Nyári egészség jóslat

Az általad választott lap alapján kiderül, hogy milyen egészségnek örvendhetsz az évszakban.

Gyakran leszel beteg, csak néha kell kúrálnod magad, esetleg makkegészséges leszel a nyáron? Kiderül, ha választasz egyet az alábbi lapok közül, majd elolvasod a neked szóló jóslatot.1. lap: Ha az első lapra esett a választásod, akkor a neked szóló jóslat szerint makkegészséges leszel a nyáron. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ölbe tett kézzel ülhetsz, hiszen továbbra is érdemes odafigyelned az egészségedre!

Ha hajlandó leszel törődni a testi és lelki jóléteddel, valamint odafigyelsz magadra, akkor az általad választott lap szerint a közeledbe se merészkednek a betegségek, kellemetlenségek, az orvosodat pedig nem kell kényszerből felkeresned az évszakban.

2. lap: Ha a második lapra esett a választásod, akkor a neked szóló jóslat szerint tulajdonképpen semmilyen testi problémád nem lesz a nyáron. Ha esetleg mégis jelentkezne valamilyen tünet, akkor annak lelki problémák állhatnak majd a hátterében, ugyanis nagyon valószínű, hogy tele leszel stresszel, lelki gondokkal, amikről nem akarsz tudomást venni.

Ha lelki nehézségeket mélyen eltemeted magadban, akkor azzal csak betegíted a testedet. Amennyiben nem szeretnél betegségeket az évszakban, akkor már most figyelj oda a lelked megtisztítására!

3. lap: Ha úgy döntöttél, hogy a harmadik lapot választod, akkor a neked szóló jóslat szerint csak elvétve leszel beteg a nyáron, és akkor sem súlyosan, úgyhogy csak ritkán kell orvosi segítséget kérned.

Az általad választott lap szerint valószínű, hogy olyan kellemetlenségekre számíthatsz, mint a megfázás, gyomorrontás, de semmi komolyabbra. Ugyanakkor a könnyen kiheverhető kellemetlenségeknek sem kell megvalósulniuk, hiszen elég, ha mostantól egy kicsit jobban odafigyelsz az immunrendszered egészségére!

4. lap: Ha a megérzésed azt súgta, hogy válaszd a negyedik lapot, akkor a neked szóló jóslat szerint a nyáron a tudomásodra jut az a titok, amivel hosszú és egészséges életed lehet, ráadásul néhány évet le is tagadhatsz majd.

Az általad választott laphoz tartozó üzenet azt tanácsolja, hogy légy szemfüles az évszakban, mert a környezeted el fogja árulni neked a titkot. Eközben ne felejtsd el, hogy az egészséged annak fényében változik, hogy mennyi erőfeszítést teszel azért, hogy testileg és lelkileg jól érezd magad!

Ha tehát tudatosan odafigyelsz az étkezésedre, rendszeresen mozogsz és ezek mellé beiktatod azt a bizonyos titkot, akkor valószínű, hogy nem kell sokszor találkoznod az orvosoddal!

5. lap: Ha a belső hangodra hallgatva az ötödik lapot választottad, akkor a neked szóló jóslat szerint megbosszulja magát a stresszes, rohanó életmódod, ugyanis emiatt gyakran fogsz betegeskedni a nyáron.

A neked szóló üzenet szerint túlságosan feszegeted a határaidat, gyakran háttérbe szorítod a tested és a lelked igényeit. Ugyanakkor ez csak egy jóslat, ami nincs kőbe vésve, tehát még megelőzheted a bajt!

Az általad választott lap tanácsolja, hogy mindenképpen keress fel egy orvost, ha valamilyen testi tünetet tapasztalsz, mert a halogatással csak súlyosbítanád a dolgot!

6. lap: Ha az utolsó lap fogott meg, akkor a neked szóló jóslat szerint változékony lesz az egészséged nyáron, tehát hol jobban, hol rosszabbul érzed magad a bőrödben. Ha nem szeretnéd, hogy a jóslat valóra váljon, akkor próbálj tudatosan odafigyelni az egészségedre, hátha ezzel csökkentheted az ingadozást!

Az általad választott lap tanácsa az, hogy a biztonságkedvéért, vesd alá magad egy teljes körű kivizsgálásnak, valamint vedd komolyan a visszatérő egészségügyi panaszokat!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Öt kívánságmágia az advent utolsó vasárnapjára.

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

http://ujhazak.com