Melyik vágyad teljesülhet 2021-ben?

A Cigánykártya Vágy lápja felfedi előtted a jövőt!

Néhány nap múlva belépünk a 2021-es évbe, amellyel kapcsolatban biztos, hogy neked is van néhány elképzelésed arról, hogy mely vágyaidat szeretnéd majd megvalósítani. Azt, hogy ezek közül melyik teljesülhet a következő esztendőben, elárulhatja neked a Cigánykártya Vágy lapja.

Habár a lap a szerelem, a szeretet utáni vágyat jelképezi, mégis a kártyán egy magányos, ábrándozó női alak látható, aki nem tesz semmit a vágyai megvalósításáért. Te ne ess ebbe a hibába, és tégy azért, hogy a vágyaid beteljesüljenek!

Annak érdekében, hogy ehhez segítséget kapj, a Vágy lap most elárulja, hogy melyik vágyad valósulhat meg, melyikért lesz érdemes küzdened 2021-ben. A jóslatért csak válassz egy lapot az alábbiak közül!1. Azzá leszel, amivé lenni szeretnél: Ha az első lap mellett döntöttél, akkor 2021-ben érdemes lesz tenned azért, ha például mindig is énekes szerettél volna lenni, esetleg hangszeren szeretnél játszani, mert nagy esélyed lesz arra, hogy végre azzá válj, akivé mindig is akartál.

Ugyanakkor úgy is értelmezheted a jóslatot, hogy amennyiben arra vágysz, hogy türelmesebb, optimistább, spirituálisan érettebb, bölcsebb légy, akkor 2021-ben ez az álmod is teljesülhet. Ki tudja, talán igazi guru lesz belőled az esztendőben!

2. Szülői örömök elé nézel: A második kártyán keresztül azt jövendöli neked a Vágy lap, hogy amennyiben arra vágysz, hogy gyereked szülessen, akkor 2021-ben jó esélyed lesz arra, hogy ez az álmod teljesüljön.

Annak érdekében, hogy megvalósuljon a vágyad, meg kell nyugodnod, mert nem szabad rágörcsölnöd a gyerektémára! A pároddal időnként, amikor ehhez tényleg van kedvetek, bújjatok össze. Így minden esély meglesz arra, hogy 2021-ben megérkezzen a gyerek.

3. Megismered a lelki társadat: Ha úgy döntöttél, hogy a harmadik lapot választod, akkor az igazi megtalálása iránti vágyad lehet az, ami 2021-ben meg fog valósulni. Annak érdekében, hogy a lelki társad, életed szerelme valóban besétáljon az életedbe, továbbra is kitartóan kell ismerkedned, randevúznod, valamint testileg és lelkileg is formában kell maradnod, mert akkor meg fog jelenni az életedben a partnered.

Ugyanakkor ne görcsölj rá a párkeresésre! Légy türelmes, nyugodt, és higgy abban, hogy már nem kell sokat várnod a nagy szerelemre!

4. Eljegyeznek: Ha a negyedik lapot választottad, akkor minden esélyed megvan arra, hogy 2021-ben eljegyzitek egymást a kedveseddel, sőt, talán a esküvőre is sor fog kerülni ugyanebben az esztendőben.

Ha tehát eddig bizonytalan voltál abban, hogy eljött az eljegyzés ideje, vagy álmatlanul forgolódtál, mert azt hitted, hogy a kedvesed már soha nem kéri meg a kezedet, akkor megnyugodhatsz, mert 2021-ben el fog jönni ennek az ideje.

Amennyiben most nincs párod, akkor is érvényes a jóslat, elvégre könnyen lehet, hogy az új pároddal olyan gyorsan fogtok haladni a kapcsolatban, hogy még 2021-ben eljegyzitek egymást.

5. Megoldódnak az anyagi gondjaid: Az ötödik lapon keresztül azt jövendöli neked a Vágy kártya, hogy 2021-ben megoldódhatnak az anyagi problémáid, rendezheted a tartozásaidat, visszafizetheted a kölcsönöket és végre egyenesbe jöhetsz, köszönhetően annak, hogy pénzzel gyarapodsz, esetleg jobban fizető munkát találsz, de ez már részletkérdés.

Ami fontos, hogy 2021-ben felszámolhatod az anyagi gondjaidat, stabilizálódni fog a helyzeted, majd lassan gyarapodásnak indulhat a vagyonod. Ez a jóslat akkor is vonatkozik rád, ha most nincs anyagi problémád, ugyanis ebben az esetben extra bevételre számíthatsz, és nem kell majd létminimumon élned.

6. Megvalósul egy régi vágyad: Ha az utolsó lapra esett a választásod, akkor egy régi vágyad valósulhat meg 2021-ben. Legyen az egy régóta vágyott utazás, vagy a kedvenc költőd összes művének megvásárlása, ami még nem teljesült, akkor a Vágy lap szerint ez jövőre megvalósulhat.

Amennyiben tudod, hogy melyik régi vágyad valósulhat meg 2021-ben, akkor tégy lépéseket annak érdekében, hogy a jóslat valóra váljon! Ne ülj ölbe tett kézzel, a csodára várva, hisz az álmod megérdemli, hogy tégy érte!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Számolj a példa alapján!

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

http://ujhazak.com