Napi horoszkóp (november 19.)

Lássuk, mit várhatunk a szerdától!horoscopeCsak úgy repül az idő, és máris itt vagyunk a hét közepén. Habár elég nehéz lehet felkelni a kényelmes ágyból, és valahogy semmi hangulatunk ebbe a szürke időbe kimozdulni, mégis muszáj, hiszen várnak a mai napi feladataink.

A csillagjegyek szerint lesz, akire könnyű nap vár, míg másnak meg kell tanulnia, hogy néha csak keveset kaphat a jóból. Lássuk, a horoszkópunk szerint mit tartogat számunkra a szerda!

Kos: Izgalmas lehetőségeket kaphatunk, amikkel csak akkor tudunk élni, ha extra energiát fordítunk ezekre, ám most nem valószínű, hogy van erre időnk. Habár nem túl jó az időzítés, mégis gondolkodjunk el az ajánlaton, hiszen nagyon kivételes.

Bika: Ma tartsuk szem előtt, hogy a jóból kicsi is elég, ugyanis ennyi jut nekünk belőle. Ennek a kevés pozitív fejleménynek azonban nagyon örülhetünk, mert olyan területet érint, ami nagyon fontos a számunkra.

Ma még azt sem bánjuk, ha ennek az árát később fogjuk megfizetni.

Ikrek: Olyan kötelezettségeket fogadtunk el, amiket ma egy kicsit megbánhatunk, de tudjuk, hogy nem vonhatjuk vissza az adott szavunkat, ha már egyszer igent mondtunk. Szerencsére nem adjuk fel, hanem ma átküzdjük magunkat ezen a feladaton, és ennek hatására minden könnyebbé válik majd.

Rák: Nagyon szeretnénk egy kis időt a szeretteinkkel tölteni, de erre most nincs lehetőségünk, mert a munka komoly kihívások elé állít minket. Jellemzően nekünk a család a legfontosabb, ám most tényleg nagy előre lépéseket tehetünk a karrierünkben.

Oroszlán: Ne sértődjünk meg, amiért valaki nem azt mondja, amit hallani szeretnénk! Később ugyanis rájöhetünk, hogy lehet nem estek jól az illető szavai, ám mégis őt nevezhetjük igazi barátnak, mert a mi érdekünkben vállalja, hogy kicsit megharagszunk rá, de ő akkor is jót akar nekünk a szavaival.

horoszkSzűz: Nem szeretjük, ha változtatnunk kell a terveinken, de ez előfordul, ha csapatban dolgozunk. Egy jó vezető képes motiválni az embereit!

Mérleg: Feleslegesen teszünk meg mindent, mert, ha valaki nem akar valamit, akkor azt nem fogja meg tenni úgy sem, hogy tulajdonképpen csak a karját kellene kinyújtania érte. Most már nem rajtunk múlik a dolog, mert nem tehetünk meg mindent mások helyett.

Skorpió: Ma egy kicsit ingerlékenyebbek vagyunk, ezért olyat is kimondhatunk, vagy tehetünk, amit később megbánunk. Ne felejtsük el, hogy bocsánatot kérni sosem szégyen, hanem erény!

Nyilas: Nem szeretünk visszafordulni, ha elindultunk egy úton, még akkor sem, ha reménytelen helyzeteken kell átverekednünk magunkat. Néha azonban jobb visszafordulni, mert ez nem a feladás jele, hanem azé, hogy megértettük, a sors más utakat rendelt nekünk.

Bak: Eljött az ideje, hogy felkészüljünk valami olyasmire, ami talán nem holnap vagy a jövő héten történik meg, de elég fontos ahhoz, hogy már most aggódni kezdjünk miatta. Amennyiben gondot fordítunk arra, hogy minden a terveink szerint alakuljon, akkor a jövőben nem lesz okunk az aggodalomra.

Vízöntő: Próbálunk nem tudomást venni valamiről, ám ez hiába való törekvés, mert a dolog ott van az orrunk előtt, és nem hagyja, hogy elfelejtsük. Ne dugjuk a homokba a fejünket, hanem kezdjünk el dolgozni a megoldáson!

Halak: Jobb későn, mint soha, tehát nem késő, ha még csak most kezdünk el dolgozni valamin, ami a számunkra fontos. Amennyiben mégsem érjük el a kezdeti céljainkat, akkor sem lesz okunk szégyenkezni, mert az eredmény magáért fog beszélni.

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Hol áll melléd Fortuna?

Karácsonyi jóslat

Karácsonyi jóslat

Így alakulhat az ünnep 2025-ben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Mivel lephet meg az élet?

Decemberi jóslat

Decemberi jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Különös karácsonyi történetek.

Kívánság jóslat

Kívánság jóslat

Teljesül a vágyad még az idén?

Képes jóslat 2026-ra

Képes jóslat 2026-ra

Amit először meglátsz, az alapján derült ki, hogy miről szólhat az év.

2026-os számmisztika

2026-os számmisztika

Milyen évet jósol neked a születésnapodhoz tartozó szám?

Téli események

Téli események

Erről lehet emlékezetes az évszak.

Ez lesz 2026 legemlékezetesebb eseménye

Ez lesz 2026 legemlékezetesebb eseménye

Miről maradhat emlékezetes az év?

http://ujhazak.com