Nyolc dolog, amire ügyelned kell 2020-ban, a Hold évében!

Tudd meg, hogy mi mindenre kell figyelned ahhoz, hogy maximálisan kihasználd a bolygó által teremtett lehetőségeket!2020 a Hold éve, ezért a Hold Angyala, Gábriel arkangyal, akihez az álmok, újjászületés és az életöröm is tartozik, elárul nyolc dolgot, amire érdemes lesz odafigyelned, ha szeretnéd kihozni a lehető legtöbbet a Hold által teremtett lehetőségekből.

Felszínre jön, amit rejtegetsz: A Hold jelképezi a lelket és a tudattalant, emiatt 2020-ban könnyen előfordulhat, hogy minden, amit igyekszel magadba fojtani, a felszínre fog törni. A legjobb az lenne, ha ezt nem várnád meg, hanem magadtól döntenél úgy, hogy szembenézel a rejtett félelmeiddel és titkos vágyaiddal!

Hallgass az ösztöneidre: Az ösztönért, a megérzésért és a tudattalanért is felelős a Hold, ami miatt 2020-ban számíthatsz arra, hogy az eddiginél sokkal élesebbek lesznek a megérzéseid, amiknek felismerését jól megtanulhatod az előtted álló hónapokban.

Idén kitapasztalhatod, hogy mikor hallgass rájuk, mikor engedd, hogy azok vezessenek.

Amikor eljön annak az ideje, akkor nyugodtan hagyatkozz a belső hangodra!

Próbákat kell kiállnia a kapcsolataidnak: 2020 a Hold, így pedig a család és a hűség éve lesz, ami azt jelenti, hogy különféle próbákat kell kiállnod neked és a szeretteidnek. Ezek a tesztek segíthetnek abban, hogy közelebb kerüljetek egymáshoz.

Nagyon fontos, hogy minden esetben békés megoldást keressetek! Az is lényeges, hogy légy odaadó és tudj megbocsátani, amikor erre lesz szükség, ugyanis ez is a családi kapcsolataidat fogja javítani!

Sokkal befogadóbbá válsz: A Holdnak sok megfelelése van. Ezek egyike a befogadás, ami miatt 2020-ban megfigyelheted, hogy sokkal nyitottabb, rugalmasabb és befogadóbb leszel, függetlenül attól, hogy változásokról, újdonságokról, eszmékről, érzelmekről vagy kapcsolatokról lesz-e szó. Emellett a tudásvágyad és a kíváncsiságod is nagyobb lehet.

A nőiesség ápolása: Az, hogy 2020 a Hold éve, egyben azt is jelenti, hogy a nők éve. Ha tehát te is a női nemet képviseled, akkor idén megerősítheted a nőiességedet úgy, hogy regeneráld a belső és a külső szépségedet, aminek eredményeként nagyszerűen fogod érezni magad a bőrödben.

2020-ban éld meg a nőiességedet, örülj annak, hogy nőnek születtél és szeresd a különféle női szerepedet, különösen azt, amilyen életszakaszodban most vagy!

Vállald az érzéseidet: 2020-ban a Hold az érzelmekre is hatást gyakorol, vagyis számíts arra, hogy érzékenyebbé válhatsz. Idén mindenképpen éld meg az érzéseidet, amiket soha ne titkolj el! Bátran mondd és mutasd ki őket akkor is, ha jó, de akkor is, ha rosszak! Természetesen azt nem kell engedned, hogy az érzéseid irányítsanak, viszont bátran fejezd ki magad, mert az érzéseid a lelki állapotodról adnak képet.

Hozd egyensúlyba a párkapcsolatodat: Ha van párod, esetleg házasságban élsz, akkor 2020-ban hozd egyensúlyba a párkapcsolatodat, mert a Hold akkor lesz a legteljesebb és legszebb, amikor rávetül a Nap fénye. A Nap a férfit, a Hold a nőt jelképezi, ezért idén rendkívül fontos feladatod lesz az, hogy egyensúlyt és harmóniát teremts és őrizz meg a szerelmi életedben!

Anyaság megélése: Mivel 2020 a Hold éve, emiatt várhatóan sok nő fog teherbe esni. Ha te is közéjük fogsz tartozni, akkor éld meg az anyaság minden pillanatát! Az anyákat szeretni és becsülni kell, hiszen ők tartják össze a családot, életet adnak és védelmezik a szeretteiket. Te is tiszteld és szeresd magad ezért, valamint gyakorold az anyaságot, az empátiát, a toleranciát és az önfeláldozást!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Hol áll melléd Fortuna?

Karácsonyi jóslat

Karácsonyi jóslat

Így alakulhat az ünnep 2025-ben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Mivel lephet meg az élet?

Decemberi jóslat

Decemberi jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Különös karácsonyi történetek.

Kívánság jóslat

Kívánság jóslat

Teljesül a vágyad még az idén?

Képes jóslat 2026-ra

Képes jóslat 2026-ra

Amit először meglátsz, az alapján derült ki, hogy miről szólhat az év.

2026-os számmisztika

2026-os számmisztika

Milyen évet jósol neked a születésnapodhoz tartozó szám?

Téli események

Téli események

Erről lehet emlékezetes az évszak.

Ez lesz 2026 legemlékezetesebb eseménye

Ez lesz 2026 legemlékezetesebb eseménye

Miről maradhat emlékezetes az év?

http://ujhazak.com