Párkapcsolatot erősíti varázslatok

Próbáld ki a pénteken, növőhold vagy telihold idején elvégezhető, gyors és könnyű szertartásokat!Ha szeretnél égi támogatást kérni a párkapcsolatod erősítéséhez, akkor bátran próbáld ki az alábbi gyors és könnyű mágiák bármelyikét pénteken, növőhold vagy telihold idején! Ugyanakkor ne feledd, hogy a varázslat nem helyettesíti azt a munkát, amit egy jól működő párkapcsolat megkíván!

Mézvarázslat: Amennyiben ezzel a gyors és könnyű párkapcsolatot erősíti szertartással szeretnél próbálkozni, akkor szükséged lesz 1 fényképre, ami téged ábrázol, 1 fényképre, amelyen a párod szerepel, 2 piros gyertyára, mézre és egy borítékra.

Ha megvannak a kellékek, akkor kezdd azzal a mézvarázslatot, hogy meggyújtod a két piros gyertyát, méghozzá úgy, hogy közben elmondod az alábbi varázsigét:

„Újra felébredt a szerelem lángja.”

A varázsszavak után helyezd a gyertyák elé a két fényképet, amelyekre aztán csurgass egy kis mézet úgy, hogy közben elmondd az alábbi varázsigét:

„Szerelmünk legyen olyan édes és biztos, mint amilyen a ragadós méz.”

Ha ezzel is kész vagy, akkor fogd meg az egyik fényképet és fordítsd arccal a másikra, majd így szólj:

„Így vonzódunk mi egymáshoz, ahogy a méz egymáshoz ragaszt bennünket.

Amíg van közöttünk szerelem és tisztelet, addig semmi és senki sem választhat el minket.”

A varázsige után már csak annyit kell tenned, hogy képzeld el, hogy mire vágysz, hogy a jövőben milyen legyen a párkapcsolatod, majd csúsztasd a fotókat a borítékba, amit aztán őrizz meg legalább egy hónapig! A gyertyákat még a varázslat napján égesd le teljesen!


R
ózsavarázs: Ha ezt a gyors és könnyű párkapcsolat erősítő varázslatot választod, akkor készíts elő 2 szál vörös rózsát, 2 piros gyertyát, mézet, fehér fonalat vagy szalagot, a saját és a párod hajszálait és fehér anyagot/papírt, amibe majd a rózsákat csomagolod.

Ha megvannak a kellékek, akkor azzal kell kezdened a szertartást, hogy meggyújtod a két piros gyertyát, majd az egyik gyertyához kösd a saját, a másikhoz a párod hajszálait. Ha ezzel kész vagy, akkor fogd össze a két szál rózsát, amiket köss össze a fehér fonallal úgy, hogy haladj alulról felfelé, miközben mondd el az alábbi varázsigét:

„Legyen ez a két ember mostantól egy, szerelmük tartós és szoros, de csak ha mindkét fél ezt akarja.”

A varázsszavak után mártsd mézbe a rózsák fejét úgy, hogy közben így szólj:

„Ezennel sorsunkat megpecsételem, szerelmünk édes, mint a méz. Legyünk együtt boldogok, én csak ezt kívánom.”

Ezután tedd a papírra vagy az anyagra a rózsákat, amiket hagyj éjszakára az oltárodon addig, amíg biztonságos körülmények között, le nem égnek a gyertyák. Másnap csomagold a papírba a rózsákat, és temesd el az otthonod közelében.

A szerelem körének megidézése: Ahhoz, hogy ezt a gyors és könnyű párkapcsolat erősítő varázslatot elvégezd, szükséged lesz 1 fényképre, amelyen a pároddal együtt szerepelsz, 2 piros gyertyára, cukorra, 3 rózsakvarcra és kis ajándékra az istennőknek, ami lehet gyümölcs, virág, édesség, stb..

Ha megvannak a kellékek, akkor kezdd a szertartást azzal, hogy a kezedbe fogod a közös fényképet, amit helyezz az oltárodra, aztán tedd a két piros gyertyát a fotó fölé. Ha ezzel megvagy, akkor a cukorból szórj köréjük kört, amibe helyezd el a 3 rózsakvarcot háromszög alakban.

Amikor mindezzel kész vagy, akkor gyújtsd meg a gyertyákat és mondd el az alábbi varázsigét:

„Aphrodité, Héra és Hesztia. Segítsetek megidézni a szerelem körét, hogy szerelmünk legyünk védett. Ne szakíthassa meg ezt a kört sem külső, sem pedig belső tényező. Amíg ti támogattok, addig kapcsolatunk legyen erős, forró és biztos.”

A varázsszavak után a saját szavaiddal mondj köszönetet az istennőknek, majd tedd az oltárra a nekik szánt ajándékot. A kellékeket hagyd ott az oltáron, majd másnap rakd el a rózsakvarcokat egy biztonságos helyre, vagy dekorál velük az otthonodat.

Gyertyarúnavarázs: Ha úgy döntöttél, hogy ezt a párkapcsolat erősítő varázslatot végzed el, akkor szükséged lesz 2 rózsaszín gyertyára, szárított vörös rózsára és mézre. Miután előkészítetted a kellékeket, kezdd azzal a szertartást, hogy a gyertyákba karcolod a sowilo, mannaz és wunjo rúnákat, majd az egyikbe a párod teljes nevét, a másikba a saját nevedet.

Ha ezzel kész vagy, akkor kend be mézzel a gyertyákat, majd szórd meg őket szárított rózsaszirommal. Ezután gyújtsd meg a gyertyákat és így szólj:

„Sowilo, mannaz, wunjo, legyen kapcsolatunk forró, biztos és erős, ha az istenek/égiek is így akarják.”

Ismételd el a varázsigét 13-szor, majd képzeld el a pároddal ápolt kapcsolatodat addig, míg jól esik. Ezután már csak annyit kell tenned, hogy égesd le a gyertyákat a következő 13 napban.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Márciusi jóslat

Márciusi jóslat

Mi lesz a legfontosabb a tavasz első havában?

Márciusi előrejelzés

Márciusi előrejelzés

Ezt üzeni a számmisztika a születésnapod alapján a tavasz első havára.

Vonzd be a szerencsét takarítással!

Vonzd be a szerencsét takarítással!

Könnyű és gyors szertartásokkal érheted el, hogy szerencsés légy tavasszal.

Ilyen sokkoló élményben lehet részed a tél végéig!

Ilyen sokkoló élményben lehet részed a tél végéig!

Milyen érzelmi sokk vár még rád az évszakban?

Ez lesz a tavasz legmeghatározóbb eseménye

Ez lesz a tavasz legmeghatározóbb eseménye

Miről lesz emlékezetes az évszak?

Így változhat meg az életed februárban!

Így változhat meg az életed februárban!

Milyen átalakuláson eshetsz át a tél utolsó havában?

Tavaszi számmisztika

Tavaszi számmisztika

A születésnapodhoz tartozó szám alapján kiderül, hogy milyen változás hozhat sikert az évszakban.

Három varázslat, ami alapján kiderülhet, hogy megtaláltad-e életed párját

Három varázslat, ami alapján kiderülhet, hogy megtaláltad-e életed párját

Február 14-én elvégezhető szerelmi mágiák.

Februári rémálom

Februári rémálom

Melyik félelmeddel szembesülhetsz a tél utolsó havában?

Ebben a szerencsében lehet részed februárban!

Ebben a szerencsében lehet részed februárban!

Hol és hogyan érezheted magad mázlistának a tél utolsó havában?

http://ujhazak.com