Kávéban a jövőnk

Otthon is jósolhatunk a kávézaccból, miután elfogyasztottuk a feketét. istanbul-coffee-fortunes
Szövevényes utat járt be a kávézacc-jóslás, mire eljutott a mai emberek birtokába az ősi jóslás tudománya. A kávézacc-jóslás aranykorát a XIV.-XVII. században élte, amikor is, a tenyérjóslás mellett, ez volt a másik legnépszerűbb, jövőt fürkésző szokás.

Hiba lenne azt feltételezni, hogy egy ennyire fiatal tudományról van szó, ugyanis először az aztékok űzték a kávézacc-jóslást. Ők még őrölt kakaóbabot forráztak le, és a főpap jósolt belőle, ugyanis a kakaót szent italként tisztelték, és csak a főpap ihatott, de ő is arany kehelyből.

Az aztékok után már képtelenség nyomon követni a kávézacc-jóslás útját, ugyanis az nagyon zavaros, de végül eljutott Indiába, ahonnan Babilóniába folytatta hódítását, majd kikötött a szemita törzseknél.

Az ókorban a rómaiak is használtak italt jóslásra, de ők a bor alján keresték az útmutatást a jövőre nézve. Ezután már a Viktoriánus korban Kelet-Európában, Angliában és Írországban bukkant fel újra ez a jóslásfajta. Európában már nem kávézaccból, hanem teából jósoltak az emberek.

Az inkvizíció idején ezt a jóslást is el kellett rejteni, úgyhogy egy ideig senki sem űzte, amíg a cigányok fel nem fedezték, és, egy leegyszerűsített formában, nem terjesztették újra el.

A kávézacc-jóslás mára újra nagy divatját éli.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ha szeretnénk megtudni a közeljövőnket, akkor nem kell felkutatnunk olyan személyt, aki tud kávézaccból jósolni, ugyanis ezt mi magunk is megtanulhatjuk.

Még mielőtt elkezdenénk a jóslást, el kell mennünk egy arab élelmiszer boltba, mert csak ott kaphatunk a jósláshoz megfelelő, nagyon finomra darált, kávét.

coffee_grounds_forming_symbolsSzükségünk lesz még egy fehér belsejű csészére és csészealjra, cukorra és vízre. Mivel a kávét nem a szokásos módon kell főzni, ezért meg kell tanulni a török kávé készítésének folyamatát!

A hideg vizet egy elkeskenyedő nyakú réz ibrikbe mérjük ki.
Ezután a vízbe egy-másfél kanál kávét, és egy kanál cukrot teszünk, majd elkezdjük melegíteni.

Amikor a víz elkezd melegedni, meg kell keverni a kávét és a cukrot, majd hagyni kell felforrni. Arra muszáj vigyázni, hogy a főzet tetejére kiült hab, ne forduljon befelé!

Ha kész a főzés, akkor azonnal csészébe kell önteni a feketét, olyan módon, hogy a kávé tetején egyenletes hab legyen. Szűrőt ne használjunk!

Ezután fogyasztható a kávé, amit addig kell szürcsölve inni, amíg el nem érünk a csésze aljára ülepedett zaccig. Amíg iszunk, addig koncentráljunk a kérdésünkre!

Ha megittuk a feketét, akkor borítsuk rá a csészealjra a csészét, majd egy hirtelen mozdulattal fordítsuk meg, ezt háromszor ismételjük meg! Ezzel a felesleges kávézacc a csészealjra potyog.
A harmadik fordításnál, hagyjuk három percig a csészét, majd akkor fordítsuk meg, és kezdjük értelmezni az ábrákat!

Ha a fülénél fogjuk a csészét, akkor az óra járásával ellenkező irányba haladva jósoljunk! A jobb oldal a közelmúltat, a füllel szemközti rész a jelent, míg a bal oldal a közeljövőt mutatja meg.

Az ábrák értelmezését, az óramutató járásával ellenkező irányban haladva kezdjük értelmezni. Ne ijedjünk meg, ha először csak pontok és vonalak kuszaságát látjuk! Használjuk az intuíciónkat, és próbáljuk a látottakat összerakni a kérdésünkkel.

tumblr_mmededgUQ71qfvlmzo1_500A kávézacc-jóslásról muszáj tudni, hogy csak a közeljövőt mutatja meg, tehát ne kérdezzünk olyat, amire a válasz évekre előre mutatna, mert csalódni fogunk!

A kávézaccból kirajzolódott ábrák megfejtésére számtalan módszer létezik, de ezek a legelterjedtebbek:

Angyal: Közeledik hozzánk a boldogság, és jó híreket kapunk.

Ágy: Tehetetlenséget jelez.

Ápolónő: Betegség.

Bab, babok: Pénzügyi nehézségekre kell számítanunk, és szegénységre.

Bagoly: Botrány.

Bálna: Üzleti siker

Bogár: Nehéz vállalkozás.

Fa: Jó irányú változás, majd legyökerezés.

Fül: Szerencsés híreket kapunk.

Gyertya: Külső segítséget várhatunk. Tanulás.

Gyümölcs: Sikert érünk el az igyekezetünkkel.

Gyűrű (hiányos): Párkapcsolati problémáink lesznek, ami szakításhoz is vezethet.

5241_astronetjoslas2012belso110904903Gyűrű (teljes): Házasság és boldogság vár ránk.

Hal: Növekedés várható az anyagiakban, és az életünk is jobb lesz.

Háromszög (lefelé mutató): Rossz irányú változás.

Háromszög (felfelé mutató): Jó irányú változás.

Hold (telihold): Szerelem.

Hold (félhold): Hit.

Kapu: Továbbléphetünk a karrierünk és a magánéletünk területén is.

Kard: Elbuknak az ellenségeink.

Kerék: Szerencsés lesz, amire vállalkozunk.

Kés: Legyünk óvatosak, mert ellenséges cselszövés készül ellenünk.

Kéz: Barátság és család.

Kör: Szerencsések vagyunk. Bármihez is kezdjünk, azzal sikert érünk el.

Körte: Anyagi biztonság.

Kulcs: Megnyílnak az ajtók ellőttünk.

Kutya: Megbízható jó barát.

Lánc, láncszem: Szerződés.

Levél: Jó híreket kapunk a pénzügyeink tekintetében.

kavehaz1Ló: Erő és függetlenség.

Macska: Egy veszekedés miatt felkavarodik a lelkivilágunk, de csak egy kis időre.

Medve: Minden döntésünket óvatosan hozzuk meg!

Méh: Új barátokat találunk.

Mancs: Ellenség.

Nap: Siker.

Olló: Családi veszekedés.

Ördög és/vagy szarvak: Kerüljük a befolyásos embereket.

Pók: Nem várt pénzt kapunk.

Sas: Karrierünkben nagy előrelépés várható.

Szem: Szerelem, becsület és bizalom.

Tojás: Anyagilag és erkölcsileg is sikerrel kecsegtet.

Vonalak (egyenes): Egy folyamat zökkenőmentes lesz.

Vonalak (görbe): Nehézkes folyamatot mutat.

Vonalak ( dőlt, ferde): Elbukunk.

Zászló: veszély közeledik.

(Forrás: ezoterikus.hu )

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Júniusi döntés

Júniusi döntés

Milyen válaszút elé kerülhetsz a hónapban?

Júniusi számmisztika

Júniusi számmisztika

Mire számíthatsz a hónapban a születésed dátuma alapján?

Nyári angyalüzenet

Nyári angyalüzenet

Mit tanácsolnak az angyalok az évszakra?

Így alakulhat az anyagi helyzeted 2026 nyarán!

Így alakulhat az anyagi helyzeted 2026 nyarán!

Mennyi pénzed lehet az évszakban?

Ezen a változáson eshetsz át 2026 nyarán

Ezen a változáson eshetsz át 2026 nyarán

Az általad választott lap alapján kapod meg a jóslatot.

Heti jóslat

Heti jóslat

Mi lesz a legfontosabb feladatod a napokban?

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Mi kap hangsúlyt a hét utolsó két napján?

Nyári jóslat

Nyári jóslat

Ezt üzeni a számmisztika az évszakra!

Ez lehet a május legfontosabb eseménye

Ez lehet a május legfontosabb eseménye

Miről lehet emlékezetes a hónap?

Májusi számmisztika

Májusi számmisztika

Így alakulhat a hónap a számok szerint!

http://ujhazak.com