Melyik lesz az idei tavasz legszebb pillanata számodra?

Tudd meg, hogy mit hozhat neked az évszak!

A nyugat-afrikai Ashanti népcsoport tagjainak körében nagy tiszteletnek örvend Asase Yaa, a termékenység és a föld istennője, aki az igazság fenntartója, teremtő, valamint ő kíséri át a túlvilágra az elhunytak lelkét.

Asase Yaa az Univerzumot alkotó Égisten, Nyame felesége, a jelképe pedig az Asase Ye Duru, ami azt jelenti, hogy „a Földnek súlya van”, vagyis a földnek hatalma van. Mivel Asase Yaa a tavasz istennője is, ezért megjövendölheti, hogy mit hoz neked az évszak.

Ha szeretnéd tudni, hogy melyik lesz a legszebb pillanatod tavasszal, akkor válassz egy lapot a lenti képről!1. Amikor megkapod…: Az első kártyalapon keresztül azt jósolja neked Asase Yaa istennő, hogy számodra az lesz a tavasz legszebb pillanata, hogy megkapod a vágyott elismerést, könyvet, ruhát, az álommunkát, esetleg az esélyét annak, hogy meghódítsd a kiszemeltedet.

Bármi lehet, amit megkapsz, és talán már sejted is, hogy melyik vágyad válhat valóra, ám az teljesen biztos, hogy nagyon boldog leszel, amikor bekövetkezik. Függetlenül attól, hogy kicsi vagy nagy dologról lesz szó, te mindenképpen úgy fogod érezni, hogy számodra ez a legszebb, és ez a tavasz más, mint a korábbiak, hiszen most valóssággá fog válni valami, amire vágysz.

2. Egy kedves gesztus: Ha a második kártyalapra esett a választásod, akkor Asase Yaa istennő azt jósolja neked, hogy a tavasz időszakában lesz egy személy, aki olyasmit mond, ami meg fog hatni. Lehet ez egy bók, elismerés, esetleg egy tett.

Ez a kedves gesztus simogatni fogja a lelkedet, fontosnak fogod érezni magad tőle, és hinni kezdesz abban, hogy értékes, szerethető ember vagy. Emellett valami nagyon fontosra is ráébreszthet a gesztus, és talán megváltozhat azzal az illetővel a kapcsolatod, akitől ezt a kedvességet kapod.

A sok hétköznapi bók, kedves szó és gesztus között ez az annyira kirívó lesz tavasszal, hogy pontosan tudni fogod, hogy mikor valósult meg a jóslat.

3. Mikor megtudod, hogy…: Asase Yaa istennő azt jósolja neked, hogy attól lesz különleges az idei tavaszod, hogy valaki bevallja, hogy szeret, vagy sikerül összehoznod azt, amit nagyon szeretnél, talán sikerül a vizsgád, de az sem kizárt, hogy a lottón fogsz nyerni.

Legyen bármi, amit megtudsz, az biztos, hogy be fogja ragyogni a tavaszodat, hatalmas hatást fog gyakorolni az életedre, és igazán szerencsésnek fogod érezni magad tőle. Asase Yaa istennő jóslatának ismeretében minden okod megvan arra, hogy optimistán tekints előre.

4. Egy romantikus éj: Ha a negyedik kártyalap mellett döntöttél, és van párod, akkor Asase Yaa istennő szerint az lesz a legszebb pillanatod tavasszal, amikor egy igazán forró és romantikus éjszakát töltesz a kedveseddel.

Ez az este valamiért nagyon különleges lesz. Lehet, hogy azért, mert rég volt, hogy minőségi időt töltöttetek el egymással, esetleg eljegyzésre kerül sor, vagy más jelentős esemény teszi emlékezetessé az éjszakát.

Ha nincs párkapcsolatod, akkor is egy meghitt éjszaka lehet a tavaszod legszebb pillanata, talán pont azért, mert ekkor találod meg a szerelmet.5. Egy csók: Asase Yaa istennő azt jósolja neked az ötödik kártyalapon keresztül, hogy tavasszal az lesz legszebb pillanatod, amikor megcsókolnak. Talán pont az, akinek csókjára nagyon vágysz, de az sem kizárt, hogy meglepetésként fog érni.

Lehet, hogy legbelül reménykedtél, hogy lesz valami köztetek ezzel a személlyel, de arra is van esély, hogy ennek az ellenkezője történik, hogy álmodban sem gondoltad volna, hogy összejössz ezzel az illetővel.

Következzék be bármelyik lehetőség, az biztos, hogy ez a csók nagy jelentőséggel fog bírni, és akár az egész életedet felforgathatja az évszakban. Asase Yaa istennő szerint az idei tavaszodat a szerelem és a romantika fogja emlékezetessé tenni.

6. Egy dicsérő szó: Ha az utolsó kártyalapot választottad, akkor Asase Yaa istennő azt jósolja neked, hogy az idei tavaszod legszebb pillanata az lesz, amikor elismerést kapsz. Itt lehet szó arról, hogy már régóta vártad, hogy egy bizonyos személy megdicsérjen, mert az ő elismerő szava számodra mindennél többet jelent.

Ugyanakkor legyen bárki, aki elismerően szól a tudásodról, képességeidről, tehetségedről, az mindenképpen egyfajta bizonyíték lesz a számodra. Lehetséges, hogy azért lesz szükséged az elismerésre, mert ez kell ahhoz, hogy végre hinni tudj önmagadban.

Asase Yaa istennő szerint tavasszal megkapod a vágyott pozitív megerősítést, ami olyan lendületet, motivációt ad, hogy boldogan beleveted magad az újabb céljaid megvalósításába.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Merre visz az utad áprilisban?

Merre visz az utad áprilisban?

Ha választasz egy lapot az alábbiak közül, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

A számmisztika áprilisi üzenete

A számmisztika áprilisi üzenete

A születésed napja alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Húsvéti szertartások

Húsvéti szertartások

Próbáld ki a célodnak legjobban megfelelő varázslatot az ünnepen!

Tudományosan igazolt legendák

Tudományosan igazolt legendák

Kitaláltnak hitt történetek, amelyeknek van valóságalapja.

Ez a változás hozhat sikert a tavaszi időszakban!

Ez a változás hozhat sikert a tavaszi időszakban!

A születésed napja alapján kaphatod meg a neked szóló tanácsot.

Napi öröm jóslat

Napi öröm jóslat

Válassz egy lapot, majd olvasd el, hogy mi fog ma boldoggá tenni!

Imádkozz bőségért húsvétkor!

Imádkozz bőségért húsvétkor!

Ezeket az imákat érdemes elmondani az ünnepkor!

Márciusi életlecke

Márciusi életlecke

Neked mit kell megtanulnod a tavasz első hónapjában?

Így alakulhat az életed a tavaszi hónapokban!

Így alakulhat az életed a tavaszi hónapokban!

Válassz egy lapot a neked szóló jóslatért!

Ilyen vagy húsvétkor a számmisztika szerint!

Ilyen vagy húsvétkor a számmisztika szerint!

Számolj a példa alapján, majd olvasd el, hogy milyen a hozzáállásod az ünnephez!

http://ujhazak.com