Mi köze a vudunak a futballhoz?

A New Orleans Saints nem a tehetségtelen játékosok miatt nem nyert egészen 2000-ig.NewOrleansSaintsA világ egyik legmisztikusabb városában, az amerikai New Orleansban mindent megtett az edző, hogy végre győzzön a csapata, ám minden kísérlet hiába volt, mert a fiúk 33 év alatt egyszer sem voltak képesek megnyerni egy mecset.

2000-ben gyanakodni kezdtek a játékosok, hogy lehet, nem bennük van a hiba, hanem az a probléma, hogy a csapat stadionja a régi Girod temetőre épült. Azt pedig mind tudjuk, hála Stephen King-nek, hogy temetőre építkezni mindig rossz ötlet.

Miután a New Orleans Saints a kóborló, kilakoltatott kísértetekben találta meg a kudarcai okát, a csapat kitalálta a megoldást, és felvették a kapcsolatot egy Ava Kay Jones nevű vudu papnővel.

AvaKayJonesAva Kay Jones egy sor szertartást végzett el annak érdekében, hogy megtisztítsa a stadiont a szellemektől, s egyúttal, arra kérte a lelkeket, hogy segítsék győzelemhez a csapatot. A papnő rituáléja nem volt hiábavaló erőfeszítés, mert a szertartások után győzött a New Orleans Saints.

A sikertelenség problémája azonban nem oldódott meg teljesen, ezért 2001-ben visszahívták a papnőt, aki nem ment el, mert a csapat felbosszantotta a reklámkampányával. Ava Kay Jones ugyanis úgy érezte, hogy a gris-gris-re utaló szórólapok nem tisztelték a hitét, sőt, kigúnyolták őt, és a vallását.

Habár a papnő megharagudott, 2010-ben mégis a New Orleans Saints nyerte a Super Bowlt. Valószínűleg a Katrina hurrikán után úgy döntöttek a szellemek, hogy ráfér a városra valami jó dolog.

(Forrás: bizzariummagazin)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Miről szólhat a hét utolsó két napja?

Húsvéti hiedelmek

Húsvéti hiedelmek

Ezek a legismertebb ünnepi babonák.

Egy szám alapján kiderül, hogy valóra válhat-e a tavaszi kívánságod!

Egy szám alapján kiderül, hogy valóra válhat-e a tavaszi kívánságod!

Érdemes reménykednek, mi kell a sikerhez?

A beléd kódolt változás

A beléd kódolt változás

Az életkódod alapján kiderül, hogy min kellene változtatnod idén.

Tavaszi bőség

Tavaszi bőség

Mennyi pénzed lehet az évszakban?

Ilyen lehetsz húsvétkor!

Ilyen lehetsz húsvétkor!

A születésnapod alapján kiderülhet, hogy mi jellemző rád az ünnepkor.

Ez tehet boldoggá márciusban!

Ez tehet boldoggá márciusban!

Mi okozhat örömöt a hónapban?

Heti jóslat

Heti jóslat

Milyen jó vagy rossz dolog várhat rád a napokban?

A tavasz keresztje

A tavasz keresztje

Milyen teher nyomhatja a vállad az évszakban?

Márciusi tanácsok

Márciusi tanácsok

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

http://ujhazak.com