Őszi jóslat

A mágikus kelyhek megjövendölhetik, hogy mire számíts a közeli jövőben.Néhány hétig még kitart a nyár, de a gondolataink már akaratlanul is akörül foroghatnak, hogy mi vár ránk ősszel. Ebbe engedhetnek bepillantást a mágikus kelyhek, amik tulajdonképpen olyan serlegek, amiket rituálékhoz használtak, ugyanis szimbólumként összekapcsolódik a vízzel és az isteni női elemmel.

A kelyhekhez rengeteg legenda kapcsolódik. Például visszatérő elem, hogy minden boszorkánynak birtokolnia kell egy mágikus kupát, ami tulajdonképpen a Nagy Anya Méhe, egy Szent edény, amibe az őshonos vizek kerülnek.

A mágikus kelyhek már az ókori egyiptomiak számára is nagy jelentőséggel bírtak, mert ők abban hittek, hogy a kehely Nun istennő óceáni mélységeit jelképezi, ami az az edény, amiben az élet kialakult.

Ugyanakkor a mágikus kupa az emberi testre is utalhat, mert az is egyfajta edényként tartja össze a folyadékot. A kehely az isteni Vulvának is tekinthető, mert a férfi és női egységet is jelképezheti, ami új életet hozhat létre.

Most azonban a lenti képen szereplő mágikus kelyhek dolga az, hogy megjövendöljék a közeli jövőt. Nézd meg jól a hat kelyhet, majd bölcsen válaszd ki azt, amelyiket a legszimpatikusabbnak találod! Ha választottál, akkor olvasd el, hogy a kehely mit jósol neked az idei őszre!1. Gyógyító: Az általad választott, türkizzel bevont kehely, a gyógyítást jelképezi, tehát mindenki szerencsésnek érezheti magát, aki kortyolhat belőle. A körülötte tekergő kígyó különleges hatalommal ruházhatja fel a kehely birtokosát, aki megismerheti a különféle mérgek és gyógymódok titkait.

Az első lapon látható kehely azt jósolja neked, hogy ősszel jobban meg kell ismerkedned a gyógyítással és egészséggel kapcsolatos könyvekkel, tudással, mindennel, ami ezekkel kapcsolatos! Emellett hamarosan testi és lelki gyógyuláson is áteshetsz.

2. Ceremoniális boszorkány/varázsló: A második kártyalapon szereplő kehely szerint számodra még a legbonyolultabb varázslat is megérthető. Te rendelkezel azzal a képességgel, amivel rendet tudsz teremteni a káoszban.

Az elméd nagyon fegyelmezett, ezt pedig érdemes lenne kibontakoznod a művészetek terén is. Ha az egyiptomi szimbólumokkal díszített kehelyre esett a választásod, akkor a legbonyolultabb szertartásokat is könnyen elvégezheted.

A mágikus kehely azt jósolja neked, hogy ősszel nagyon sok titok kapuja megnyílhat előtted, és olyan kérdésekre találhatsz választ, amelyek már régebb óta nem hagytak nyugodni. Ugyanakkor a válaszokat nem kell tudatosan keresned, mert egyszerűen csak önmagadban, vagy egy üzenetben fogod észrevenni azokat. Akkor és ott tudni fogod, hogy mi mit jelent.

3. Szentháromság: Ha a harmadik kehely a legszimpatikusabb, akkor közelebb kerülhettél istenhez, illetve az isteni egység három aspektusa egyesülhet benned, ami által megérted és átéled a szent szeretetet.

A mágikus kehely azt jósolja neked, hogy ősszel próbálj meg jobban odafigyelni az istenek figyelmeztetéseire, igyekezz ismét kicsit eggyé válni a tökéletességgel úgy, hogy megteremted az ember és isten közti egységet. Ha ez sikerül, akkor nagymértékben megváltozhat az életed.

4. Elemek egyesülése: A negyedik lapon látható kelyhet a négy elem színeivel és szimbólumaival díszítették, ezért azt üzeni, hogy képes leszel megérteni és egységbe lenni az elemekkel. Gondold át, hogy melyik elem az, amelyiket a legközelebb érzel magadhoz, majd azzal mélyítsd el a kapcsolatodat! Ha ezt ősszel megteszed, akkor nagy dolgokat leszel képes véghezvinni és több kapu is feltárulhat előtted.

5. A középút kelyhe: Az ötödik lapon látható kehely egyfajta hidat képez az Univerzum és az ember között. Amennyiben ezt választottad, akkor képes lehetsz többet érzékelni annál, amennyit a szemeddel látsz, mert tisztában vagy azzal, hogy vannak szemmel nem érzékelhető dolgok.

A kehely átjárót képezhet a szellem és anyagi világ között is, te pedig ősszel képes leszel fogadni, értelmezni ezeket az üzeneteket, ezáltal pedig egyesítheted a két oldalt. Már most kezdd tudatosan gyakorolni ezt, mert a közeljövőben nagy szükséged lesz rá!

6. Természeti boszorkány: Az utolsó kártyalapon látható kehelyhez a hatalom és annak a Természettel ápolt kapcsolata fűződik, hiszen ez a két dolog csodákat tesz. A kettős hélix a Földanyával ápolt kapcsolatot és az Univerzummal való összeköttetést jelképezi.

Ha a hatodik kehely számodra a legszimpatikusabb, akkor ősszel próbálj miné több időt kint tölteni a természetben, hogy felvehesd a kapcsolatot az ott található szent hatalmakkal! Fűzd szorosabbra ezt a kapcsolatodat, mert akkor soha nem látott titkokkal ismerkedhetsz meg!

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Húsvéti babonák

Húsvéti babonák

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szerencsés szeretnél lenni!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Egyperces varázslatok, amelyekkel elérheted, hogy már a hónapban teljesüljenek a kívánságaid.

Merre visz az utad áprilisban?

Merre visz az utad áprilisban?

Ha választasz egy lapot az alábbiak közül, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

A számmisztika áprilisi üzenete

A számmisztika áprilisi üzenete

A születésed napja alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Húsvéti szertartások

Húsvéti szertartások

Próbáld ki a célodnak legjobban megfelelő varázslatot az ünnepen!

Tudományosan igazolt legendák

Tudományosan igazolt legendák

Kitaláltnak hitt történetek, amelyeknek van valóságalapja.

Ez a változás hozhat sikert a tavaszi időszakban!

Ez a változás hozhat sikert a tavaszi időszakban!

A születésed napja alapján kaphatod meg a neked szóló tanácsot.

Napi öröm jóslat

Napi öröm jóslat

Válassz egy lapot, majd olvasd el, hogy mi fog ma boldoggá tenni!

Imádkozz bőségért húsvétkor!

Imádkozz bőségért húsvétkor!

Ezeket az imákat érdemes elmondani az ünnepkor!

Márciusi életlecke

Márciusi életlecke

Neked mit kell megtanulnod a tavasz első hónapjában?

http://ujhazak.com