Seprűvarázslatok

Könnyű mágiák bőségért, boldog párkapcsolatért vagy a gonosz elűzéséért.Habár a valóságban a boszorkányok nem repülnek seprűn, mégis kellékként felhasználhatják azt a varázslatokhoz, így például azokhoz a mágiákhoz, amelyekkel a céljuk a boldog párkapcsolat, a bőség vagy éppen a gonosz szellemek otthonukból való elűzése.

Íme három gyors és könnyű seprűvarázslat, amivel akár te is elérheted a célodat!

Boldog és szerencsés kapcsolat varázsa: Ezt a seprűvarázslatot pénteken végezheted, méghozzá teliholdkor vagy növekvő hold idején. A szertartáshoz szükséged lesz 1 piros gyertyára, seprűre, rózsaszirmokra, rozmaringra, mákra és csipkebogyóra vagy fagyöngyre.

A varázslatot kezdd a gyertya meggyújtásával, majd erősítsd a csipkebogyót vagy a fagyöngyöt a seprűre úgy, hogy közben elmondod az alábbi varázsigét:

Áldott legyen ez a seprű, és akinek kezében van, mert az képes melegen tartani a család tűzhelyét és nincs a szív, mely kihűlne jelenlétében.”

Ezután menj a bejárati ajtódhoz, ahol szórj mákot, rózsaszirmokat és rozmaringot a földre, majd a seprűvel seperd be a lakásba addig, amíg tudod, miközben mondd el az alábbi varázsigét:

Rózsa hozza a szerelmet, a rozmaring ígéri a szenvedélyt és a mák lesz, mely kiapadhatatlan szerencsét biztosít a frigyünkhöz.”

A dolgod most már csak annyi, hogy seperd teljesen össze a földre szórt kellékeket, amiket aztán tégy egy kis tálba, amit helyezz el a nappalidban!

A bőség betakarítása: Teliholdkor, vagy csütörtökön, növekvő hold idején szükséged lesz seprűre, 1 zöld gyertyára, 1 sárga gyertyára, rozmaringra, bazsalikomra és mentaolajra.

A varázslatot kezdd a zöld gyertya meggyújtásával, miközben mondd el az alábbi varázsigét:

„Föld, legyen tanúja ennek a varázslatnak”

Most gyújtsd meg a sárga gyertyát, méghozzá úgy, hogy elmondod az alábbi varázsszavakat:

„Levegő, vigye jól”

Ezután kösd a seprűd nyeléhez a rozmaringcsokrot, miközben mondd el az alábbi varázsigét:

„Rozmaring hozza a jó szerencsét, ebbe a házba a bőség betér.”

Következőlépésként kenj egy kis mentaolajat a seprűre, miközben így szólj:

„Egyszer megáldalak, másodszorra életre keltelek, harmadszorra betakarítod a bőséget nekem.”

Most szórj némi bazsalikomot a földre, amit seperj össze úgy, hogy közben elmondod az alábbi varázsszavakat:

„Bazsalikom ígér bőséget, így mikor felsöpröm, a pénzt is betakarítom. Amit ezzel a seprűvel seperek, az pénz formájában visszaköszön hozzám.”

Legkésőbb másnap alaposan söpörd fel a lakásodat úgy, hogy közben folyamatosan arra koncentrálj, hogy ezzel a bőséget takarítod be! A bazsalikomot három napig tartsd meg, aztán ásd el a kertedben, vagy valamelyik virágod földjébe.

Szellemek és ártó energiák elűzése: Szombaton, fogyó hold idején végezheted el ezt a varázslatot, amihez szükséged lesz1 fehér gyertyára, seprűre, hegyi kristályra, sóra és orbáncfűre.

A szertartást kezdd a fehér gyertya meggyújtásával, majd fogd a hegyi kristályt, amit erősíts a seprűre, miközben mondd el az alábbi varázsigét:

A kristály tiszta fénye és ereje nem tűri a gonoszt a házban, kiűzi, amellyel csak találkozik.”

Ezután szórj só és orbáncfű keverékét a földre, amit aztán seperj ki a bejárati ajtódon, miközben mondd el az alábbi varázsszavakat:

Minden gonosz, ki a házból, fusson messzire minden ártó szándék, mert a só és a fű nem tűri meg a őket. Kifelé!”

Ha teljesen kiseperted a lakáson kívülre a keveréket, akkor kész is vagy a varázslattal.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Mire számíthatsz a hét utolsó két napjában?

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Hol áll melléd Fortuna?

Karácsonyi jóslat

Karácsonyi jóslat

Így alakulhat az ünnep 2025-ben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Mivel lephet meg az élet?

Decemberi jóslat

Decemberi jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Különös karácsonyi történetek.

Kívánság jóslat

Kívánság jóslat

Teljesül a vágyad még az idén?

Képes jóslat 2026-ra

Képes jóslat 2026-ra

Amit először meglátsz, az alapján derült ki, hogy miről szólhat az év.

2026-os számmisztika

2026-os számmisztika

Milyen évet jósol neked a születésnapodhoz tartozó szám?

Téli események

Téli események

Erről lehet emlékezetes az évszak.

http://ujhazak.com