Napi horoszkóp (november 14.)

Milyen eseményekre számíthatunk a hét utolsó munkanapján?horoscope2A Hold az Oroszlán jegyében jár, ezért pénteken sem mondhatjuk azt, hogy végig unatkoztuk a napot. Lássuk, hogy a csillagjegyünk szerint milyen jó, vagy rossz dolgok várnak ránk a hét utolsó munkanapján!

Kos: Hirtelen teljesen más jellegű szükségleteink kerülnek előtérbe, mint eddig. Ma elsősorban azzal foglalkozhatunk, ami kellemessé teszi a napot, tehát menjünk el például vásárolni, vegyünk valami szépet, üljünk be egy étterembe, és élvezzük az életet. Amennyiben tehetjük, akkor ehhez a kikapcsolódáshoz hívjuk el a barátainkat, kollégáinkat, mert biztos lesz valaki, aki csatlakozik hozzánk.

Bika: Az élvezeteké ez a nap, amit úgy fejezhetünk be a legtökéletesebben, ha elmegyünk a kedvenc éttermünkbe vacsorázni. Esetünkben a Hold remek étvágyát, és egy pompás éjszakát ígér nekünk, úgyhogy használjuk ki ezt!

Ikrek: Számunkra nem éppen kedvező, hogy a Hold ma az Oroszlán jegyében áll. Semmi értelme szembeszállnunk a kozmikus törvényekkel, úgyhogy tegyünk magunknak egy szívességet, és csökkentsük le annyira a napi teendőinket, amennyire csak lehet!

Rák: A Hold ma az Oroszlán jegyében áll, ami egy kicsit mindent megkönnyít a számunkra, és magabiztossá tesz minket.

Most már nincs bennünk az az érzés, hogy mindenképpen el kell érnünk azt, amit akarunk. Ma ennek az ellenkezője lesz igaz, mert most a közös munkán, a bölcs kompromisszumokon múlik minden. Szerezzünk örömöt a kollégáinknak például azzal, hogy süteményt viszünk nekik, hátha ezzel jobban elviselik a péntek megpróbáltatásait.

Oroszlán: A Hold ma az Oroszlán jegyében áll, ami esetünkben, bár a kreativitását erősíti, mégis szükségünk lesz a gyakorlatias oldalunkra is, mert nem használ a lelkesedés, ha nem pragmatikusan járunk el. Minket csak az segíthet tovább, amit valóban meg tudunk valósítani. Lépésről lépésre haladjunk, mert minden részletnek átgondoltnak kell lennie ahhoz, hogy működőképes legyen.

Szűz: Készítsünk terveket, mert számunkra jót tesz, ha a jövőbe pillanthatunk, és átgondolhatjuk, hogy mi mindent akarunk elérni. A délelőtti órákban a Neptunusz némi zavart okozhat, ezért jobban kell összpontosítanunk. A Neptunusz emellett érzékennyé is tesz, úgyhogy most kell igazán őszintének lennünk a párunkkal, mert minden problémánkat meg tudjuk beszélni.

horoszkMérleg: Megnyugtatja az idegeinket, hogy a Hold az Oroszlán jegyében áll. Ma mérlegeljünk, és a dolgok gyakorlati hasznát vegyük figyelembe. Előfordulhat, hogy úgy érezzük, minden ügymenet lassan megy, ám alkalmazkodjunk, és ne kifogásokat gyártsunk! Ha probléma merül fel, akkor ne idegeskedjünk, hanem maradjunk higgadtak!

Skorpió: A Hold kellemetlen fényszöget vet a Skorpió jegyre, ezért készüljünk fel arra, hogy sarkított problémákkal kerülünk szembe. Ha az alapvető dogokról folytatunk vitát, akkor azok végtelenül el tudnak húzódni. Mivel ma a makacsság mesterei leszünk, ezért válasszuk az okos enged taktikát!

Nyilas: Irányítsuk a figyelmünket a munkára, az egészségre, és a hétköznapjaink megszervezésére! Igaz, ez nem hangzik valami izgalmasnak, de a realitás ritkán az. Most nem engedhetjük meg magunknak, hogy elfeledkezzünk a munkánk részleteiről, és nem hagyhatjuk, hogy rosszul legyen megszervezve az életünk. A Hold arra int minket, hogy ne essünk túlzásokba, és gondoskodjunk a szükséges nyugalomról.

Bak: Az, hogy a Hold az Oroszlán jegyében áll, együtt a Jupiterrel, érinti az egyik egészségházunkat, tehát nagyon figyeljünk ma az egészségünkre, és a legapróbb panasszal is menjünk orvoshoz! Ezt főleg akkor tegyük meg, ha a gyomrunk fáj, vagy a vizeletkiválasztó szerveinknél észlelünk problémákat. A közlekedési szabályokat mindig be kell tartani, de ma különösen!

Vízöntő: Legyünk óvatosak, mert ma kísértésbe eshetünk. Jelenleg nem látszik pontosan, hogy ez milyen formában értendő, de valaki megpróbál rábeszélni minket valamire, ami nem is tetszik nekünk. Ne engedjünk a nyomásnak, mondjunk nemet, mert csak bosszankodni fogunk, ha igent mondunk. Este ünnepeljünk az Uránusszal!

Halak: Ma inkább ne menjünk bevásárolni, mert olyasmit is megvehetünk, amire egyáltalán nincs szükségünk. Holnap a Hold belép a Szűz jegyébe, ami azt jelenti, hogy nagyon megkönnyebbülhetünk. A délutánunk energikus és szép lesz. Mivel este a Merkúr megváltoztatja a pozícióját, ezért ne tervezzünk semmit, mert fáradtabbnak érezhetjük magunkat, mint szoktuk.

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

Ez koronázhatja meg a telet!

Ez koronázhatja meg a telet!

Milyen örömteli esemény vár még rád?

Januári jóslat

Januári jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Miben lehet részed a hét utolsó két napján?

Varázslatos advent

Varázslatos advent

Könnyű és gyors szertartások aranyvasárnapra.

Év végi jóslat

Év végi jóslat

Így alakulhat az utolsó pár nap!

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Életed mely területén világosodhatsz meg?

Varázsolj békés karácsonyt!

Varázsolj békés karácsonyt!

Szertartások, amelyekkel biztosíthatod a nyugodt ünnepeket.

Így alakulhat a karriered 2026-ban!

Így alakulhat a karriered 2026-ban!

Mire számíthatsz a számmisztika szerint?

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Mire számíthatsz a hét utolsó két napjában?

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Hol áll melléd Fortuna?

http://ujhazak.com