Mítoszok, amelyekben az alkoholé a főszerep

Szent Brigitta legendájának a sörhöz, míg a vudu hitvilágnak a rumhoz van köze.Ogoun
Az alkohol mindennapi életünk része, hiszen valamilyen ok miatt, szinte mindannyian ledöntünk egy-egy pohár szeszes italt. Emellett sok-sok történet kezdődik úgy, hogy „Amikor berúgtam…”

Az alkoholnhoz, és az ahhoz kapcsolódó részegséghez, azonban mítoszok is tartoznak, hiszen rengeteg kultúra fogyaszt, vagy fogyasztott, valamilyen szeszes italt egy-egy rituáléhoz, melyek közül most ismerkedjünk meg néhánnyal!

Vudu: A rum egy alattomos ital, ami az úriemberből is képes kihozni a vadállatot, ezért nem meglepő, hogy az egyik legmisztikusabb hitvilág egyik mítosza szerint, ha valaki rumot iszik, akkor annak a testét megszállja az Ogoun nevű harcos szellem.

A megszállás alatt, a halandó porhüvelyt nem tudja egyetlen fegyver sem megsebezni, és az illető nem érez fájdalmat, úgyhogy tűzbe is bele tudja tenni a kezét. Ráadásul Ogoun a szelíd, visszafogott emberből is képes agresszív, romboló harcost varázsolni, aki machetét lóbál, és nőket üldöz.

Ha valakit megszállt a harcos szellem, azt onnan is tudhatjuk, hogy az illető még több rumot követel, és azt kántálja, hogy „Gren mwe fret”, ami szó szerint annyit jelent, hogy „A heréim fáznak”. Miután az Ogoun elhagyja a porhüvelyt, az ember újra sebezhetővé válik, és megint érezni fogja a fájdalmat.

Szent Brigitta: Írország egyik legnépszerűbb szentjének a sörhöz van köze. Az egyik legenda szerint Brigitta rendháza nem tudott annyi sört felszolgálni, amennyire a vendégeknek szüksége lett volna. Mivel az egyház felettébb befolyásos embereiről volt szó, ezért Brigitta egy apró csodáért imádkozott.

SaintBridgetA fohászkodás után, Brigitta megkérte a nővéreket, hogy a kupáikat merítsék a fürdőkádba. Habár ez az ötlet nem nyerte el mindenki tetszését, az apácák mégis eleget tettek a kérésnek.
S, ekkor csoda történt! A fürdővíz a vendégek szeme láttára változott át sörré, amikor a kupa az ajkukhoz ért.

pulqueAztékok: Az azték kultúra esetében központi helyet foglal el az alkoholfogyasztás. Ők pulque-t ittak, ami egy édes, szirupos, erjesztett lé. Ehhez az italhoz a társadalom összes rétege hozzájutott, de a legtöbb embernek négy adag után le kellett állnia a fogyasztással.

A megbecsült papok, és idős személyek, viszont annyit ihattak, amennyi jól esett nekik, mert a pulque segítségével elérték, hogy az istenek meglátogassák őket.

Az azték hitvilág szerint Mayahuel, a termékenység istennője, ajándékozta az embereknek az agavét, amiből alkoholtartalmú italt állítottak elő. Az istennő párja, Patecatl pedig peyote-hoz, azaz hallucinogén droghoz juttatta hozzá az aztékokat. Érdekesség, hogy az aztékok annak idején nyulakban mérték az alkohol szintet. Ez a mérték egytől négyszázig nyúlik terjedt. Kettő-három tapsifüles a spiccességet jelentette.

(Forrás: bizzariummagazin)

Hozzászólások

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Számolj a példa alapján!

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

Ez lesz a legbosszantóbb élményed decemberben

Ez lesz a legbosszantóbb élményed decemberben

Milyen nehézségben lehet részed a tél első havában?

http://ujhazak.com