Októberi tökvarázslatok

Egyperces kívánságmágiák, amelyekhez szinte csak egy tökre lesz szükséged.

Ha október, akkor a sütőtök az elsők között van, ami az eszünkbe jut, ezért most olyan gyors és könnyű kívánságvarázslatokat ismerhetsz meg, amelyek elvégzéséhez szinte csak egy tökre lesz szükséged.Tökvarázslat a termékenységért: Ehhez a gyors és könnyű, hétfői napon, a szabadban elvégezhető varázslathoz szükséged lesz egy sütőtökre, és annak magvaira, egy fehér gyertyára, néhány hajszáladra és körömdarabodra, valamint a fenti képen látható ábrára.

Ha megvannak a kellékek, akkor a szertartást kezdd azzal, hogy a sütőtökbe karcolod, vagy rajzolod a fenti képen látható szimbólumot. Ezután gyújtsd meg fehér gyertyát, majd áss egy kis gödröt, amibe helyezd el a sütőtököt, a néhány hajszáladat, körömdarabodat és a magvakat.

Amikor mindezzel kész vagy, akkor mondd el az alábbi varázsigét:

„A tökben is jelen vannak az élet csírái, az én testem is készen áll megtermékenyülni. Varázsom tegye meleggé és otthonossá méhemet, hogy szívesen beköltözzön egy kis lélek. Áldják meg testemet a föld szellemei, hadd kerüljek végre áldott állapotba.”

A varázsszavak után már csak be kell temetned a gödröt, és végeztél is.

Szerencsevarázs: Ehhez a gyors és könnyű, csütörtökön elvégezhető varázslathoz szükséged lesz egy sütőtökre, egy serpenyőre, egy kis fahéjra, szerecsendióra és egy üvegcsére. Ha megvannak a kellékek, akkor kezdd a varázslatot azzal, hogy kibelezed a tököt, majd megtisztítod a magokat, amiket aztán tégy a forró serpenyőbe. Fűszerezd meg fahéjjal, szerecsendióval és ánizzsal a magokat.

Miközben kavargatod a befűszerezett magvakat, mondd el az alábbi varázsigét:

„Szerecsendió, ánizs és fahéj hozzá a szerencsét, míg a sikert és a bőséget a tökmag biztosítja. Amihez csak hozzáérek, az arannyá válik.”

Amikor a magvak megsültek és kihűltek, akkor tedd bele őket egy üvegcsébe, majd rázd meg alaposan az üvegcsét, miközben mondd el az alábbi varázsigét:

„Amikor csak az üvegen a magok csilingelnek, azonnal hozzám pártol a szerencse.”

Ezután egy hónapon át, minden nap reggel rázd meg az üvegcsét. Amikor letelt a hónap, akkor ásd el a tökmagokat földbe. Ha úgy érzed, hogy szükséged van rá, akkor nyugodtan ismételd meg a szertartást!

Pénzvarázs tökkel: Ha erre az egyperces sütőtök varázslatra van szükséged, akkor készíts elő egy zöld vagy arany színű gyertyát és egy sütőtököt. Ha nem tudod a szabadban elvégezni a szertartást, akkor egy cserépre is szükséged lesz.

A szertartást a legjobb, ha csütörtökön végzed el, méghozzá azzal kezdve, hogy kikaparod a sütőtök magvait, amiket aztán tisztíts meg! Ha ezzel megvagy, akkor gyújtsd meg a zöld vagy arany színű gyertyát, és mondd el az alábbi varázsigét:

„A földből vettem és a földnek adom vissza. Teremjenek, növekedjenek, burjánzanak el, ahogy velük együtt az én életemben is a gazdagság. Mostantól kezdve, egy percig sem szenvedek hiányt, mert jólétben élek.”

A varázsszavak után menj ki a szabadba és ásd el ott a magvakat! Ha ezt nem tudod megtenni, akkor otthon egy cserépben ásd el őket. Ha ezzel is kész vagy, akkor végeztél is.


 

Kérj jósálmot: A hét bármely napján elvégezheted ezt a gyors és könnyű varázslatot, viszont a legjobb, ha szombaton teszed, mert akkor lesz a legerősebb a hatása. Ahhoz, hogy a szertartást el tudd végezni, szükséged lesz egy sütőtökre, egy fehér gyertyára és egy sült tökre, vagy olyan formájára, amit megeszel.

Ha megvannak a kellékek, akkor kezdd azzal a szertartást, hogy kedved szerint kifaragod a sütőtököt, amiből akár remek halloweeni dísz is lehet. Ha nem akarsz tököt faragni, akkor az is elég, ha csak kikaparod a belsejét.

Ha kész vagy a tökkel, akkor állíts bele egy fehér gyertyát, majd gyújtsd meg a gyertyát, és mondd el az alábbi varázsigét:

„Felragyogott a töklámpás, elűzi a sötétséget, elhúzza a jövőt elválasztó fátylat, így hát elmémet megvilágosítva az éjszaka, bepillantást enged a következő évembe.”

A varázsszavak után fogyaszd el a sült tököt, vagy annak a választott formáját, méghozzá úgy, hogy közben képzeld el azt, amire a leginkább kíváncsi vagy, amit látni szeretnél álmodban. Ha ezzel végeztél, akkor már csak le kell feküdnöd aludni. Ha lehet, akkor biztonságos körülmények között égesd le a gyertyát.Szabadulj meg a rontástól: Ehhez a szombati napon elvégezhető gyors és könnyű varázslathoz szükséged lesz egy sütőtökre, egy serpenyőre, néhány hajszáladra, kevés chilire, borsra és sóra. Ha megvannak a kellékek, akkor kezdd azzal a rontásűző tökmagvarázslatot, hogy kikaparod a magokat a sütőtökből a serpenyőbe.

Ezután add hozzá a néhány hajszáladat, egy kevés, chilit, borsot és sót, majd gyújts a serpenyő alá és süsd meg a magokat, miközben így szólj:

„Chili, bors és só megtöri a rontást, míg a tökmag elűzi a rossz akaratot, innentől kezdve a közelembe sem férhet az ártó szándék.”

Miközben sütsz, képzeld el, hogy sikerül kiűzni magadból a rontást és eltűnik minden negatív energia belőled. Amikor kész vagy a sütéssel, akkor már csak annyit kell tenned, hogy ásd el a megsült magvakat az otthonod közelében!

Szelleműzés tökkel: Ehhez a gyors és könnyű, szombaton elvégezhető varázslathoz, ami egyben halloweeni dekoráció is lehet, szükséged lesz egy sütőtökre és egy fekete gyertyára. Ha megvannak a kellékek, akkor faragd ki a sütőtököt, amit akár ki is festhetsz.

A sütőtököt készítsd elő úgy, hogy bele tudd tenni a fekete színű gyertyát. Ezután helyezd el a sütőtököt az oltárodon, a házad előtt, vagy az otthonod központi helyén, majd gyújtsd meg a gyertyát, és mondd el az alábbi varázsigét:

„A tök és a gyertya arra szólít titeket: ideje távoznotok szellemek. Nem maradhattok ebben a házban, térjetek meg a túlvilágra. Menjetek békével, jobb lesz ott nektek, az ég áldjon benneteket!”

A varázsszavak után égesd végig a gyertyát. Ezt megteheted egyetlen éjszaka alatt, de akár több napon keresztül is. A varázslatot annyiszor ismételheted meg, ahányszor szükségét érzed.

Kérj bőséget annak kelta istennőjétől: Ha ezt a gyors és könnyű sütőtök varázslatot szeretnéd elvégezni, amellyel a kelta bőség istennő, Áine áldását kérheted, akkor a legjobb, ha csütörtökön teszed, a szabadban vagy otthon. A szertartáshoz szükséged lesz egy sütőtökre, borra, sörre, vagy tejre, süteményre, virágokra és jó szívvel adott ajándékokra az istennőnek.

A kellékeket tedd az oltárodra, majd relaxálj, hangolódj rá az istennővel való kapcsolatra, s amikor úgy érzed, hogy kellően felkészültél, akkor mondd el az alábbi imát:

„Kérem a föld istennőjét, hogy hallgassa meg hozzászóló fohászomat. Kérlek téged Áine, vedd magad magadhoz szerény, de szívből jövő ajándékomat és ha elnyerte tetszésedet, úgy hozz nekem bőséget és jólétet, hadd legyen meg mindenem.”

Ha szeretnéd, akkor folytathatod az istennőhöz való fohászkodást, ami után mondj köszönetet neki azért, mert meghallgatott. Végül hagyj mindent az oltárodon éjszakára. Abban az esetben, ha a szabadban végezted el a varázslatot, akkor csak hagyd ott az ajándékokat, kivéve a választott italt, mert azt a földre kell öntened.

 

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Öt kívánságmágia az advent utolsó vasárnapjára.

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

http://ujhazak.com