Nyári gyors és könnyű pénzvarázslatok

Csütörtökön, növő hold idején elvégezhető szertartások.Ha több pénzre vágysz, ha szeretnél bőségben élni, akkor kérj ehhez égi segítséget, méghozzá úgy, hogy elvégzed az alábbi egyperces szertartások bármelyikét csütörtökön, növő hold idején.

Pénzvarázslat cukorral: Ehhez az egyperces bőségvarázslathoz szükséged lesz 1 aranyszínű gyertyára, széles befőttes üvegre, egy kis pohárra, három pénzérmére, fehér cukorra és egy piros szalagra.

Ha megvannak a kellékek, akkor kezdd a szertartást azzal, hogy töltsd meg a befőttes üveget félig cukorral, majd tedd bele a poharat, és abba a három érmét. Ezután zárd le a befőttes üveget, amire aztán köss piros szalagot úgy, hogy közben elmondod az alábbi varázsigét:

„Legyen meg az akaratom, legyen olyan édes az életem a jólétnek és a bőségnek köszönhetően, mint amilyen édes ez a cukor. Innentől kezdve bőségben és jólétben fogok élni.”

A varázsszavak után már csak annyi a dolgod, hogy helyezd el házon belül, a főbejáratnál az üveget, amit hagyj ott legalább egy hónapig.

Bőségmágia teával: Ahhoz, hogy ezt a könnyű és gyors varázslatot el tudd végezni, szükséged lesz 1 aranyszínű gyertyára, 1 fahéjrúdra és teára. Ha megvannak a kellékek, akkor kezdd a szertartást azzal, hogy elkészíted a teát úgy, ahogy szeretnéd, majd ételszínezékkel rajzold rá a fahéjrúdra a fenti képen látható rúnát. Ha akarod, akkor a pénz vagy a gazdagság szót is ráírhatod.

Most már csak bele kell tenned a teába a fahéjrudat, amivel az óramutató járásával egyező irányba kevergesd az italt, és közben mondd el az alábbi varázsigét:

„Megérdemlem, megkapom, áldott vagyok. Bőségben és jólétben fürdök mostantól mindennap, mert eljön hozzám az a pénz a nyáron, amire szükségem van.”

A varázsigét annyiszor ismételd el, ahányszor jól esik, miközben keverd a teát, amit végül kortyolj el!

Varázsérme: Ha ezt a gyors és könnyű pénzmágiát végeznéd el, akkor szükséged lesz 1 zöld gyertyára, egy érmére, papírlapra és borsmentaolajra. Ha megvannak a kellékek, akkor a szertartást kezdd azzal, hogy írd a papírra a pénz vagy gazdagság szót, majd kend be a gyertyát borsmentaolajjal.

Ezután fogd az érmét, aminek szélével rajzolj dollárjelet a gyertya oldalába. Ha ezzel kész vagy, akkor tedd az érmét a papírra és hajtogasd bele. Ezt követően csepegtess a gyertyával viaszt a papírra, és közben mondd el az alábbi varázsigét:

„Ahogy csepeg a viasz, úgy hullik majd az aranyeső is a fejemre. Meg lesz mindenem, amire szükségem lesz.”

A varázsigét annyiszor ismételd meg, ahányszor jól esik. Amikor végeztél, akkor tedd a papírra a gyertyát, és képzeld el a vágyad, amíg szeretnéd. Miután leégett a gyertya, tartsd meg a viaszos csomagot egy hónapig.

Teremts pénzt mágia: Ha ezt az egyperces bőségvarázslatot szeretnéd elvégezni, akkor szükséged lesz egy befőttes üvegre, 15 darab érmére, 5 evőkanál búzalisztre, szezámmagra, 5 darab fahéjrúdra, 5 szem borsra és 5 szem dióra.

Ha előkészítetted a kelléket akkor, kezdd azzal a varázslatot, hogy a hozzávalókat beleteszed a befőttes üvegbe, amit aztán fedj le. Most rázd meg úgy, hogy közben mondd el az alábbi varázsigét:

„Fém és gabona,

Pénz és magvak,

Hozzanak nekem,

Nagy vagyont,

Hozzon nekem a nyár

bőséget és jólétet.”

A varázsszavak után helyezd el a befőttes üveget a konyhádba, és hagyd ott egy hónapon keresztül!Rizsvarázs: Amennyiben ezt az egyperces bőségvarázslatot választod, akkor szükséged lesz 6 szem fekete borsra, rizsre, két zöld gyertyára és két üvegedényre fedővel. Ha megvannak a kellékek, akkor kezdd a szertartást azzal, hogy megtisztítod az üvegeket és a fedeleket forrásban lévő vízzel, aztán hagyd megszáradni azokat.

Ezután tégy egy marék rizst és három szem borsot mindegyik üvegbe, majd zárd le azokat a fedelekkel. Az egyik üveget helyezd el a konyhában, a másikat az ebédlőbe, vagy oda, ahol eszel. Fontos, hogy jól látható helyre tedd az üvegeket!

Most tégy egy-egy zöld gyertyát az üvegek elé, majd gyújtsd meg a gyertyákat, és mondd el az alábbi varázsigét:

„Ahány rizsszem, annyi arany, hulljon bőség a hajamra és köszöntsön be a jólét időszaka erre a házra és a lakóira.”

A varázsszavak után égesd végig a gyertyákat, majd teliholdnál ásd el a rizst a kertedben, vagy egy virágcserépben.

Kérj bőséget szenteltvízzel: Ehhez a gyors és könnyű pénzvarázslathoz szükséged lesz 1 zöld gyertyára, szenteltvízre, két evőkanál sóra és egy tálra. Ha megvannak a kellékek, akkor kezdd a szertartás azzal, hogy meggyújtod a gyertyát, aztán töltsd meg szenteltvízzel a tálat, majd adj hozzá egy evőkanál sót.

Miközben összekevered a sót és a szenteltvizet, mondd el az alábbi varázsigét:

„A só az oltalmazóm, a víz az Isten lelke és segít abban, hogy pénzem megsokszorozódjon, és soha ne hiányozzon az otthonomból.”

A varázsszak után mosd meg a kezeidet a vízben, majd hagyd, hogy maguktól megszáradjanak, ne használj ehhez semmilyen mesterséges eszközt! Most fogj egy poharat, amibe tölts szenteltvizet, adj hozzá egy evőkanál sót, aztán tedd egész éjszakára a ház egyik sarkába, hogy elnyelje a negatív energiákat annak érdekében, hogy semmi se akadályozza a pénz áramlását!

Ha ezt megteheted, akkor másnap öntsd ki a szabadba az összes sós vizet. Ha erre nincs lehetőséged, akkor a lefolyó is megfelel a célra.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Milyen égi ajándékot kapsz még az idén?

Milyen égi ajándékot kapsz még az idén?

Ha választasz egy lapot, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

Mit ír a sorsod könyve 2024-re?

Mit ír a sorsod könyve 2024-re?

Az általad választott kulcs alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az évben.

Milyen bosszúság érhet decemberben?

Milyen bosszúság érhet decemberben?

Válassz egy lapot a neked szóló jóslatért!

Milyen ajándékot kapsz 2024-re?

Milyen ajándékot kapsz 2024-re?

Válassz egy lapot a neked szóló jóslatért!

Decemberi jóslat

Decemberi jóslat

Neked mit üzennek a számok a tél első havára?

Váltsd valóra a vágyaidat decemberben!

Váltsd valóra a vágyaidat decemberben!

Egyperces varázslatok, amelyekkel elérheted, hogy már a hónapban teljesüljenek a kívánságaid.

Így alakulhat a karriered 2024-ben!

Így alakulhat a karriered 2024-ben!

Számolj a példa alapján, majd olvasd el a számmisztika neked szóló jóslatát!

Tízmilliószoros napok 2024

Tízmilliószoros napok 2024

Jegyezd fel a különleges erejű dátumokat!

Téli életfeladat

Téli életfeladat

Tudd meg, hogy mivel kell foglalkoznod az évszakban a varázskönyv szerint!

Ezt kellett volna megtanulnod 2023-ban!

Ezt kellett volna megtanulnod 2023-ban!

Válassz egy lapot a neked szóló üzenetért!

http://ujhazak.com