Ne hidd el, hogy a vörös fonál megvéd a betegségektől!

Az interneten terjed a legújabb hülyeség, amit véletlenül se próbálj ki!A bőrre írt számok és a mágneses karkötők után itt az újabb internetesen hülyeség, ami azt hirdeti, hogy az ember távol tarthatja magától a betegségeket azzal, ha a csuklójára köt egy fonalat, aminek a színe szigorúan csak vörös lehet.

A poszt így hangzik:

Tégy egy Vörös Fonalat a bal csuklódra, ami úgy fog működni, mint a modern orvostudomány vakcinái, amin keresztül a betegség egy gyengült vírustörzsét kapjuk meg. A lelket hasonló technikával tehetjük immúnissá.

A Kabbala tanítása szerint a színek speciális frekvenciával és energiával rendelkeznek. A vörös a veszély színe. A Vörös Fonalat a bal csuklónkra kötve megvédhetjük magunkat az összes felénk irányuló negatív dologtól.

A vörös szín ennek a technológiának a része. A Vörös Fonalat azért viseljük a bal csuklón, mert a kabbalisták felismerték, hogy az energia a test bal oldalán hatol be. A bal kar és kéz a „kapás”, míg a jobb kar és a kéz az „adás” erejét jelenti. Ennek alapján a negatív energiák a test bal oldalán áramlanak be.

Ha a bal csuklónkon viseljük a Vörös Fonalat, akkor a negatív energia energiákat a behatolás pillanatában feltartóztatjuk. A fonalat a gondos előírások szerint, hét egymást követő, sorozatos csomóba kell megkötni. Az egyes csomók a spirituális dimenziót jelképezik, ami a jelen valóságunkkal áll összeköttetésben.

Különösen fontos, hogy az a személy kösse fel a fonalat a csuklónkra, aki szeret, akiben teljesen megbízunk. Amíg ők megkötik a fonalat, addig mi azt kérhetjük, hogy ez az erő jóságot, kegyelmet, hálát sugározzon ránk és az embertársainkra, valamint tartsa távol a Gonosz Szemet a Fénytől.”

Valószínűleg minden normális ember tudja, hogy a védőoltás-cérna nem létezik, nem fog megvédeni a betegségektől. 2017-ben senki se higgyen el ilyen babonaságokat, mert a vörös fonál semmitől sem véd meg, főleg nem a fertőző betegségektől!

Hála az égnek mi már olyan korban élünk, amikor elég fejlett az orvostudomány ahhoz, hogy ne kelljen ilyen idejétmúlt dolgokban hinnünk. Ha valaki szeretné megőrizni az egészségét, az figyeljen oda a kiegyensúlyozott, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag étkezésre, mozogjon, öltözzön fel az időjárásnak megfelelően, adassa be magának az igazi védőoltásokat!

Ha pedig minden értelmes védekezés ellenére betegnek érezzük magunkat, akkor se az interneten keressünk babonás halandzsát, hanem keressük fel az orvost, mert minden ember legdrágább kincse az egészsége, úgyhogy ne szórakozzunk vele! Azt pedig reméljük mondani se kell, hogy a gyerekek egészségével se kísérletezzen senki!

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Mire számíthatsz a hét utolsó két napjában?

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Hol áll melléd Fortuna?

Karácsonyi jóslat

Karácsonyi jóslat

Így alakulhat az ünnep 2025-ben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Mivel lephet meg az élet?

Decemberi jóslat

Decemberi jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Különös karácsonyi történetek.

Kívánság jóslat

Kívánság jóslat

Teljesül a vágyad még az idén?

Képes jóslat 2026-ra

Képes jóslat 2026-ra

Amit először meglátsz, az alapján derült ki, hogy miről szólhat az év.

2026-os számmisztika

2026-os számmisztika

Milyen évet jósol neked a születésnapodhoz tartozó szám?

Téli események

Téli események

Erről lehet emlékezetes az évszak.

http://ujhazak.com