Mitől hízunk?

A csillagjegyünk elárulja, hogy mi okozza a legnagyobb valószínűséggel a plusz kilókat.horoszkA testsúlyunkra nemcsak azért kell odafigyelnünk, mert szeretnénk jól kinézni, hanem azért is, mert komoly egészségügyi következményei lehetnek, ha felszalad ránk néhány felesleges kiló.

Hízásnak sok minden miatt indulhatunk, kezdve a gyorséttermi kajákkal, befejezve a mozgás elhanyagolásával. Amennyiben szeretnénk sokáig vékonyak, és egészségesek maradni, akkor muszáj egészséges életmódot folytatnunk!

Ha pedig már most fogynunk kellene, akkor érdemes beszélnünk az orvosunkkal, hogy mit javasol, és mi lehet a hízásunk oka. Érdekességképpen viszont most megnézhetjük, hogy a csillagjegyünk szerint mitől szaladnak fel ránk a kilók.

Kos: Elsősorban a rendszertelenség és meggondolatlanság miatt indulhatunk hízásnak. Jellemző ránk az aktív életmód, ám az esetünkben a baj azzal van, hogy nem foglalkozunk azzal, hogy mennyi az idő, mert akkor eszünk, amikor megéhezünk, és azt, amit találunk.

Amennyiben rászokunk, hogy egészséges élelmiszerekkel töltsük fel a hűtőt, akkor megelőzhetjük a hízást.

Bika: Esetünkben az vezethet az úszógumi megjelenéséhez, hogy képesek vagyunk egész nap hanyagolni az evést, mert folyton rohanunk. Ennek eredménye az, hogy napközben csak bekapunk valamit, vagy estig nem eszünk semmit, ám akkor rendesen bepótoljuk a kimaradt étkezéseket.

Ez az életmód ahhoz vezet, hogy folyton ingadozni fog a vércukorszintünk, és az egészséges testsúlyunkat sem tudjuk megtartani.

helpIkrek: A csapongó természetünk miatt elég nehéz feladat számunkra az egészséges életmód szabályainak betartása.

Olykor kemény szabályokat állítunk fel, és azokat lenyűgözően be is tartjuk. Máskor azonban félresöpörjük az egész egészséges életmód dolgot, és azt eszünk, amire éppen vágyunk. Számunkra sokkal egészségesebb lenne egy kevésbé szigorú, de következetes diéta.

Rák: Az érzelmi ingadozásaink sodorhatnak minket veszélybe. Mivel hajlamosak vagyunk elfojtani a sérelmeinket, fájdalmainkat, szomorúságunkat, ezért finom étekkel próbáljuk „megvigasztalni” magunkat.

Természetes ez nem egy almát jelent, hanem például egész tábla csokoládét, ami egyáltalán nem tesz jót az alakunknak, és jobban sem fogjuk érezni magunkat tőle. Érzelmi evés helyett, inkább találjunk valamilyen módszert arra, amivel feltárhatjuk az érzéseinket.

Oroszlán: Általában odafigyelünk arra, hogy mit eszünk, ám hajlamosak vagyunk a lustálkodásra, és kevés olyan aktív tevékenységet találunk, ami elég érdekes ahhoz, hogy a hétvégét ne a kanapén töltsük.

Esetünkben a korral egyre lustábbak leszünk, ami ahhoz vezet, hogy felszaladnak ránk a plusz kilók, ezért legyünk bármennyi évesek, mindenképpen szükségünk van a rendszeres mozgásra, hogy megőrizzük az alakunkat!

Szűz: Érdekes, hogy pont a számunkra okoz nehézséget az egészséges táplálkozás, pedig mi mindig precízek, és rendszeretők vagyunk. A gondot számunkra az okozza, hogy hajlamosak vagyunk még ebédidőben is dolgozni, vagy olyan ételt főzünk, amivel másokat lenyűgözhetünk, még akkor is, ha mi valami könnyebb fogást fogyasztanánk.

eatMérleg: Jellemzően csinos és atletikus alkatunk van, ám a kísértésnek mi sem tudunk ellenállni. Fiatalon még nem is probléma, ha olykor elcsábulunk, ám idősebb korunkban már rémülten vehetjük észre, hogy meglátszik a combunkon, pocakunkon, ha befalunk egy egész tábla csokit.

Legyen bármilyen nehéz is, nemet kell mondanunk a kísértésnek, és már örömforrást kell keresnünk!

Skorpió: Heves természetünk mellett még aktívak is vagyunk, de ez nem véd meg minket a hízástól, mert hajlamosak vagyunk a kevés alvásra, a túlhajszoltságra, és a negatív stresszre, ezek pedig mind lassítják az anyagcserénket, ami hízáshoz, és az egészségünk megromlásához vezet. Muszáj megtanulnunk, hogy lazítsunk, és akkor megőrizhetjük az egészségünket.

Nyilas: Aktivitással és életörömmel párosul a jó kedélyünk és vidám természetünk, de a kitartással hadilábon állunk. Ebből következik, hogy szeretünk enni, ráadásul rengeteg barátunk van, akikkel szeretünk összejárni, amihez az evés is hozzátartózik.

Esetünkben az is hízáshoz vezethet, hogy hiába kezdünk el sportolni, biztos, hogy olyan gyorsan hagyjuk abba, amilyen lelkesen belevágtunk. Amennyiben nem akarunk túlsúlyosak lenni, akkor muszáj, hogy találjunk egy mozgásformát, amit nem ununk meg.

lazyBak: A hagyománytiszteletünk itt üt vissza, mert a magyar konyha nem éppen egészséges táplálkozás barát. Abban az esetben nem baj, ha pörköltet, vagy kacsazsíros kenyeret eszünk, ha tudjuk, hogy hol a határ, és az ételből nyert energiát fel is tudjuk használni.

Ha erre nem vagyunk képesek, akkor nagyon gyorsan felszedhetjük a plusz kilókat, amiktől nagyon nehéz lesz megszabadulnunk.

Vízöntő: Nagyon fontosak a számunkra a belső értékek, éppen ezért úgy gondoljuk, hogy nem szabad bedőlünk a média állításának, hogy a külső számít. Habár jól érezzük magunkat a bőrünkben, mégis oda kell figyelnünk a súlyunkra, de nem szépségideáli okból, hanem egészségügyiből.

Egy-két plusz kiló nem jelent problémát, ám kifejezett túlsúly esetén már komoly veszélynek tesszük ki magunkat, úgyhogy értékeljük továbbra is a belső értékeket, de azért mi is húzzuk fel a futócipőt!

Halak: Egyszerre vagyunk barátságosak, de zárkózottak is, ami azt jelenti, hogy gyakran rágódunk a dolgokon, és sokáig őrlődünk. Az ilyenfajta szorongás nem tesz jót nekünk, mert lelassulhat az anyagcserénk, és felhalmozódhatnak a méreganyagok a szervezetünkben.

A hízást megakadályozhatjuk azzal, hogy rendszeresen mozgunk, és magas rosttartalmú élelmiszereket fogyasztunk. Jól tesszük, ha keresünk valami olyan módszert, amivel megtanuljuk elengedni a problémánkat. Erre kiváló a meditálás.

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Mire számíthatsz a hét utolsó két napjában?

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Hol áll melléd Fortuna?

Karácsonyi jóslat

Karácsonyi jóslat

Így alakulhat az ünnep 2025-ben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Mivel lephet meg az élet?

Decemberi jóslat

Decemberi jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Különös karácsonyi történetek.

Kívánság jóslat

Kívánság jóslat

Teljesül a vágyad még az idén?

Képes jóslat 2026-ra

Képes jóslat 2026-ra

Amit először meglátsz, az alapján derült ki, hogy miről szólhat az év.

2026-os számmisztika

2026-os számmisztika

Milyen évet jósol neked a születésnapodhoz tartozó szám?

Téli események

Téli események

Erről lehet emlékezetes az évszak.

http://ujhazak.com