Milyen lesz az anyósunk a csillagjegye alapján?

A skorpió anyukával lesz a legtöbb bajunk, míg egy nyilas anyóssal megütöttük a főnyereményt.mother-in-law
„Férj az anyósának:
- Anyósom, maga olyan szép, hogy elmehetne egy kínai festőhöz modellnek.
- De kedves tőled! De miért éppen kínai festőhöz?
- Mert azok szoktak mindig sárkányokat festeni.” – ilyen, és ehhez hasonló, anyós viccet rengeteget tudunk mesélni.

Habár ezek a poénok abban közösek, hogy ezek szerint a párunk anyukája púp a hátunkon, mégis csak általánosításról van szó bennük, hiszen élnek olyan emberek közöttünk, akik remekül kijönnek az anyósukkal.

Ebből is látszik, hogy szerencsére különbözőek vagyunk. A személyiségünket sok minden alakítja, de a legtöbbet a csillagjegyünk árul el rólunk. Ha szeretnénk tudni, hogy hogyan közelítsünk a kedvesünk édesanyjához, akkor érdemes kiderítenünk, hogy mi a csillagjegye!

Kos: Ez a jegy jellemzően nyitott, és fiatalos, ami miatt nem nagy kihívás megtalálni vele a közös hangot. A kos anyós emellett lendületes, és lobbanékony. Ez olyan helyzethez vezethet, hogy olyasmit mond, ami rosszul fog esni, még akkor is, ha tudjuk, hogy csak a pillanat hevében csúszott ki a száján. Meg kell tanulnunk ezeket elereszteni a fülünk mellett, és akkor jó lesz a kapcsolatunk a párunk anyukájával!

Bika: Nem a legkönnyebb jegy szülöttje, mert nagyon nehéz megfelelni az elvárásainak, ráadásul túlságosan ragaszkodik, és nehezen ereszti el maga mellől a gyermekét. A jó hír az, hogy a bika toleráns, úgyhogy mindent megbeszélhetünk vele. Tartsuk észben, hogy a bika anyós nem viseli el a hazugságot és a lapítást, tehát bátran álljunk elé, és mondjuk el neki, ha mi másképpen gondolkodunk valamiről.

Ikrek: A kettős személyiséggel megáldott ikrek anyós, az egyik percben imádni fog, a másikban utálni. Ha szeretnénk jóban lenni vele, akkor szervezzünk közös programokat, mert az ikrek gyengéje a társaság és a változatosság.

Rák: A családcentrikus jegy szülötte könnyen befogadja a gyermeke szíve választottját, de nagyon nehezen viseli, hogy mostantól kisebb szerepet kap a csemetéje életében. Amennyiben nem törődünk azzal, hogy az anyósunk jót akar, akkor csúnya konfliktusaink lesznek az anyukával. Az ellentéteket a legjobban az unokákkal lehet elsimítani, hiszen a rák anyósok imádnak nagymamák lenni.

mother-in-law-from-hellOroszlán: Ha nem oroszlánról lenne szó, akkor mondhatnánk, hogy igazi anyatigrisek. Ebből következik, hogy sok türelemre, és kitartásra lesz szükségünk, mert az anyósunk igazi harcos természet, aki nem fogja könnyen elfogadni, hogy most már mi vagyunk az elsők a gyermeke életében.

A legnagyobb csapda az ennél a jegynél, hogy mi is könnyen vérszemet kaphatunk, és annak nem lesz jó vége, ha nyíltan harcolni kezdünk, ám az se jó megoldás, ha ráhagyjuk a dolgokat, mert akkor a fejünkre nő.

Oroszlán anyós esetében muszáj egyensúlyt találnunk, és szükségünk lesz minden diplomáciai érzékünkre. Törekedjünk arra, hogy az anyósunk ne érezze azt, hogy fenyegetjük a helyét! Amennyiben ez sikerül, akkor olyan anyósunk lesz, akitől sokat tanulhatunk.

Szűz: Legtöbbször szeretetre méltó, de sokszor feleslegesen aggódik. Valószínűleg nem lesz vele nyílt összetűzésünk, ám arra számítsunk, hogy rettentően makacs, aki nehezen fogadja el az újdonságokat. Soha ne álljunk le vele veszekedni, mert azzal tönkretesszük a kapcsolatunkat. A legjobb, ha az anyósunkkal nyugodtan beszélgetünk a felmerülő ellentétekről.

Mérleg: Ennek a jegynek a harmónia a legfontosabb, ezért az anyósunkkal nagyon jól ki fogunk jönni. A mérleg anyós további előnye, hogy szereti az embereket, és rugalmas, tehát nem fog beleszólni a dolgainkba, ha nem kérjük meg erre. Amennyiben konfliktusunk támadna, azt is nyugodtan el fogjuk simítani.

A mérleg anyóssal való kapcsolatunkat csakis mi ronthatjuk, mégpedig azzal, hogy kihagyjuk a társaságból, tehát csak annyi a dolgunk, hogy ne mellőzzük, és éreztessük vele, hogy ő is a család tagja.

436708d21b510e766a245c8a2e008e2b_get-along-with-daughter-in-law-580x326_featuredImageSkorpió: Valószínűleg azok találták ki az anyós vicceket, akiknek skorpió az anyósuk. Ennek a heves természetű jegynek elég egy maró, gúnyos megjegyzés, hogy egy életre megsebezzen. Ráadásul a skorpió imád irányítani, és mindig ügyködik valamin, ami akár a hasznunkra is lehet, ha baj van, mert akkor pillanatok alatt elsimítja a dolgokat.

Nyilas: Nagyon szereti a békességet, ezért nem vágyik a nyílt konfliktusokra, tehát számíthatunk rá, hogy az anyósunk hajlandó lesz a kompromisszumos megoldásokra, és az új helyzetekhez is könnyen alkalmazkodik. Ezt a kapcsolatot csak azzal ronthatjuk el, ha mondunk róla valamit a háta mögött, ami visszajut a fülébe, mert ezt az árulást sosem fogja megbocsátani nekünk.

Bak: Begyöpösödöttnek tűnhet az ilyen anyós, mert számára nagyon fontosak a hagyományok, ezért rettenetesen nehezen fogadja el a változásokat, és szeretné egyben tartani a már működő dolgokat. A bak anyós nagyon mélyen tud szeretni, bár ezt ritkán mutatja ki.

Vízöntő: Nagyon kellemes ember, aki utálja, ha beleszólnak az életébe, ezért ő sem avatkozik bele a másokéba. ha a párunk édesanyja vízöntő, akkor először hűvösnek tűnhet, de hamarosan rá fogunk jönni, hogy valójában nagyon barátságos.

Halak: Ezzel az anyóssal csak az a probléma, hogy már akkor a lábunk körül rohangáló unokákat látja, amikor még csak először találkozunk vele. Erről nem tehet, mert a nyilas jegy örök álmodozó. Ettől függetlenül olykor tehernek fogjuk érezni, mert mindig azt várja el, hogy megfeleljünk annak az idillnek, amit ő elképzelt. A halak anyós azonban nemcsak elvárja a harmóniát, hanem mindent megtesz azért, ezért nagyon segítőkész és önfeláldozó.

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Számolj a példa alapján!

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

Ez lesz a legbosszantóbb élményed decemberben

Ez lesz a legbosszantóbb élményed decemberben

Milyen nehézségben lehet részed a tél első havában?

http://ujhazak.com