Minden hang hamis volt a szellemvadász műsorban

Szellemvadászok kiábrándító történetei.Sokakat érdekelnek a szellemtörténetek, és vannak, akik megpróbálnak utánajárni ezeknek a sztoriknak, ám előfordul, hogy szellem helyett kiábrándító magyarázatot kapnak a paranormális tevékenységekre.

Ilyen történeteket osztottak meg a szellemvadászok az interneten.

A hamis szellemvadász műsor: „Egy alkalommal találkoztam egy audiomérnökkel, akinek megnézhettem a munkáját, ahogy hangfelvételeket készít egy híres szellemvadász műsorba. Az audiomérnöknek rengeteg mappája volt, amit szükség esetén felhasználhatott. Minden hamis volt, kezdve a környezeti háttérzajjal az éjszakai véletlenszerű dudorászásig és csikorgásig. Minden kísérteties hang az audiomérnök merevlemezéről származott.” – BassSlappah

Egy operatőr vallomása: „A barátom egyik ismerőse a UK Ghosthunters (Szellemvadászok az Egyesült Királyságban) című műsor szellemvadászatainak nagy részén operatőrként dolgozott.

Alá kellett írnia egy titoktartási nyilatkozatot, mely szerint soha nem árul el részleteket a forgatás folyamatáról. Csak annyit mondott, hogy szellemek nem léteznek.” – monkeypowah

A nyitva hagyott ablak: „Néhány évvel ezelőtt történt meg ez az eset. A szellemvadászok meghívtak egy médiumot, aki aztán hűvös szellőt érzett az emeleti szobában. A szoba levegője tovább csökkent, ami szellemjelenlétre utalt.

A médium megkérdezte a szellemvadászokat, hogy ők is érzik-e a szellőt. Érezték. Aztán az egyikük közölte, hogy a másik szobában nyitva van az ablak, tehát onnan jön a szellő. Erre a médium dühösen kiviharzott, közölve, hogy mind amatőrök vagyunk.” – Sbtoby

Vonatok okozták a rejtélyes mozgást: „Szellemvadászok vizsgálódtak az otthonomhoz közeli bárban, ami állítólag szellemjárta. A sztori a leeső/lerepülő dolgokon, így például a polcról leeső poharakon, alapult. Igazi felvételek születtek arról, hogy minden pohár és csésze mozog.

A műsor azonban azt az apróságot kihagyta, hogy a bár egy vonatállomástól úgy 50 méterre található, a „mozgó” jelenséget pedig valójában az érkező vonatok okozzák.” – Rhinosaur24

Kitalált szellemtörténet: „Alapul vettünk egy „igaz történet”, majd azt úgy változtattuk meg, hogy félelmetesebb legyen, aztán színészeket béreltünk fel, mert az igazi szereplők nem vállalták, hogy interjút készítsünk velük, úgyhogy a színészekkel vettük fel azt.

Ebben a műsorban egyetlen olyan dolog sem volt, amit ne hamisítottak, manipuláltak vagy módosítottak volna.” – About43Clones

A hamis sámán: „A történet nem az enyém, hanem az egyik barátomé. Jó pár évvel ezelőtt szellemvadász epizódot forgattak, amihez szükségük volt egy indián sámánra, hogy egy jelenetben megáldja a házat, ezért a barátomra őshonos holmit adtak és egy sastollat, amivel integethetett és egy kis zsályát.” – potatochipsnketchup

Pénzért vett szellemészlelés: „Egy elmegyógyintézet közelében dolgoztam kertészként. Rengeteg gyerek próbált tévéműsort készíteni a szellemek vadászatáról vagy ehhez hasonlóról, és megpróbáltak rábeszélni, hogy adjak nekik interjút, amiben elmesélem, hogy milyen kísérteties jelenségeket láttam.

Közöltem velük, hogy nem láttam semmit, és javasoltam, hogy kopjanak le. Aztán adtak 20 dollárt azért cserébe, hogy interjút adtam nekik, amiben azt állítottam, hogy láttam egy szellemet.” – sapunec7854

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Júniusi jóslat

Júniusi jóslat

Mire számíthatsz a nyár első havában a születésed napjához tartozó szám alapján?

Heti jóslat

Heti jóslat

Valóra válik az álmod a napokban?

Milyen meglepetést tartogat a hétvége?

Milyen meglepetést tartogat a hétvége?

Hétvégi jóslat.

Nyári pénzjóslat

Nyári pénzjóslat

Hogyan alakulhat az anyagi helyzeted az évszakban?

Erről lesz emlékezetes 2025 nyara!

Erről lesz emlékezetes 2025 nyara!

Milyen fontos élményben lehet részed az évszakban?

Készülj fel a nyárra a számmisztika segítségével!

Készülj fel a nyárra a számmisztika segítségével!

A születésed napjához tartozó szám alapján pillanthatsz bele az előtted álló évszakba.

Tavasz végi jóslat

Tavasz végi jóslat

Ezt tartogatja még az évszak!

Májusi egészség jóslat

Májusi egészség jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló üzenetért!

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló üzenetért!

Májusi varázslatok

Májusi varázslatok

Már a hónapban valóra válthatod a vágyadat.

http://ujhazak.com