Miért várunk jelet az univerzumtól a nagyobb döntéseink előtt?

Timothy Kreider író elmélkedése arról a tudatállapotról, amely miatt többletjelentéssel ruházzuk fel az embereket, eseményeket, információkat.Vajon mi kell ahhoz, hogy téveszmék és kétségbeejtő üresség nélkül éljük le az életünket? Egyfelől nem szabad elfelejtenünk, hogy a dolgoknak önmagukban nincs értelme, nem függ össze minden mindennel. Másfelől hinnünk kell abban, hogy ez mégsem igaz. A cél tehát az, hogy optimális mértékben tulajdonítsunk jelentést a világnak.

Ez azonban nem könnyű. Az emberek, ki előbb, ki utóbb, de egyszer elérnek arra a pontra, ahol személyes jelentést kezdenek tulajdonítani a világegyetem működésének. Ebbe az életszakaszba ért el Timothy Kreider író, aki a tapasztalatairól írt cikkében arról elmélkedik, hogy miért várunk jelet az univerzumtól a nagyobb döntéseink előtt?

Ez egy olyan tudatállapot, amelyben hajlamosak vagyunk többletjelentéssel ellátni az eseményeket, dolgokat és az embereket. Ha például találkozunk egy ismeretlen személlyel, akkor arról azt gondolhatjuk, hogy biztos a sors küldte az illetőt, aki a lehetséges választásainkat testesíti meg. Ha anekdotákat hallunk, akkor abba mélyebb értelmet találunk, mintha csak nekünk szólnának. De akár még a szerencsesütik üzenetét is komolyan vehetjük. Mindezzel kapcsolatban a kérdés az, hogy vajon normális-e? És, ha igen, akkor meddig? Mikortól esünk túlzásba?

Néha nehéz megmondani, mi számít egészségesnek: A mentális egészség kritériumainak meghatározása annyira bonyolult, hogy még a betegségfókuszú pszichológia számára is ingoványos talaj.

Az alapműveknek tekintett lélektani tankönyvek általában öt tényezőt emelnek ki, ezzel pedig többé-kevésbé egyetértenek a szakmában. Ide kell sorolni a viselkedés akaratlagos szabályozásának képességét, az önértékelést, az elfogadást, az érzelmi kapcsolatok kialakításának képességét, az alkotóképességet és a hatékony valóságészlelést.

Az utóbbi nem azt jelenti, hogy objektíven érzékeljük a környezetünket, hiszen az élmények szűrése egyénfüggő, ráadásul nem ritka, hogy valaki úgy foglalkozik a spirituális élményekkel, babonákkal, mágikus gondolkodással, hogy közben nem veszti el az realitásérzékét. Ez hogyan lehetséges?

A mágikus gondolkodás természetes emberi sajátosság: A pszichológusok azt a hiedelmet nevezik mágikus gondolkodásnak, amely alapján a vágyainkkal, gondolatainkkal, cselekedeteinkkel képesek vagyunk befolyásolni az események alakulását és a fizikai világ történéseit.

A kultúrában és a vallásban rengeteg olyan szokás található, ami ezen a feltételezésen alapszik. Ilyen például az esőtánc, a busójárás vagy az imádkozás. Ennek az ötletnek az eredete a kisgyerekkorban ugyanúgy megtalálható, mint az ezeréves hagyományokban.

Az óvodásokra erősen jellemző az egocentrikus gondolkodás. Ők gyakran kizárólag a saját szemszögükből látják a világot, képtelenek önmaguktól elvonatkoztatni az események értelmezésekor, ezért hajlamosak azt a téves következtetést levonni, hogy a történtek az ő viselkedésük következménye.

Például azt hiszik, hogy azért esett a hó, mert az új kabátjukat vették fel, vagy azért van pocsolya a házuk előtt, hogy ők bele tudjanak tocsogni. Ez a fajta mágikus gondolkodás tér vissza, ha felnőttként elakadunk az életünkben, regresszióba kerülünk, vagyis egy már meghaladott fejlődési szinten kezdünk működni, ami során abban kezdhetünk hinni, hogy minden külső eseménynek köze van hozzánk, mert az égiek így próbálnak kommunikálni velünk.

A rituálék csökkentik a szorongást: A babonaság lényege az, hogy enyhítsük a félelmeinket. Ha például egy sportoló újfajta energiaszeletet fogyaszt a verseny előtt, amin aztán kimagasló eredményt ér el, akkor a két dolog között összefüggést feltételezhet, ezért a következő versenyén ott lesz nála az energiaszelet, ami a szerencsét hozó tárgyakkal és a bemelegítés szertartásával együtt jelenti számára a mágikus talizmánt, ami megvédi a kudarctól.Kényszer: amikor a tetteinkkel irányítjuk a világot: Amíg a babonák mérsékelt formában vannak jelen az életben, addig nem jelentenek feltétlenül problémát, hanem még segíthetnek is, mert növelhetik a téthelyzet előtt álló személy önmagába vetett hitét, a nagyobb önbizalom pedig növelheti a siker elérésének valószínűségét.

Ugyanakkor ez két komoly problémát vet fel:

1. Előfordulhat, hogy valamiért nem lehet kivitelezni a szertartást. Például otthon marad az energiaszelet, szerencsepatkó, a sportoló nem viselheti a kedvenc mezét. Ha emiatt valaki pánikba esik, akkor alaposan lecsökken annak a valószínűsége, hogy az illető jó eredményt fog elérni.

2. Lehetséges, hogy a rituálék átveszik az uralmat az ember élete felett. Például valakinek naponta ötvenszer kell kezet mosnia ahhoz, hogy elhiggye, aznap nem fog semmi rossz történni vele. Ez a rögeszmés hiedelem az egyik központi tünete az obszesszív-konvulzív zavarnak (OCD).

Paranoia: amikor mindennek jelentése van: A művészek számára nagyon fontosak a metaforák, de a mindennapi életben komoly probléma, ha valaki minden dolog között összefüggést vél felfedezni. Ha egy személy az életben mindennek szimbolikus jelentést tulajdonít, akkor az illető fejében olyan összeesküvés-elméletek és vallási rendszerek születhetnek, amik mások számára aligha lesz követhető.

A paranoiás emberek sokszor különös képekkel, zavaros szövegekkel írják tele a füzeteiket, és a többi embert is próbálják figyelmeztetni a közeledő veszélyekre. Ők mindenhol gyanús jeleket látnak, végül pedig teljesen elhatalmasodik rajtuk az üldözési mánia.

Depresszió: amikor semminek sincs jelentése: Bizonyos szemszögből a depresszió az előbbi állapot pontos ellentéte, mert az ilyen léthelyzetben az emberen eluralkodik a jelentésnélküliség érzése. Az illető úgy érzi, hogy semminek sincs értelme, semmi nem vezet sehová, ez pedig véget nem érő passzivitásba taszítja és kívülállóként kezdi szemlélni a vele történő eseményeket.

A kapcsolódás hiánya a dolgok érzelmi jelentőségének elvesztésével párosul, vagyis a depressziós ember közömbös lesz mindennel szemben és az örömre való képessége is csökken.

Egyszerre kell érteni és hinni: Az előbbiekből levont tanulság az, hogy a világnak való optimális jelentéstulajdonítás ugyanolyan kényes egyensúlyi állapot, mint az, ahogy a saját befolyásunkról gondolkodunk.

Az például túlzás, ha azt hisszük, hogy a járda repedéseinek kikerülésével katasztrófákat előzhetünk meg, de abban mát muszáj hinnünk, hogy a cselekvéseinkkel jobbá tehetjük a világot, legalábbis annak azt a részét, amihez közünk van.

Nagyon fontos megérteni, hogy a jelenségek összefüggése gyakran illúzió, a dolgok java részének pedig csak az emberek tulajdonítanak értelmet. Ugyanakkor ez nem zárja ki azt, hogy töretlenül higgyünk az olyan fogalmakban, mint a fejlődés, a sors, különböző istenek, tehát bármiben, ami erőt adhat.

(Forrás: divany.hu)