Melyik imádat hallgatják meg és teljesítik az égiek 2021-ben?

Ha választasz egy lapot, akkor megtudhatod, hogy mely vágyad válhat valóra jövőre!
Nem kell ahhoz hívőnek lenni, hogy imádkozz, hiszen gyakran azok is fohászkodnak, akik nem hisznek az égiekben. Imádkozunk a gyógyulásért, a pénzért, a gyerekáldásért, a szerelemért, és közben reméljük, hisszük, hogy az égiek meghallgatnak és teljesítik a vágyunkat.

Így lesz ez 2021-ben is, ezért most azt tudhatod meg, hogy az égiek mely imádat fogják meghallgatni és teljesíteni az esztendőben. A jóslatért csak válassz egy lapot az alábbiak közül, majd olvasd el, hogy miben számíthatsz az égiektől jövőre!1. Teljesül az álmod: Melyik álmod teljesítéséért imádkoztál az égiekhez? Legyen az például autóvásárlás, hírnév, eljegyzés vagy néhány kiló leadása, úgy néz ki, hogy olyan szenvedéllyel imádkoztál érte, hogy azt az égiek meghallották, és úgy határoztak, hogy 2021-ben meg is adják neked.

Ugyanakkor még ne dőlj hátra, ne könyveld el, hogy megkapod, amire vágytál, hanem továbbra is ugyanolyan szenvedéllyel imádkozz, és tedd hozzá a megvalósításhoz azt, amit csak tudsz, élj a lehetőségekkel, vedd észre a jeleket, mert akkor valóban biztos lesz, hogy jövőre teljesül az álmod!

2. Megkapod a megvilágosodást: Ha útmutatásért, megvilágosodásért, tisztánlátásért, önmagad megértéséért, az életed céljának felfedezéséért imádkoztál, vagy csak szeretnél segítséget kapni egy fontos döntésed meghozatalához, akkor 2021-ben teljesülni fog a vágyad!

Eljutott a égiek füléhez a fohászod, és úgy határoztak, hogy jövőre megkapod az útmutatást, vagy valamilyen formában választ kapsz tőlük és megvilágosodsz. Annak érdekében, hogy ez így legyen, fontos, hogy nagyon figyelj a jelekre, az álmaidra és a környezetedre, mert azt nem tudhatod előre, hogy az égiek milyen eszközzel vagy személlyel fogják megadni neked a választ.

3. Megfogan a gyermek: Abban az esetben, ha mostanában gyermekáldásért imádkozol az égiekhez, mert ez a legnagyobb vágyad, akkor mostantól még nagyobb odaadással fohászkodj, mert úgy néz ki, hogy 2021-ben teljesíteni fogják a kérésedet.

Ez akkor is így történhet, ha nem azért imádkozol, hogy neked legyen gyereked, hanem azért, hogy egy szeretted kapja meg ezt az áldást. Imádkozz tovább, és abban az esetben, ha te szeretnél gyereket, akkor próbálkozz kitartóan, és közben higgy az égiek segítségében!

4. Meggyógyulsz a betegségedből: Ha mostanában azért imádkoztál az égiekhez, hogy felgyógyulj a testi vagy lelki betegségedből, akkor úgy néz ki, hogy a kérésed meghallgatásra talált, és 2021-ben teljesülni is fog a vágyad.

Erre abban az esetben is számíthatsz, ha nem a saját gyógyulásodért imádkoztál, hanem egy szeretted gyógyulásáért. Ugyanakkor még ne dőlj, vagy dőljetek hátra, hanem továbbra is tegyetek meg mindent annak érdekében, hogy magatok mögött hagyjátok a testi vagy lelki betegséget, és imádkozzatok tovább! Ha egy rossz szokásodtól szeretnél megszabadulni, akkor az égiek ebben is segíteni fognak neked jövőre.

5. Megtalálod a párodat: Ha azért imádkozol az égiekhez, hogy megtaláld életed szerelmét, akkor folytasd a fohászkodást, mert az égiek nemcsak meghallották a vágyad, hanem úgy is döntöttek, hogy 2021-ben megadják a lehetőséget arra, hogy megtaláld és meghódítsd a lelki társadat.

Élj ezzel a lehetőséggel, ugyanis az égiek csak annyit tehetnek, hogy az utadba irányítják az illetőt, akinek meghódítása már a te dolgod. Már nem kell sokáig várnod, és attól tartanod, hogy egyedül öregszel meg, mert hamarosan ott lesz melletted a nagy szerelem!

6. Megkapod az anyagi jólétet: Azért kezdtél szenvedélyesen imádkozni, hogy 2021-ben állást találj, hogy sikerüljön megoldanod az anyagi problémáidat és végre egyenesben jöjj? Ha igen, akkor folytasd a fohászkodást, mert az égiek meghallották azt, és hajlandóak segíteni neked jövőre!

2021-ben lehetőséget kaphatsz új állásra, fizetésemelésre, vagy segítségre, aminek elfogadásával talpra állhatsz és megteremtheted az anyagi stabilitásodat. Jövőre tarts ki, légy erős és adjon reményt neked az a tudat, hogy az égiek mindent megtesznek, amit tudnak, ám ne feledd, hogy valószínűleg nem fog egy zsák pénz az öledbe hullani, viszont esélyt és lehetőséget kapni fogsz az anyagi jólét megteremtéséhez!

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Ha választasz egy lapot, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Tragikus szerelemről szóló szellemtörténetek.

Heti jóslat

Heti jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló üzenetért!

Kívánság-jóslat

Kívánság-jóslat

Kívánj valamit, majd válassz egy gyümölcsöt, és tudd meg, hogy teljesül-e a vágyad 2024-ben!

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Varázslatok, amelyekhez szinte csak egy narancsra lesz szükséged.

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Neked milyen reggeli rutint ajánl a számmisztika?

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Tíz beszámoló, amelyben állítólag az előző életükről meséltek a gyerekek.

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Válassz egy képet a neked szóló jóslatért!

Húsvéti babonák

Húsvéti babonák

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szerencsés szeretnél lenni!

http://ujhazak.com