Ma érdemes elvégezni a szerelmi jóslást

A napfordulók idején mindig különleges energiák dolgoznak.Love FallAz őszi napfordulóra, avagy napéjegyenlőségre ébredtünk, ezért ez egy nagyon különleges nap, aminek energiáit kár lenne elvesztegetnünk. Ahogy az elnevezésből kiderül, ma ugyanolyan hosszú a nappal és az éjszaka.

Ennek a jelenségnek már az ősidők óta mágikus jelentőséget tulajdonítottak az emberek. A múltban a Földanya ünnepét tartották a napfordulókon, az aratás, és azt követő pihenés megünneplésére.

Az ókori görög mitológiából pedig ismerjük a történetet, amelyben Hadész, az alvilág istene ezen a napon látta meg Perszephonét, a termés és a termékenység istennőjét, akibe teljesen beleszeretett, és magával vitte az alvilágba, ahonnan csak néha jöhet fel az istennő.

A görög istenek különös szerelme miatt, a mai nap tökéletes a szerelmi jósláshoz. Az ókori görögök, rómaiak, és a druidák falevelekkel jövendöltek. Ezt mi is kipróbálhatjuk, hiszen nincs benne semmi bonyolult.

Keressünk öt szép nagy őszi falevelet! Tegyünk fel magunkban egy olyan közeli vagy távoli jövőre vonatkozó kérdést, ami a szerelemhez köthető, majd a falevelekre írjunk fel öt lehetséges választ. Ezt követőn dobjuk el, eresszük szélnek a leveleket. Amelyik levél a legközelebb esik elénk a földre, az a jóslat válhat valóra.

(Forrás: femina.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ez határozhatja meg a 2027-es évedet

Ez határozhatja meg a 2027-es évedet

Miről szólhat az esztendő?

2027-es jóslat

2027-es jóslat

Ezt üzeni a számmisztika az évre.

Erre az útra léphetsz rá novemberben

Erre az útra léphetsz rá novemberben

Merre vihet az élet a hónapban?

Heti jóslat

Heti jóslat

Mi tehet boldoggá vagy keseríthet el a napokban?

Novemberi jóslat

Novemberi jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra!

Hátborzongató történetek, legendák és különös hagyományok a halloweenről

Hátborzongató történetek, legendák és különös hagyományok a halloweenről

Tíz érdekesség az ünnepről.

Ebben lehet részed 2026 végéig

Ebben lehet részed 2026 végéig

Jóslat az év utolsó hónapjaira.

Ez lehet az egyedi vonzerőd

Ez lehet az egyedi vonzerőd

A szülinapod leplezheti le a titkot.

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Milyen örömben lehet részed?

Októberi jóslat

Októberi jóslat

Milyen változásban lehet részed a hónapban?

http://ujhazak.com