Különleges képességei lehetnek a gyereknek, ha furcsa dolgokat rajzol
Jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy nem mindennapi plusszal született a csemeténk. A felnőttek félelemből vagy tudatlanságból, de hajlamosak arra, hogy elnyomják a gyermekük különleges képességeit, amelyeket vagy örökre elvesztenek, vagy később, felnőttkorukban aktivizálódnak újra, ám idősebb korban már nehezebb elfogadni az ilyenfajta erőket.
Sokan felteszik a kérdést, hogy a szülők miért nyomják el a gyermekükben a különleges képességeket. Ennek oka, hogy nem hisznek benne, félnek, hogy a gyermek megbolondul, vagy kiközösítik, amiért más, mint a többiek, de az sem elképzelhetetlen, hogy fel sem tűnik a szülőknek, mert a jeleket elütik annyival, hogy a gyerekeknek még nagyon élénk a fantáziája.
A szülői „vakság” következménye az lehet, hogy a gyerek örökre el fogja veszíteni a különleges képességeit, ami azért baj, mert a velünk született képességet a legértékesebb adományok, ráadásul így eleve kevésbé lesz önmaga, mert lénye egy részét elveszítette.
Az is előfordulhat, hogy évekkel később visszatérnek a képességei, de lehet, hogy ez egy érzelmi válság, rossz időszak közepén történik meg, ami igazán megrázó élmény, ezért az illető azt hiheti, hogy kezd elmenni az esze, mert felnőttként már nem képes irányítani, feldolgozni a különleges képességeket.
Amit szülőként tehetünk: Ha kiderül, hogy a gyerekünk különleges képességekkel rendelkezik, akkor ne nyomjuk el benne a képességet, hanem szépen, lassan, finoman engedjük azt kibontakozni.
Segítsünk a csemetének abban, hogy hozzászokjon és irányítsa az erejét. Ha mi nem is vagyunk médiumok, attól még tudunk segíteni. Beszéljük meg a gyermekünkkel, hogy mikor használhatja, mikor nem nem a képességeit, amiről kinek beszélhet, és kinek nem.
Ne felejtsük el, hogy abban az esetben, ha túlságosan meg akarjuk védeni a gyermekünket a veszélytől, akkor magunk leszünk azok, akik megfojtják a túlóvással! Az alábbi tíz jel abban segíthet, hogy egyértelműbb legyen a számunkra, hogy rendelkezik-e különleges képességekkel a gyermekünk.
Nekünk is vannak ilyen képességeink: Abban az esetben, ha valaki különleges képességekkel születik, akkor valószínű, hogy valamelyik felmenőjétől, szülőjétől örökölte az erejét. Ha tisztában vagyunk a saját különleges képességünkkel, akkor könnyebben segíthetünk a gyermekünknek. Ha viszont nem ismerjük a saját erőnket, akkor előfordulhat, hogy elnyomták bennünk a szüleink, esetleg mi magunk tettünk így. A legjobb, ha jó alaposan megvizsgáljuk ezt a lehetőséget!
Élénk vagy jósálmai vannak: Gyanús, ha a gyermekünk rendszeres álmodik, ráadásul igazán élénken. Előfordulhat, hogy már jó előre megálmodott bizonyos történéseket, ha nem is tisztán, de hasonlót, vagy szimbolikusat igen.
A visszatérő álmok is utalhatnak arra, hogy a gyermekünk látja a jövőt, visszautazik az előző életébe, vagy képes az álmaiban beszélni az elhunytakkal, más entitásokkal. Mindig hallgassuk végig, és írjuk le, hogy mit álmodott a gyermekünk!
Hányinger és fülcsengés: Olykor fizikai tünetei is lehetnek annak, ha egy gyerek médium. Ebben az esetben ki kell zárni minden orvosi fizikai és lelki betegséget. Ha nincs orvosi magyarázat a fülcsengésre vagy gyomorpanaszokra, akkor számolnunk kell azzal a lehetőséggel, hogy a gyermekünk médium.
A fülcsengést okozhatja a túlvilág és más entitások zaja, a kommunikációs jel. A gyomorpanaszra magyarázat lehet a befogadással kapcsolatos akadály, mert mondhatni, a gyerek a „gyomrában érzi” a eseményeket.
Van „képzeletbeli" barátja: Tény, hogy sok gyerek számára nehéz feladat a fantázia és a valóság megkülönböztetése. Ha azonban azt vesszük észre, hogy a gyermekünk sokáig mesél a képzeletbeli barátjáról és ehhez még szokatlan tevékenység, viselkedés is párosul, akkor nem árt utánajárni a dolognak, mert a gyerek élőnek fogja érzékelni az új barátját.
Kérdezgessük a kicsit az új játszópajtásáról. Tudjuk meg annak a nevét, a korát, a ruháját, és a többi személyes részletet. Az is jó ötlet, ha felvesszük a gyerek és a képzeletbeli barát közötti párbeszédet, mert a válaszokból kiderülhet, hogy szellemmel kommunikál-e. Az se lepjen meg minket, ha csak bejelenti, hogy szellemek lát mindenhol, bármikor. Ebben az esetben nem csak az ellenőrzés, hanem az óvatosság is szükségszerű.
Sokat titkolózik: Ha gyakran bezárkózik a gyerekünk, és szeret egyedül lenni, esetleg titkolózik előttünk, akkor biztos, hogy zajlik benne valami. Ez a fajta zárkózottság jellemző a médiumokra. Ha úgy érezzük, hogy a gyerekünk túlzásba viszi ezt a viselkedést, akkor óvatosan derítsük ki, hogy mi állhat a dolog háttérében, mert lehet, hogy csak nem meri elmondani a zárkózottsága okát, főleg akkor, ha azt gondolja, hogy nem hinnénk neki. Különös dolgokat tapasztal: Legyünk résen, ha a gyerekünk gyakran érzékel különös zajokat, suttogást hall, esetleg sokszor érzi úgy, hogy figyelik, nincs egyedül, vagy különös fényeket, villanásokat lát, mert ez mind arra utalhat, hogy a szellemekkel vagy más entitásokkal került kapcsolatba.
Látja az aurát: Nem kizárható, hogy a gyerekünk egy az egyben látja az aurát, amiről pontosan elmondja, hogy milyen alakban és színben látja azt. Ha magunk is értünk ehhez, vagy szakember segítségét kérjük, akkor könnyen leellenőrizhetjük, hogy csak a képzelete játszik-e vele, vagy tényleg az aurát látja-e a gyerek.
Különös rajzok: Ha a gyerekünk szeret festeni vagy rajzolni, de az alkotásain olyan személyek szerepelnek, akiket nem ismer, vagy furcsa alakokkal van tele a papír, de ő meg tudja mondani, hogy ki kicsoda, akkor nem biztos, hogy a fantáziája játszik vele. Lehetséges, hogy szellemeket vagy más entitásokat rajzolt meg, amikkel valamilyen formában kapcsolatban áll.
Néha csak úgy tud dolgokat: A médiumok csak úgy éreznek, látnak, tudnak dolgokat, hogy arra nincs logikus magyarázat. Ha a gyerekünkre is jellemző, hogy a semmi alapján tesz megjegyzést a múltra, a jelenre, vagy a jövőre vonatkozóan, esetleg megtalál egy eltűnt tárgyat, akkor médium is lehet.
Empatikus – talán túlzottan is: Előfordulhat, hogy mély érzésű a gyerekünk. Ez abban mutatkozhat meg, hogy mindent a szívére vesz, nagyon érzékeny. Az is lehetséges, hogy teljes mértékben megért minket vagy másokat, mintha valójában már most felnőtt lenne.
A gyanút tovább erősítheti, ha olyasmiket mond, amiket maximum egy száz éves bölcs tenne. Az is utalhat médiumi képességekre, ha kivételesen jól bánik az állatokkal, akiket rendkívül jól megért Mindemellett azt is megérezheti, hogy kinek milyen a fizikai és lelki állapota.
(Forrás: noiportal.hu)
Hozzászólások