Milyen karmikus akadály tornyosul előttünk?

A karma számunkból megtudhatjuk, hogy az életünk melyik területén boldogulunk nehezen, és ez ellen mit kell tennünk.numberNem véletlen, ha úgy érezzük, hogy az életünk egyes területein nehezen haladunk előre, esetleg bármit teszünk, az nem vezet sehova. Ennek oka valószínűleg az, hogy a Sors akadályokat gördít elénk, ám ebbe nem kell beletörődnünk!

Most itt a lehetőség, hogy kiderítsük, hogy az életünk melyik területén korlátoz minket a karmikus akadályunk, illetve mit kell tennünk annak érdekében, hogy ezt legyőzzük. Ehhez csak annyira van szükségünk, hogy kiszámoljuk a nevünk karmaszámát, majd elolvassuk az eredményhez tartozó leírást.

Így számoljunk:

Keressük ki a táblázatból a nevünk betűihez rendelt számjegyeket. Az ékezetes betűk esetében az ékezet nélkülieket kell figyelembe vennünk. Most adjuk össze a nevünkből hiányzó számjegyeket addig, míg egyjegyű számot nem kapunk.

1: A, J, S

2: B, K, T

3: C, L, U

4: D, M, V

5: E, N, W

6: F, O, X

7: G, P, Y

8: H, Q, Z

9: I, R

Példa:
Kovács Ági
2+6+4+1+3+1+1+7+9

Ebből a névből hiányzik az 5-ös, és a 8-as, tehát 5+8 = 13, vagyis 1+3=4, tehát a végeredmény a 4-es.numero1: A karmikus akadályunk arról mesél, hogy hiába minden erőfeszítésünk, mert mindig valamilyen komoly nehézségbe ütközünk, ezt pedig nehezen viseljük el. Olykor azt érezzük, hogy minden irányból akadályok vesznek körül.

Ez olyan, mintha az életünk legfontosabb területeit nem mi, hanem mások, külső körülmények uralnánk. Ebből következik, hogy gyakran tehetetlennek érezzük magunkat, erre pedig nem ritka, hogy agresszióval reagálunk. Igaz, ez természetes reakció, de egyáltalán nem egészséges.

Ilyen nagy nyomás alatt a legjobb megoldásnak az tűnhet, hogy még erősebben akarjuk a célt, pedig valójában mindez arra utal, hogy feladjuk az akarást, és inkább az önbizalmunkat erősítsük. Amikor végre eléggé hiszünk önmagunkban, akkor meg fogjuk látni, hogy a külső akadályok is lebomlanak.

2: A karmikus akadályunk arra utal, hogy van bennünk egyfajta tudatalatti túlérzékenység, amit a külvilág kritikáival, figyelmével szemben érzünk. Nagyon vágyunk a figyelemre, az elismerésre, de úgy érezzük, hogy ezt nem kapjuk meg még akkor sem, amikor ezt tényleg elvárhatjuk.

Az a meggyőződésünk, hogy ki vagyunk szolgáltatva a külvilág visszajelzésének, valamint sebezhetőek vagyunk másokkal szemben. A kritikákat, észrevételeket hajlamosak vagyunk túlreagálni, és képtelenek vagyunk túllépni azon a kellemetlen érzésen, amit egy-egy ártatlan megjegyezés okoz.

Mindez arra ösztönöz, hogy végre megtaláljuk a stabil belső egyensúlyunkat, és többé ne várjunk arra, hogy a külvilág elismer, ahogy mások pozitív véleményétől se függjünk többé.

3: A karmikus akadályunk arra utal, hogy nagy valószínűséggel egy olyan környezetben nőttünk fel, ami érzelmileg mesterkélt, bizonytalan volt, ezért most félünk attól, hogy természetes módon kifejezzük az érzéseinket, kreatív képességeinket.

A jellemünk visszafogott, félrehúzódó lett, tehát nem merjük önmagunkat adni. A belső gátlásaink miatt nem hagyjuk, hogy a kreatív, művészeti tehetségünk kibontakozzon. Ezek az akadályok azonban arra próbálnak rámutatni, hogy küzdjük le a blokkjainkat, és induljunk el az önkibontakozás útján. Számoljunk le az önbizalomhiányunkkal, hogy kibontakozhassanak a kreatív képességeink.num4: A sors által elénk állított karmikus akadály arra mutat rá, hogy gyerekkorunkban korlátoztak, nem törődtek velünk eleget, emiatt feszültek voltunk. Később gyakran meg kellett harcolnunk a belső vészjelző rendszerünkkel, ám ez még ma is sokszor visszatart.

Rendszeresen érezzük, hogy keményen meg kell dolgoznunk azért, hogy értékesnek érezhessük magunkat, pedig csak hagynunk kellene, hogy önmagunkban is érezzük, hogy azok vagyunk.

Az is jellemző ránk, hogy gyakran bosszankodunk amiatt, hogy nem kapjuk meg azokat a lehetőségeket, amelyeket megérdemelnénk, pedig az esélyek bennünk, körülöttünk vannak. Meg kell tanulnunk, hogy vannak dolgok, amikért többet kell tenni, vagy áldozatot kell hozni.

5: A karmikus akadályunk arról szól, hogy korábban zavar keletkezett bennünk az elfogadott viselkedési szabályokkal kapcsolatban. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg nem állítottak elénk megfelelő mintát, ám tőlünk elvárták, hogy rendesen viselkedjünk.

Ez odavezetett, hogy egyfajta belső konfliktus alakult ki bennünk. Ez a szabadság és az önmérséklet közötti állandó harcról szólhat. Szokásunk, hogy túlterheljük magunkat az élményekkel, ám nem vonjuk le a tanulságot az eseményekből. Az is a problémánk, hogy nem tudjuk, hogy mikor kell elengednünk valamit, hogy egy egészségesebb minta felé indulhassunk.

A sors által elénk állított karmikus akadály az, hogy megzavart a külvilág, tehát rendet kell teremtenünk magunkban, illetve ki kell alakítanunk a saját értékrendünket. Állítsunk fel egy nekünk megfelelő belső mércét, amihez igazodjunk, ugyanis nem kell mások mintáit követnünk.

6: A karmikus akadályunk arra utal, hogy gyerekként állandóan jelen volt az életünkben a függőség, gyerekes elvárások, rossz kommunikáció, emiatt zavar és bizalmatlanság tombol bennünk, ha elköteleződésről van szó.

Folyamatosan keressük az igazit, de az idealizmusunk, kétségbeesésünk megakadályozhatja, hogy megtaláljuk életünk párját. Az is jellemző ránk, hogy irreális elvárásokat támasztunk másokkal szembe.

Mivel a lehetetlen elvárásainknak képtelenség megfelelni, emiatt sorra dobjuk el az embereket, hogy újakat keressünk. Ez a helyzet végül ahhoz vezet, hogy örökké bolyongunk, soha nem találjuk meg a lelki egyensúlyt, az elégedettséget. A karmikus akadályunk éppen ezért arra tanít, hogy legyünk rugalmasabbak, elfogadóbbak.numero7: A karmikus akadályunk arra mutat rá, hogy a környezetünkben tapasztalható instabilitás, bizonytalanság miatt zárkózott és távolságtartó emberé változtunk. Jellemzően óvatosak, aggodalmaskodók vagyunk, az élethez nagyon kritikusan állunk hozzá, a problémáinkat pedig gyakran másokra is kivetítjük. Hajlamosak agyunk másokban meglátni a hibát, ám önmagunkban nem.

A hetes számjegy azt hangsúlyozza, hogy szembe kell néznünk, és fel kell vállalnunk az érzéseinket annak érdekében, hogy többé ne pazaroljuk az időnket a mentális analizálgatásra. Az instabil környezet ellenére is fejlesztenünk kell a másokkal szembeni nyitottságunkat, önbizalmunkat, mert csak ez segíthet az akadályok legyőzésében.

8: A karmikus akadályunk arról vall, hogy gyerekként valószínűleg uralkodni akartak felettünk a szüleink, ezért a zsarnokságuk alatt kellett felnőnünk. Ez azt jelenti, hogy az érzelmi gondoskodás hiányzott az életünkből, ezt pedig pénzzel próbálták pótolni.

Ennek a következménye, hogy komoly belső konfliktussal, stresszel kell együtt élnünk. Most folyamatosan harcolunk a tekintélyes pozícióban lévő emberekkel, és nem tudunk bízni azokban, akiknek hatalma van.

Az igazán nagy problémánk az, hogy a későbbiekben sok hatalommal és tekintéllyel kapcsolatos konfliktusunk lesz. Hajlamosak vagyunk arra, hogy kifelé többet mutassunk, annál, amink van, míg a belső énünkkel elveszítjük a kapcsolatunkat. A karmikus akadályunk arra próbál megtanítani, hogy ne pénz alapján értékeljük önmagunkat.Numerology9: A karmikus akadályunk arra mutat rá, hogy a szüleink valószínűleg nem támogatták kellően az álmaink megvalósítását. Most úgy érezzük, hogy csak önerőből érhetjük el azt, amit akarunk, és mindent egyedül kell megoldanunk.

A világban is teljesen egyedül érezhetjük magunkat, sőt, olykor elveszettnek, csalódottnak érezhetjük magunkat. Ezek a tapasztalatok azonban nem ellenünk, hanem értünk vannak, hiszen sosem ismerkedhetnénk meg az erőnkkel, ha elkényeztetnek, és azt sem fedezhetnénk fel, hogy mire vagyunk képesek.

Rá fogunk jönni, hogy milyen erősek vagyunk, mert azon a belő úton, amin most haladunk, el fogunk jutni ahhoz a Forráshoz, amiből kiderül, hogy kik vagyunk valójában. A kilences számjegy a bölcsességet is jelenti, ám ehhez szükséges a belső erő felfedezése, és a belső magányos út megtétele, mert ez vezet a beteljesüléshez, megvilágosodáshoz.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Öt kívánságmágia az advent utolsó vasárnapjára.

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Számolj a példa alapján!

http://ujhazak.com