hálásak. Most mondjuk el, hogy: „Mihály, Zakariás, Szent József és Gábriel, akik azért feleltetek, hogy a Megváltó megszülessen és vele fény, szeretet és békesség köszönthess be a Földre és minden család szívébe és otthonába. Ti a négy fényes adventi angyal már megérkeztetek, jöjjetek el kérlek otthonomba, tegyétek nálam tiszteleteteket, hogy én is megtisztelhesselek, megajándékozhassalak benneteket.”

Helyezzük az oltárra az angyaloknak szánt ajándékokat, és folytassuk a szöveget: „Áldott és imádott Karácsony Angyalai, fogadjátok el szerény ajándékomat, hadd lássalak vendégül benneteket, hadd élvezzük családommal jelenléteteket, hozzatok kérlek fényt, szeretetet, bőséget és egészséget családomnak és nekem, sose szenvedjünk hiányt se kenyérben se hitben, legyen mindig mit tenni az asztalra, legyen mindig erőnk hinni és ezért ne is keljen sose betegeskednünk. Mert lássátok, hogy tiszta a szívünk és a lelkünk.”angelMost mélyedjünk el önmagunkban, hogy át tudjuk gondolni azt, hogy mire vágyunk a legjobban, majd képzeljük el, hogy a négy angyal megjelenik, csodát tesz, bőséggel, fénnyel, szeretettel látnak el minket és a családunkat. Azt is képzeljük el, hogy milyen lesz a következő esztendőnk.

Utolsó lépésként zárjuk le a szertartást úgy, hogy az oltárra tett vízből csepegtessünk a homlokunkra, tenyerünkre, és mondjuk azt, hogy: „Ezer hála és köszönet nektek Karácsony Angyalainak, menjetek tovább, hogy mindenkihez eljusson igétek és áldásotok.”

Égessük csonkig a gyertyákat, a vizet hagyjuk az oltáron, majd másnap legalább egy kortyot igyanak belőle a szeretteink és mi magunk is, ugyanis este meg fogják áldani az angyalok.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Hogy alakul az egészséged 2017 végéig?

Hogy alakul az egészséged 2017 végéig?

A Szent Teknős megjósolja, hogy milyen lesz az egészségi állapotod.

Hogyan alakul az anyagi helyzeted 2017 utolsó szakaszában?

Hogyan alakul az anyagi helyzeted 2017 utolsó szakaszában?

A szerencsebéka tudja, hogy mi vár rád pénzügyi téren.

Varázsolj magadnak szerelmet!

Varázsolj magadnak szerelmet!

Öt szertartás, ami ősszel hat a legerősebben.

Szelleműző rituálé a buddhistáktól

Szelleműző rituálé a buddhistáktól

Próbáld ki a szertartást, ha úgy érzed, kísértet jár a nyomodban!

A halloweennel kapcsolatban is létezik fóbia

A halloweennel kapcsolatban is létezik fóbia

Öt különleges tény a halloweenről.

Mi várhat rád 5 éven belül?

Mi várhat rád 5 éven belül?

Anne Marie Lenormand jósnő szelleme neked is megjövendölheti a választ.

Válassz egy kártyalapot és tudd meg, hogy mi vár rád a héten!

Válassz egy kártyalapot és tudd meg, hogy mi vár rád a héten!

Véleménykülönbségek, költözés, utazás, győzelem vagy esetleg öröm köszönt be az életedbe a következő napokban?

Angyali üzenetek októberre

Angyali üzenetek októberre

Öt feladat teljesítésével használhatod ki a legjobban a hónap energiáit.

Stratégiai lépések a rossz karma legyőzésére

Stratégiai lépések a rossz karma legyőzésére

A helyzet elemzése és a szükséges lépések megtétele szükségesek ahhoz, hogy véget vess a negatív karmikus ciklusnak.

Szerinted is szellem jelent meg a tengerparti képen?

Szerinted is szellem jelent meg a tengerparti képen?

Valami nyugtalanítót vettek észre az apa mellett.

http://ujhazak.com