Milyen illúzióban ringatod magad?

A Tarot Holdja segít, hogy végre szembenézz a tudatalattiddal.

Az emberek szeretik áltatni magukat. Szeretjük azt hinni, hogy a problémák maguktól megoldódnak, orvos nélkül is meggyógyulunk, a volt párunk visszatér hozzánk, de gyakran azt sem akarjuk beismerni, hogy valaminek vége.

Azzal, hogy illúziókban ringatjuk magunkat, nagyon veszélyes játékot űzünk, emiatt muszáj időben felébrednünk és szembenézünk a valósággal, akkor is, ha az egyáltalán nem tetszik. Ebben lehet a segítségedre a Tarot Holdja, ami segít kitisztítani az elmédet.

Ha hajlandó vagy szembenézni a tudatalattiddal, akkor válassz egy lapot a lenti képről!1. Már vége van: Az első kártyalapon keresztül a Tarot Holdja azt üzeni, hogy van valami, amivel kapcsolatban folyamatosan próbálod bebeszélni magadnak, hogy még folytatható, ám ez csak illúzió, mert valójában rég vége az adott dolognak.

Lehet ez egy párkapcsolat, amiből kiveszett a szerelem, egy baráti kapcsolat, amit kár erőltetni, de akár a munkahelyedről is lehet szó, ahova utálsz bejárni, mégsem hagyod ott.

Ha tudod, hogy melyikről van szó, akkor fogadd el, hogy vége, és lépj tovább, mert csak így találhatsz rá újra a boldogságra!

2. Nem jön vissza: A második kártyalap szerint hiába áltatod magad azzal, hogy a volt párod vissza fog térni hozzád, mert nem fog. Lehet, hogy most fáj, de fogadd el, hogy így a legjobb mindkettőtöknek!

Ha esetleg arról van szó, hogy meghalt a kedvesed vagy egy másik szeretted, de te abban reménykedsz, hogy valamilyen csoda folytán visszatér, akkor nézz szembe a tényekkel, hogy a halál végérvényes, onnan nincs visszaút!

Talán egy másik életben újra találkozhatsz az elvesztett szeretteddel, de a jelenlegiben biztos, hogy nem. Hidd el, hogy ő sem akarná, hogy boldogtalanul élj nélküle! Ne szalaszd el az új lehetőségeket azért, mert a régire vársz! Éld az életed, mert nem kizárt, hogy az új esélyek által még jobb is lesz, mint volt.

3. Meg fog változni: A Tarot Holdja szerint abban a veszélyes illúzióban ringatod magad, hogy a párod, aki leginkább boldogtalanná tesz, meg fog változni, el fogja hagyni a rossz szokásait, ám ez soha nem fog megtörténni.

Ugyanez a helyzet, ha az egyik barátod folyton kihasznál, kiszúr veled. Legyen szó bárkiről, akiről azt reméled, hogy idővel meg fog változni, muszáj végre belátnod, hogy ez valószínűleg soha nem fog bekövetkezni.

Ha nem akarsz egyik pillanatról a másikra lemondani az illetőről, akkor még tehetsz egy-két erőfeszítést, de ne várj túl sokáig a csodára, mert azzal csak boldogtalanná teszed saját magadat!4. Majd magadtól meg fogsz gyógyulni: Ha a negyedik kártyalapot választottad, akkor a Tarot Holdja úgy látja, hogy te tényleg nagyon veszélyes illúzióba ringatod magad, mert azt hiszed, hogy nincs szükséged orvosra, saját magadtól is meg fogsz gyógyulni.

Talán tényleg így van. Ám akkor csak áltatod magad, ha tartós problémáról van szó, amit hiába próbálsz így vagy úgy kezelni, nem úgy néz ki, mintha el akarna múlni. Ebben az esetben mindenképpen menj el egy orvoshoz!

Ne várj arra, hogy a testi vagy lelki problémád magától oldódik meg! Ha az egészségedről van szó, akkor mindig menj biztosra! Attól, hogy orvoshoz fordulsz, még kipróbálhatod az alternatív megoldásokat, kiegészítő kezeléseket. Ne várj a csodára!

5. Majd magától meg fog oldódni: Ha az utolsó kártyalap mellett döntöttél, akkor a Tarot Holdja szerint lehet egy régi vagy egészen friss problémád. Esetleg anyagi vagy párkapcsolati gondod. Legyen bármi, az biztos, hogy azzal hitegeted magad, hogy a probléma magától megoldódik vagy hirtelen felbukkan valaki, aki megoldja helyetted.

Ebben tévedsz, mert igenis nagy erőfeszítéseket kell tenned a cél érdekében! Ha kell, akkor kérj segítséget, de minimum aktivizáld magad! Tegyél a helyzeted javulásáért, ne ülj a sült galambra várva!

Legyen szó bármilyen dologról, az nem fog magától megoldódni. A Tarot Holdja arra kér, hogy ne várj tovább, ne ringasd magad illúziókban, hanem cselekedj!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Hol áll melléd Fortuna?

Karácsonyi jóslat

Karácsonyi jóslat

Így alakulhat az ünnep 2025-ben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Mivel lephet meg az élet?

Decemberi jóslat

Decemberi jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Különös karácsonyi történetek.

Kívánság jóslat

Kívánság jóslat

Teljesül a vágyad még az idén?

Képes jóslat 2026-ra

Képes jóslat 2026-ra

Amit először meglátsz, az alapján derült ki, hogy miről szólhat az év.

2026-os számmisztika

2026-os számmisztika

Milyen évet jósol neked a születésnapodhoz tartozó szám?

Téli események

Téli események

Erről lehet emlékezetes az évszak.

Ez lesz 2026 legemlékezetesebb eseménye

Ez lesz 2026 legemlékezetesebb eseménye

Miről maradhat emlékezetes az év?

http://ujhazak.com