Őszi életjavító tanács

Válassz egy lapot a neked szóló bölcsességért!

Ha az őszi hónapokban változtatnál valamit az életeden, de nem tudod, hogy mit, akkor a megérzésedre hallgatva, válassz egyet az alábbi lapok közül, majd olvasd el a Boszorkányok Bölcsessége Jóskártya neked szóló tanácsát!1. Rituálé – Hívás: Az első lap alapján úgy szól a neked szóló őszi életjavító tanács, hogy tanulmányozd egy kicsit a boszorkányok életfilozófiáját. Ez nem jelenti azt, hogy légy boszorkány, vagy mindenképpen kezdj el hinni Istenben, mert csak arról van szó, hogy érdemes lenne egy kicsit tanulmányoznod a boszorkányokat, a természet iránti szeretetüket, és az alapelvüket, hogy bármit megtehetnek, amíg azzal nem ártanak másoknak.

Ha az őszi hónapokban szeretnéd jobbá tenni az életedet, akkor érdemes kicsit tanulnod a boszorkányoktól és az istenhívőktől, mert ők igazi szabadgondolkodók!

2. Kehely – Feltöltődés: Ha az összes lap közül a másodikat választottad, akkor a neked szóló életjavító tanács úgy szól, hogy fel kell töltődnöd. Ezt tedd meg úgy, hogy amikor van rá lehetőséged, akkor kikapcsolódsz néhány napot. Érdemes lenne például elmenned valahova, de a célnak az is tökéletesen megfelel, ha csak bezárkózol otthon.

A fontos az, hogy soha ne sajnáld az időt és az energiát attól, hogy testileg és lelkileg feltöltődj! Ha ezt mégis megtagadod magadtól, akkor azzal azt kockáztatod, hogy kimerülsz, kiégsz, ami együtt jár azzal, hogy semmi sem fog úgy menni, ahogy szeretnéd! Ha boldog, eredményes életet szeretnél, akkor soha ne sajnáld magadtól az igazi kikapcsolódást, rendszeres pihenést és feltöltődést!

3. Árnyak Könyve – Titok: Ha a belső hangod azt súgta, hogy válaszd a harmadik lapot, akkor a neked szóló életjavító tanács szerint bizonyos dolgok kizárólag rád tartóznak, ezért 2022 őszén azt kell megtanulnod, hogy nem kell mindig megosztanod az egész világgal a problémáidat!

Az rendben van, ha beszélsz a gondjaidról, tanácsot, segítséget kérsz azok megoldásához, de az már gond, ha rendszert csinálsz abból, hogy másoknak panaszkodsz, ráadásul az ő a sajnálatuk, rossz érzéseik csak még jobban elszívják a pozitív energiádat. Természetesen nem kell folyton titkolóznod, de azt fejezd be, hogy folyton lelkiző partnert keresel!

4. Varázspálca – Szándék: Ha a megérzésed azt diktálta, hogy a negyedik laphoz tartozó életjavító tanács az, ami neked szól, akkor téged megakadályoz a boldogságban az, hogy nem vagy tisztában a szándékaiddal, vagyis fogalmad sincs, hogy mit szeretnél, mire vágysz. Amíg ezt nem tisztázod magaddal, addig minden ugyanúgy marad az életedben 2022 őszén.

A neked szóló életjavító tanács tehát az, hogy ha jobb életre vágysz, akkor tarts önvizsgálatot, és jöjj rá arra, hogy mire vágysz, mi az, ami lelkessé tesz, meg tud mozgatni, mi a valódi szándékod, amiért képes lennél küzdeni? Ha találsz valamit, amiért hajlandó vagy lépéseket tenni, akkor az lesz az, amivel megváltoztathatod az életedet az őszi hónapokban.

5. Seprű – Megtisztulás: Ha az ötödik laphoz tartozó életjavító tanácsra voltál kíváncsi, akkor meg kell szabadulnod a negatív energiádtól 2022 őszén, mert csak így teheted jobbá az életedet. Ezt értheted hétköznap, de mágikus értelembe is.

Ami fontos, hogy legyen időd a megtisztulásra! Ezt teheted például egy egyszerű tisztító rituálé segítségével, vagy elmerülhetsz egy kád tisztító fürdőbe! A testi és lelki megújulásnak rengeteg egészséges módja van, úgyhogy nyugodtan tájékozódj, és válaszd ki a számodra legmegfelelőbbeket, majd próbáld ki azokat, mert általuk sokkal jobbá válhat az életed.

6. Oltár – Felajánlás: Ha a hatodik lapot választottad, akkor a neked szóló életjavító tanács szerint azzal javíthatsz az életeden 2022 őszén, ha felajánlod magad. Ez azt jelenti, hogy ahelyett, hogy görcsösen próbálsz változtatni a dolgaidon, inkább sodródj az árral és fogadj el, tehát csak ajánld fel magad az égieknek, és bízz bennük annyira, hogy tudd, történjék bármi, ők mindent megtesznek annak érdekében, hogy csak azzal kelljen szembenézned, amivel meg tudsz birkózni, és mindig, minden helyzetben gondodat fogják viselni.

7. Familiáris – Őrző: Ha a hetedik lapra esett a választásod, akkor a neked szóló életjavító tanács úgy szól, hogy sokkal jobbá tehetnéd az életedet azzal, ha lenne egy őrzöd, például felvehetnéd a kapcsolatot az angyalokkal, istenekkel, akikre támaszkodhatsz a mindennapokban.

Ugyanakkor az őrződ lehet házi kedvenced is, ezért ha még nincs kutyád vagy macskád, akkor ideje átgondolnod, hogy tudsz-e és akarsz-e gondoskodni egyről? Ha már van házi kedvenced, akkor tanulj tőle!

8. Főpapnő/Főpap – Felelősség: Ha úgy érzeted, hogy az utolsó lapot kell választanod, akkor a neked szóló életjavító tanács szerint felelősséget kell vállalnod az érzéseidért, gondolataidért, tetteidért, mert csak akkor javíthatsz a helyzeteden, az életeden, ha őszinte leszel önmagaddal és másokkal!

Az általad választott lap alapján fontos, hogy soha ne tagadd le azt, hogy ki vagy valójában! Ne játssz szerepet, hanem bátran mutasd meg az igazi személyiségedet! Ne foglalkozz azzal, hogy ki mit fog gondolni arról, aki valójában vagy! Nyugodtan, bátran hallgass a szívedre, tedd azt, amit jónak érzel, mert a megérzéseid igyekeznek a helyes útra vezetni téged!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Öt kívánságmágia az advent utolsó vasárnapjára.

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

http://ujhazak.com