Számmisztika – Hogyan alakul a nők sorsa az esküvő után?

Változik-e a numerológusok szerint a sors az új név által? Ha igen, akkor most kiderül, hogy hogyan.weddingA nők és a férfiak élete is megváltozik, amikor összekötik az életüket, ám míg a férfiak megtartják a nevüket, addig a nők, valamilyen formában, felveszik a férjükét, ezzel pedig megváltozhat a sorsuk, legalábbis a számmisztika szerint.

A numerológia ugyanis arról szól, hogy minden betű és szám külön energiával rendelkezik, ezért a nevek betűi egyesített ereje bevonz bizonyos dolgokat, szerencsét, balszerencsét az adott személy életének valamely területére.

A születési név azonban megváltozik, ha egy nő úgy dönt, hogy az esküvő után felveszi a párja nevét, ezért jogos a kérdés, hogy a házasságkötés után az új név hogyan fogja megváltoztatni a sorsot, hiszen az új betűk, új energiával rendelkeznek, amiknek új hatása lesz.

Amennyiben az új név ugyanolyan betűkkel bővül, amilyenek eddig is voltak, akkor annak az energiája hatványozódni fog.

Ha már férjhez ment, vagy hamarosan oltár elé áll, de már tudja, hogy mi lesz az új neve, akkor érdemes megvizsgálnia azt! Ehhez nyúlt segítséget a következő példa, és a lentebb található betűlista. Keresse ki a megfelelő betűket, a kettőseket egyenként, melyekkel bővül, vagy változik a neve!

Példa:

Kis Anikó feleségül megy Tóth Bélához, és a következő nevek közül választja valamelyiket: Tóth Béláné: minden betűt egyenként ki kell keresni.
Tóthné Anikó: a Tóthné betűit kell kikeresni.
Tóth Béláné Kis Anikó: a Tóth Béláné betűit kell kikeresni.
Tóth Anikó: a Tóth betűit kell kikeresni.
Kis Anikó: eredeti nevéhez járuló sorsa gyökeresen nem változik meg.

alphabet-light-writingA, Á - új ambíciók, és önmaga elé kitűzött célok várják.

B – sokat kell dolgoznia a jövőben azért, hogy béke és boldogság legyen az életében.

C – ügyesen alakíthatja a szívügyeit.

D – sok problémája lesz a makacssága miatt.

E, É – végigkíséri az életét a szerelem.

F – sokszor kéretlen tanácsokat osztogathat, ami vitákat generálhat.

G – fontossá válnak az életében a tudományok.

H – ha nem gazdálkodik jól, akkor pénzproblémákra számíthat.

I, Í - túl sok irányba kell egyszerre figyelnie, ami ahhoz vezethet, hogy átsiklik a figyelme a dolgok felett.

J - az igazság nagykövete lehet.

K - művészi pálya vagy alkotó természetű hobbi várhatja.

L – sokat fog utazni az életében.

weddingM – túl nagy szerepet tölthet be a munka az életében.

N – kibontakoztathatja a kreativitását.

O, Ó, Ö, Ő - erkölcsös, tisztességes életet élhet.

P – még tanulhat valahol, valamikor egy oktatási intézményben.

Q – szerencse érheti az anyagiak területén.

R – a háttérbe szoríthatja a karrierjét a családja és a szerettei miatt.

S – szerelmi kalandokba, hűtlenségbe keveredhet. Rosszabb esetben önt csalják meg.

T – sokat kapkodhat, és rohanhat az életében.

U, Ú, Ü, Ű – kifolyhat a pénz az ujjai között.

V – élete végéig elkísérhetik a jó megérzések.

W – elvakíthatja a céltudatosság, és akár képes lesz másokat eltaposni.

(Forrás: femina.hu)

Hozzászólások

Februári szerencse

Februári szerencse

Milyen formában találhat rád a szerencse a hónapban?

Valentin-napi jóslat

Valentin-napi jóslat

Így alakulhat a szerelmesek napja az idén!

Heti jóslat

Heti jóslat

Milyen irányba változhat az életed a napokban?

Februári jóslat

Februári jóslat

Ezt mondja a számmisztika a hónapról.

Ezzel a félelmeddel szembesülhetsz 2026-ban

Ezzel a félelmeddel szembesülhetsz 2026-ban

Melyik rémálmoddal találkozhatsz idén?

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Mire számíthatsz a hét utolsó két napjában?

Ez koronázhatja meg a telet!

Ez koronázhatja meg a telet!

Milyen örömteli esemény vár még rád?

Januári jóslat

Januári jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Miben lehet részed a hét utolsó két napján?

Varázslatos advent

Varázslatos advent

Könnyű és gyors szertartások aranyvasárnapra.

http://ujhazak.com