Ne kergessük tovább az álmainkat!
Feleslegesen ábrándozunk a regénybeli szerelemről, a hírnévről vagy a gazdagságról?Az álmokra mindenképpen szükség van a fejődéshez, mert ez az, aminek köszönhetően célja van az életünknek. Ha nem tudunk álmodni arról, hogy mit szeretnénk elérni, akkor csak vesztegetjük azt a kevés időt, amit kaptunk.
Nem mindegy azonban, hogy miről ábrándozunk, hiszen nem jó, ha túlságosan kicsi, de az se jó, ha irreálisan nagy az életcélunk. A boldog, sikeres élethez az kevés, hogy legyen munkánk, amiért elég csak annyi pénzt kapnunk, amiből eléldegélünk, de az sem jó ötlet, ha világsztárokká szeretnénk válni.
Az arany középutat nem könnyű megtalálni, de nem is lehetetlen, csak tudnunk kell azt, hogy mikor kell lemondanunk egy álomról, hogy valami megvalósíthatót keressünk. Ha magunktól nem tudjuk, vagy nem akarjuk belátni, hogy melyik álmunk gátolja a fejlődésünket, akkor válasszunk egyet az alábbi álomládák közül, hogy szembesülhessünk a kegyetlen valósággal.1. A gazdaság álma: Az első kép arra utal, hogy talán egész életünkben arra vágytunk, hogy gazdagok legyünk. Valószínűleg annyit megtettünk az álmunk beteljesüléséért, hogy minden héten érvényesítettük a lottószelvényünket.
Amikor nem nyertünk, akkor gyakran járhatott azon az eszünk, hogy másnak miért járhat a pénz, és nekünk miért nem. Az oka ennek az, hogy a gazdagság nem jutalom, hanem érdem. Gazdag bárki lehet, de mégsem lesz mindenki az.
Képzeljük csak el, hogy mi lenne a világból, ha csak gazdagok élnének benne, hiszen az nagyon naiv gondolkodásra utalna, ha azt hinnénk, hogy biztos mindenki jobbá akarná tenni a Földet. Egyébként is tudjuk, hogy a pénz mindenkit megváltoztat, és nem jó értelemben.
Valószínűleg azt hisszük, hogy mi ugyanolyanok maradnánk, mint amilyenek most vagyunk, ám egyáltalán nem biztos, hogy ez igaz. Valójában mi már most úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk, és valójában kifejezetten gazdagnak nevezhetnénk magunkat, ha észrevennénk, hogy mennyi mindenünk van.
Gondoljunk arra, hogy milyen gazdag a lelkünk, a környezetünk, mert ez fontosabb, mint az, hogy mekkora vagyon van a bankszámlánkon. Eresszük el a gazdagságról szőtt álmainkat, ne görcsöljünk, mert akkor a bőség meg fog találni magának.
2. Az utópia álma: A második álomláda arra utal, hogy egy olyan világ után vágyakozunk, amiben minden tökéletes, a béke és a szeretet az uralkodó, nincs betegség, éhínség. Ha egy ilyen utópisztikus világról ábrándozunk, akkor nagyon szép erre vágyni, és tényleg érzékeny, jó lélekre vall, de a kegyetlen igazság az, hogy a világban mindig voltak ellentétek, és valószínűleg mindig lesz is, mert ez a szükséges rossz ahhoz, hogy a világ egyensúlyban legyen.
Igaz, hogy a világ folyamatosan fejlődik, változik, de nem lehet mindent kijavítani úgy, mintha csak egy hibajavítóval mennénk át rajta. Ahelyett, hogy az utópiáról álmodozunk, inkább találjuk meg a boldogságot a jelenben, mert az adott pillanatban is lehet szebb a világ. Ha szeretnénk, akkor tegyünk is azért, hogy szebb legyen a jelen, amit ne szenvedve, szomorúan éljünk meg!3. A nagy szerelem álma: A harmadik álomláda szerint sokat álmodunk arról, hogy olyan szerelemben lesz részünk, mint amilyenről a romantikus regényekben olvashatunk. A kérdés nem az, hogy létezik-e nagy szerelem, mert létezik, ám amíg a sárkányt üldöző lovagról ábrándozunk, addig elmennek mellettünk azok a lehetőségek, amelyek elvezethetnének a nagybetűs szerelemhez.
Az is baj, hogy egyre nagyobb ideákat teremtünk, ennek pedig egy igazi nő vagy férfi nem tud megfelelni. Tökéletes ember és kapcsolat nincs, de bármikor találhatunk olyan valóságos személyt, aki hajlandó bizonyítani a szerelmét. Vegyük le a rózsaszínszemüveget, engedjük be a világot, hogy meghódíthasson.
4. A híresek leszünk álom: A negyedik álomláda szerint régebb óta álmodozunk arról, hogy híresek leszünk, vagy legalább sokra visszük az életben és nagy emberekké válunk, akire emlékezni fognak. Nem baj, ha vannak ambícióink, mert ez visz előrébb, ám érdemes lenne elgondolkodnunk, hogy mégsem ez a mi utunk, ha folyamatosan akadályokba ütközünk.
Ha nem megy egy munka, akkor be kell látnunk, hogy talán nem ezt a hivatást, szakmát találták ki nekünk, hanem van egy másik feladat, ami sokkal nemesebb, és jobb, mint a jelenlegi. Az is lehetséges, hogy a hírnév teljesen megváltoztatna, és örökre elvesztenénk a békés, nyugodt életünket.
Csak gondoljuk át, hogy mennyi sztár szenved attól, hogy híres! Rengetegen vannak, akik megőrültek, elvesztették önmagunkat, nincs működőképes magánéletük, vagy nem tudnak kilépni egy szerepből, amit már nagyon utálnak. Butaság lenne azt feltételezni, hogy a hírnév egyenlő a boldogsággal, úgyhogy ne kövessük el ezt a hibát!5. A minden szép és jó álom: Az utolsó álomláda szerint túl sok időt töltünk azzal, hogy arról ábrándozunk, hogy egy tökéletes világban élünk, ahol szépek, gazdagok, híresek vagyunk, és még az igazival is boldog párkapcsolatban élünk.
A választásunk szerint ideje lenne, hogy több időt töltsünk a való világban, mert ellenkező esetben azt kockáztatjuk, hogy megutáljuk az igazi világot, mert unalmas, szomorú és kiábrándító. Ez azzal járna, hogy szenvedésként élnénk meg a mindennapjainkat, és nem jönnénk rá, hogy a valóság olyan lehetne, amilyenné tesszük.
A valóság izgalmas, kalandos, és minden nap lehet szép, sikeres. Mindezt elérhetjük, ha teszünk érte. Persze ez egy mágia nélküli világ, tehát nem fog varázsütésre teljesülni minden vágyunk. A valóságban mindent megkaphatunk, amit szeretnénk, de ehhez előbb le kell számolnunk az idealisztikus álmokkal.
(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások