Meghalt a guru, aki népszerűvé tette a jógát

„Élj derűsen, halj meg fenségesen!” – szólt Iyengar jelmondata, aki 18 éves kora óta tanított.yogiAugusztus 20-án, 95 éves korában, meghalt Iyengar, aki annak ellenére is folytatta a jógaoktatást, hogy több szívrohama is volt. A guru több, mint száz iskolát nyitott az egész világon, tehát ő volt az, akinek köszönhetően népszerű lett a jóga.

A guru első híres tanítványa Yehudi Menuhi, az amerikai hegedű virtuóz volt. Később Aldous Huxley, Christy Turlington, és más hírességek is csatlakoztak a mesterhez, aki az „Élj derűsen, halj meg fenségesen!” elv szerint élt.

Iyengar 18 éves korában kezdett el tanítani. A tanítványait mindig arra buzdította, hogy tökéletesítsék az aszanakat, vagyis a jóga pózokat. Ennek érdekében, a kezdőknek öveket és köteleket ajánlott.

A guru mindig figyelembe vette, hogy mi a tanítványai kívánsága. A mester 1936 óta tanított Punaban, melyet először Indiában, majd az egész világon a jóga fővárosának tekintettek. A jóga az 1960-as években vált igazán népszerűvé, amihez hozzájárult George Harrison és a Beatles együttes.

A jógával azonban sokan visszaéltek. Erre a mester azt mondta, hogy ezért nem a gurukat, hanem a társadalmat kell hibáztatni. Iyengar mester holttestét, ősi jóga szokás szerint, elhamvasztották. A guru haláláról Narendra Modi indiai kormányfő, aki maga is a jóga híve, is megemlékezett.

(Forrás: asiaport.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őszi számmisztika

Őszi számmisztika

Erre számíthatsz az évszakban a születési számod alapján.

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Mire számíthatsz a hét utolsó két napján?

Ez történhet veled őszig

Ez történhet veled őszig

Miben lehet részed még a nyáron?

Valóra válik a kívánságod még a nyáron?

Valóra válik a kívánságod még a nyáron?

Válassz egy almát a jóslatért!

Augusztusi kívánság

Augusztusi kívánság

Melyik vágyad teljesülhet a hónapban?

Erről szólhat az augusztus

Erről szólhat az augusztus

Milyen utat járhatsz be a hónapba?

Augusztusi bőség

Augusztusi bőség

Mit tartogat a sors a munka, a pénz és a változások terén?

Augusztusi jóslat

Augusztusi jóslat

Mit üzen a számmisztika a hónapra?

A keresztnevedben rejlik a lelki egyensúlyod titka

A keresztnevedben rejlik a lelki egyensúlyod titka

Mit árul el rólad a számmisztika?

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Miről szólhat a hét utolsó két napja?

http://ujhazak.com