Mivel szabotálod az új évedet?

Hét dolog, amivel már az elején elronthatod 2018-at.Az év első napjaiban az angyalok szeretnék megragadni a lehetőséget, hogy felhívják a figyelmedet azokra a dolgokra, amelyekkel keresztbe tehetsz magadnak az új esztendőben, ezzel megfosztva magad a jóléttől, a fejlődéstől vagy a szerelemtől.

A negatív hozzáállással: Az angyalok szerint el is felejtheted a jó szerencsét és a feléd áramló pozitív energiát, ha olyan megjegyzéseket teszel, mint például az, hogy „miért pont nekem/most jönne össze/sikerülne” vagy az „ez az év is ugyanolyan, mint a többi” meg az „úgysem fog változni semmi”, „semmi sem sikerül nekem”, és a „nem hiszek a csodákban”.

Előfordulhat, hogy olykor csak viccből mondasz ilyesmit, ám az Univerzum tudni fogja, ha csak egy kicsi érzelmet, negatív gondolatot is viszel a szavaidba, ezért az égiek úgy is fogják értelmezni. Ha ilyen negatívan állsz hozzá az új évhez, akkor miért is történne veled bármi jó?

Természetes, hogy nem érnek csodák és nem történik veled semmi pozitív, ha egyszer te magad akadályozd ezeket a negatív hozzáállásoddal.

Megvonsz magadtól dolgokat: Az angyalok emlékeztetnek az Adok-Kapok alapelvre, illetve arra, hogy nem csak másoknak, hanem saját magadnak is adnod kell. Ezzel nem azt üzenik az égi segítőid, hogy mindent vegyél meg magadnak, amit szeretnél, ám a lehetőségeidhez mérten, add meg magadnak azt, amit tudsz!

Nem kell például mindig megtagadnod magadtól a csokoládét, kivéve akkor, ha az egészséged így kívánja, ne mondj mindig nemet a mozira, vagy arra, hogy kávézni hívd a barátaidat! Időnként engedj meg magadnak dolgokat, mert azzal a lelkedet is megajándékozod, ez pedig pozitív energiával tölt el, ami mágnesként vonzza a jó dolgokat az életedbe.

Szelektíven értelmezed a jeleket: Az égiek és az angyalok állandóan küldik a jeleket, amikkel próbálnak segíteni és a jó útra terelni. Ezeket a jeleket megkaphatjuk álmainkban, a mindennapokban, más emberek által, ám sokan hajlamosak tudomásul sem venni őket.

Ha te is azok közé tartozol, akik figyelmen kívül hagyják a nekik nem tetsző jeleket, válaszokat, akkor az angyalok szeretnének emlékeztetni, hogy a jeleket mindig ajánlatos tudomásul venni, hiszen így sok fájdalmat és felesleges kört megspórolhatsz magadnak.

Lehúzod magadat: Amikor bebeszéled magadnak, hogy milyen szerencsétlen, tehetségtelen csődtömeg vagy, akkor ezzel szinte magadra olvasod a rontást. Ezzel a hozzáállással csak nyomasztod magad és negatív energiával töltődsz fel, amikor pedig tényleg rossz dolog történik, akkor azt önigazolásként könyveled el.

Az angyalok arra kérnek, hogy már az év elején fogadd el, hogy nem vagy tökéletes, te is követsz el hibákat, ami nem baj, mert ezekből tanulhatsz. Legyél megértőbb önmagaddal szemben, támogasd a lelkedet, mindig pozitívan szólj magadhoz, a becsmérlésedet pedig örökre felejtsd el! Ha te nem segíted, szereted önmagad, nem hiszel magadban, akkor ki fogja ezt tenni?Felesleges fogadalmak és ígéretek gyártása: Az angyalok elhiszik neked, hogy téged motiválnak a fogadalmak, mert úgy érzed, hogy annak nagyobb a súlya, amit megígérsz magadnak. Valószínűleg szilveszterkor te is megfogadtál valamit, például, hogy 2018-ban megtanulsz olaszul, rendszeresen eljársz túrázni, vagy jobb munkát keresel.

Mindezt, és minden mást is, tégy meg anélkül, hogy fogadkoznál, mert így is sikerülhet! Ha viszont fogadkozol, akkor azzal csak azt éred el, hogy feleslegesen rágörcsölsz arra, hogy teljesítsd az ígéretedet, ez pedig nem lendületet és energiát, hanem stresszt fog szülni.

Az angyalok arra hívják fel a figyelmed, hogy a fogadalmak, főleg akkor, ha nagy az esélye annak, hogy nem válik valóra, csak gúzsba kötnek, mert egyfajta kötést hozol létre ezekkel.

Nem működteted az Adok-Kapok törvényt: Az angyalok szeretnének emlékeztetni, hogy mindegy hogy segítő kézre, több pénzre, vagy valami másra vágysz, mert ahhoz kapj, előbb neked kell adnod. Szeress másokat, legyél velük kedves, és segíts nekik, ahogy csak tudsz!

Amikor például a szekrényedben raksz rendet, akkor a megunt ruháidat ne dobd ki, hanem adományozd oda a rászorulóknak! Ha vendégeket hívtál, de sok étel megmaradt, akkor azt add oda a közelben lévő hajléktalannak.

Figyelj az Adok-Kapok törvény működtetésére, mert akkor te is kapni fogsz! Azt se felejtsd el, hogy ez a törvény egészen aprócska tettekben is megmutatkozik!

Nem engeded el azt, ami felesleges vagy nem szolgál: Az angyalok utolsó üzenete arról szól, hogy azzal is keresztbe tehetsz magadnak az új évben, hogy csak gyűjtögeted a felesleges tárgyakat, kacatokat, ruhákat, ezzel pedig azt éred el, hogy negatív energiával veszed körül magad.

Ugyanezt teszed, amikor nem tudod elengedni a rossz szokásaidat, emlékeidet, haragodat, sértettségedet, vagy a rosszul működő, feleslegessé vált kapcsolataidat, pedig mindez már rég nem szolgál téged és a fejlődésedet.

Ezek a felhalmozott dolgok és emberek csak lehúznak téged a negatív jelenlétükkel, eltorlaszolják az utad, ami az új dolgokhoz, személyekhez vezethetne. Ez az oka annak, hogy még a pénzt is áramoltatni kell. Az nem baj, ha van vésztartalékod, ám fontos, hogy a gyűjtögetés mellett költs is, hogy legyen minek visszatalálnia hozzád. Ugye most már érted, hogy miért fontos az életben az elengedés?

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Számolj a példa alapján!

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

http://ujhazak.com