Nem veheti a szájára Allah nevét az, aki nem muszlim!

A maláj legfelsőbb bíróság megtagadta a római katolikus egyháztól a fellebbezés jogát.uslim demonstrator displays a flag outside Malaysiaís Court of Appeal in PutrajayaMalajziában, aki nem muszlim, az nem írhatja le, és nem mondhatja ki Allah nevét, ha Istenre hivatkozik, mert ez összezavarná a muszlimokat, akik emiatt lehet, hogy áttérnének egy másik vallásra. Ezt a határozatot tavaly hozta meg a délkelet-ázsiai ország bírói testülete, melyet a kormányzat is támogatott. A római katolikus egyház fellebbezett a bírói döntés ellen, ám azt ma elutasította a legfelsőbb bíróság.

A muszlim többségű Malajziában, ahol a hívők nagyon gyakran használják Allah nevét, ha Istenre utalnak, akkor került napirendre ez a téma, amikor egy egyházi maláj nyelven közölt hetilapban az Allah szó szerepelt. Az üggyel kapcsolatban Lawrence Andrew tisztelendő, a The Herald című katolikus lap szerkesztője hangot adott afeletti csalódottságának, hogy a négy bíró megtagadta tőlük a fellebbezés jogát, ami egyébként felveti azt a kérdést, hogy ez nem sérti-e a kisebbség alapvető jogát.

Az országban a legtöbb keresztény egyébként Borneó szigetén él. Ők mind tagadják, hogy most kezdték volna el használni Allah nevét Isten helyett, hiszen a régi bibliájukban és az énekeikben is jelen van ez a szó, s azok nem mostanában íródtak.

(Forrás: atv.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsvéti tojás jóslat

Húsvéti tojás jóslat

Az általad választott tojás alapján kiderül, hogy milyen lehet a tavaszod.

Így alakulhat a sorsod áprilisban!

Így alakulhat a sorsod áprilisban!

Merre vihet az utad a hónapban?

Áprilisi lehetőségek

Áprilisi lehetőségek

Mire lesz esélyed a hónapban?

Erről lesz emlékezetes az április!

Erről lesz emlékezetes az április!

Mi lesz a legmeghatározóbb élményed?

Áprilisi jóslat

Áprilisi jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Miről szólhat a hét utolsó két napja?

Húsvéti hiedelmek

Húsvéti hiedelmek

Ezek a legismertebb ünnepi babonák.

Egy szám alapján kiderül, hogy valóra válhat-e a tavaszi kívánságod!

Egy szám alapján kiderül, hogy valóra válhat-e a tavaszi kívánságod!

Érdemes reménykednek, mi kell a sikerhez?

A beléd kódolt változás

A beléd kódolt változás

Az életkódod alapján kiderül, hogy min kellene változtatnod idén.

Tavaszi bőség

Tavaszi bőség

Mennyi pénzed lehet az évszakban?

http://ujhazak.com