Milyen hatással lesz rád a 2021-es év?

Most kiderül, hogy hogyan befolyásolhatja az évedet a személyes évszámod!A számmisztika szabályai szerint, ha összeadjuk a 2021 számjegyeit, akkor az 5-ös számot kapjuk eredményül, ami azt jelenti, hogy kreativitással, kalanddal, újdonsággal, vibráló döntésekkel, inspirációval teli, innovatív esztendőben lesz részünk, a végén pedig vár ránk a szabadság.

Ugyanakkor az ötös szám jelképezheti az őt elemet is, tehát a Földet, a Levegőt, a Tüzet, a Vizet és az Étert, ami összehozza az elemeket. A szankszrit nyelv szerint az éter kapcsolatban áll az Akashi feljegyzésekkel, ami egyfajta naplóként tartalmazza az Univerzumban zajló összes rezgést, szót, gondolatot és cselekvést.

Ez alapján tehát elmondható, hogy minden, ami az éterben történik, az bekerül az Akasha Krónikába. A világon minden ember hozzátesz valamit ahhoz a világhoz, amelyben élünk, a saját, személyes „akasha-ján” keresztül.

Amellett, hogy a 2021-es év egy ötéves kreatív lehetőséget hoz, még arra is emlékeztet, hogy ha hajlandóak vagyunk kapcsolódni a saját éteri mezőnkhöz, akkor a gondolatainkat, szavainkat és tetteinket összehangolva élhetünk azzal az eséllyel, hogy tudatosan teremtsünk, de ne csupán önmagunk, hanem az egész Univerzum számára.

2021-ben az sem kizárt, hogy hozzáférhetünk a saját Akasha feljegyzéseinkhez, és rájöhetünk arra, hogy miért pont ebbe a testbe, térbe és időbe született le a lelkünk a Földre. Habár minden ember tapasztalni fogja az 5-ös szám rezgését, mégis mindenki esetében a személyes évszáma fogja befolyásolni a 2021-es évet.

Ha szeretnéd tudni, hogy a személyes évszámod hogyan befolyásolja a 2021-es évedet, akkor add össze a születésed napjának és hónapjának a számát, majd add hozzá az 5-ös számot. Add össze a kapott eredmény számjegyeit! Ha az kétjegyű, akkor redukáld egyjegyűre!

Példa:

Ha július 18-án születettél, akkor: 7+18+5=30; 3+0=3

A példa alapján tehát a 3-as a személyes évszám.

Ha kiszámoltad a személyes évszámodat, akkor olvasd el az ahhoz tartozó üzenetet!

Ha 1-es a személyes évszámod: 2021-ben egy új korszak veszi kezdetét az életedben. Ez az új fejezet az életed bármely területén bekövetkezhet. Lehet szó új hozzáállásról, vagy arról, hogy munkahelyet választasz, esetleg új kapcsolatba kezdesz.

Ami biztos, hogy idén tiszta lapot nyithatsz, amire olyan színnel festhetsz, amilyennel kedved tartja. 2021-ben mindenképp légy magabiztos, mindig csak előre nézz, és soha ne ragadj a múltban, mert idén rengeteg lehetőség kínálkozik fel neked, csakis arra várva, hogy élj vele!

Ha 2-es a személyes évszámod: A munkáról fog szólni a 2021-es év, ha a 2-es a személyes évszámod. 2020-ban rengeteg változásban volt részed, ezért idén ideje, hogy a lehető legjobban élj ezekkel a lehetőségekkel.

Idén ne szégyellj segítséget kérni, mert igenis szükséged lesz a támogatásra! Az is fontos, hogy légy nyitott, mert 2021-ben soha nem tudhatod előre, hogy milyen bölcsességgel fog meglepni az, akivel összehoz az élet! Idén fel kell ismerned, hogy képes vagy a megbízható és erős kapcsolat kialakítására.

Ha 3-as a személyes évszámod: 2021 egy olyan év, amelyben ideje, hogy hangot adj a gondolataidnak, ha a 3-as a személyes évszámod! Tele vagy bölcsességgel, ezért idén legyen a célod az, hogy megosztod ezt a bölcsességet a többi emberrel, például beszéd, írás vagy valamilyen kreatív módon.

Ennek érdekében kialakíthatnál magadnak egy csoportot, vagy legalább egy internetes közösséget, de akár önkéntes lehetőségekkel is élhetnél. Ha 2021-ben sikerült egy nagyobb egész részévé válnod, akkor az rendkívül elégedetté és büszkévé fog tenni!Ha 4-es a személyes évszámod: 2021 a fegyelem és rendezettség éve lesz a számodra, ha a 4-es a személyes évszámod. Amennyiben képes leszel mindig az adott feladatra koncentrálni, akkor idén minden a lehető legjobban fog haladni.

Ne feledd, hogy a napló- vagy a naptárvezetés kiváló módszer a rendszerezéshez és tervezéshez! 2021-ben törekedj egy olyan inspiráló rutin kialakítására, amelyhez könnyen tudod tartani magad. Ez lesz az, ami segít elérni az idei második célodat, ami az érzelmi stabilitás és a biztonság.

Ha 5-ös a személyes évszámod: Harmóniát, izgalmat és kalandot jelent az 5-ös személyes évszám, úgyhogy ha ezt kaptad eredményül, akkor 2021 tökéletes év lesz számodra arra, hogy harmóniába kerülj az igazi önmagaddal.

Amennyiben azt feltételezed, hogy megakadtál, akkor inspirációt fogsz találni ebben az esztendőben. Ugyanakkor könnyen lehet, hogy nehéz döntésekre kényszerülsz, viszont sikerül megszabadulnod mindentől, ami csak visszahúz és akadályoz abban, hogy elérd a célodat. Legyen bátorságod elhagyni a komfortzónádat, mert akkor szerencsével és elégedettséggel teli esztendőben lesz részed!

Ha 6-os a személyes évszámod: Abban az esetben, ha a 6-os a személyes évszámod, akkor 2021-ben az lesz a legfontosabb feladatod, hogy végre fogadd el önmagad! Fejezd be az önostorozást, űzd el a fájdalmat és szabadulj meg az elfojtott érzelmeidtől!

Idén nagyon figyelj az egészségedre, a táplálkozásodra, lassíts és éld meg a jelen minden pillanatát! Arra is ügyelj, hogy ne vállald túl magad, csak azért, hogy eleget tegyél mások elvárásainak! 2021-ben tudd, hogy úgy vagy tökéletes és elegendő, ahogy vagy! A világon mindenkinek vannak hibái és traumái, neked viszont idén lehetőséged lesz arra, hogy ezeket megértsd és tudatosítsd!

Ha 7-es a személyes évszámod: 2021-ben legyen az a mantrád, hogy mindenki, akivel találkozol, tükröt tart eléd! Ha a 7-es a személyes évszámod, akkor idén azt fogod észrevenni, hogy azok, akikkel találkozol, visszatükröznek mindent, ami benned zajlik.

Minden, amit másokban meglátsz, az ugyanúgy benned is megvan, ezzel a ténnyel pedig sokféleképpen fogsz szembesülni 2021-ben. Ez az esztendő nagyon sok magánéleti és szakmai leckét tartogat a számodra.

Könnyen lehet, hogy egy olyan csapathoz fogsz csatlakozni, ahol minden korábbinál jobban fogsz teljesíteni. 2021-ben ne hanyagold el a spirituális fejlődésedet!

Ha 8-as a személyes évszámod: Az átváltozás és a felébredés lehetőségét kapod meg 2021-ben, ha a 8-as a személyes évszámod. Idén végre kibontakozhatsz, ám nem kizárt, hogy ez a folyamat nem lesz fájdalommentes, viszont ebben az esetben emlékezz, hogy a szenvedés végül kifizetődik!

2021 hónapjaiban lehet, hogy lesz, amit el kell engedned, de az sem elképzelhetetlen, hogy valamilyen módon összeomlanak a körülötted lévő dolgok. Ugyanakkor idén pénzügyi sikerekre és bőségre is számíthatsz.

Az erőforrásaidat használd a megfelelő kapcsolatok kiépítésére, viszont ennél is fontosabb, hogy mindig légy hálás az esztendőben!

Ha 9-es a személyes évszámod: 2021 a lezárás, az új kezdet és az ünneplés éve lesz a számodra, ha a 9-es a személyes évszámod. Habár az elmúlt kilenc esztendőben bőven kijutott neked a megpróbáltatásokból, mégis itt a boldog befejezés, ami után megerősödve kezdheted az életed új fejezetét!

Idén végre sikerül felérned a csúcsra, ahonnan csodás kilátásban lesz részed. 2021-ben élvezd ki, hogy hátrahagyhatod a múltat, és add át magad teljesen a boldogságnak, mert kiérdemelted!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Öt kívánságmágia az advent utolsó vasárnapjára.

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

http://ujhazak.com