Rejtélyes szörnyet fotóztak le Kínában!

A Gyűrűk Urából ismert Gollamra hasonlít az a lény, amit egy turista kapott lencsevégre.monsterAz egész világsajtót lázban hozta az a fénykép, amin egy rejtélyes teremtmény látható. A lénnyel akkor találkozott egy férfi, amikor Peking közelében kempingezett. A turista egy kicsit lemaradt a többiektől, mert könnyítenie kellett magán.

Az illető ekkor vette észre a fenevadat. A férfi elővette a fényképezőgépét, és sikeresen megörökítette a lényt, majd a képet feltöltötte a közösségi oldalára, ahol sokan úgy gondolták, hogy a fotó hamisítvány. A turista azonban váltig állította, hogy tényleg látta a lényt.

A sokkos állapotban lévő férfi elmondta, hogy a szörnyeteg állítólag leginkább a Gyűrűk Urából ismert Gollamra hasonlított, és világosbarna színe, kopasz feje, valamint hatalmas fülei voltak.

A fénykép napvilágra kerülése után néhány nappal, azonban meglepő fordulatot vett a történet, mert állítólag a „szörny” írt egy hozzászólást a fotó alá, amiben elmagyarázta, hogy a hétvégén alacsony költségvetésű sci-fi filmet forgatott a barátaival a hegyekben, és a turista éppen akkor fotózta le, amikor az ijesztő jelmezében félrevonult könnyíteni magán.

(Forrás: mosaiconline.hu)

Hozzászólások

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Mire számíthatsz a hét utolsó két napjában?

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Hol áll melléd Fortuna?

Karácsonyi jóslat

Karácsonyi jóslat

Így alakulhat az ünnep 2025-ben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Mivel lephet meg az élet?

Decemberi jóslat

Decemberi jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Különös karácsonyi történetek.

Kívánság jóslat

Kívánság jóslat

Teljesül a vágyad még az idén?

Képes jóslat 2026-ra

Képes jóslat 2026-ra

Amit először meglátsz, az alapján derült ki, hogy miről szólhat az év.

2026-os számmisztika

2026-os számmisztika

Milyen évet jósol neked a születésnapodhoz tartozó szám?

Téli események

Téli események

Erről lehet emlékezetes az évszak.

http://ujhazak.com