Szerelmet bevonzó boszorkányüvegek

Készítsd el pénteken, növőhold idején az alábbi boszorkányüvegek bármelyik, ha szerelemre vágysz!Ha azzal a céllal állítanál össze egy boszorkányüveget, hogy bevonzd vele a szerelmet, akkor készítsd el az alábbi leírások bármelyikét pénteken, növőhold idején! Mivel ehhez bármilyen méretű üveget használhatsz, ezért az alábbi leírásokban nincs meghatározva az alapanyagok pontos mennyisége.

Örökké lángoló szerelem: Ha úgy döntöttél, hogy ezt a boszorkányüveget készíted el a szerelem bevonzása érdekében, akkor elő kell készítened 1 piros gyertyát. 1 zárható üvegcsét, 1 rózsakvarcot, 1 tűzkövet, a kedvenc virágod szirmait, fahéjat, oregánót, bazsalikomot és gránátalma magokat.

Ha megvannak a kellékek, akkor kezdd azzal a boszorkány üveg összeállítását, hogy meggyújtod a gyertyát, majd tedd az üvegbe az alapanyagokat. Ezután fogd a kezedbe az üveget, és mondd el az alábbi varázsigét:

„Aurám tele van tűzzel,

lobbanjon lángra értem, ki belép a terembe és rezonál velem.

Az örök szerelem lángja érintse meg lelkünket,

ha egyszer végre rám talál az, akit a sors szánt nekem.”

A varázsszavak után már csak annyi a dolgod, hogy fogd a fedelet, amit tekerj az üvegre úgy, hogy közben elképzeled azt a boldog párkapcsolatot, amelyre vágysz. Ha ezzel is végeztél, akkor kész is vagy. A boszorkányüveget ettől kezdve magadnál tarthatod, de akár az otthonodban is elhelyezheted valahol.

A görög szerelemistennő segítsége: Ahhoz, hogy ezt a boszorkányüveget el tudd készíteni, szükséged lesz 1 zárható üvegcsére, 1 rózsaszín gyertyára, 1 kis darab papírra, 1 rózsakvarcra, cukorra, rózsára, hibiszkuszra, jázminra, kamillára, vaníliára és citromdarabra.

Miután előkészítetted a kellékeket, gyújtsd meg a gyertyát! Abban az esetben, ha a párkapcsolatod erősítése céljából készítesz boszorkányüveget, akkor a társad nevét és születési dátumát írd a cetlire. Ha új szerelmet szeretnél bevonzani, akkor azt írd a papírdarabra, hogy „új kedves” és néhány reális tulajdonságot, amit szeretnél, hogy meglegyen az új párodban.

Ha ezzel kész vagy, akkor tekerd össze a cetlit, majd tedd az üvegbe, amibe aztán helyezd el az összes többi összetevőt is. Ezt követően rázd egy kicsit össze az üveget, majd a kezedben tartva azt, mondd el az alábbi varázsigét:

„Pislákoló tűz, fényesen ég,

Aphrodité csókja megérint.

Szeress belém légy az enyém,

Szívedet lepje el az édes érzés.

Találd meg a kapcsolatot velem,

Én várni foglak türelmesen.

Az Univerzum mosolyog, itt a szerelem!

A Föld, a szél, a tűz és a tenger erejével,

Ez az én akaratom meglesz!”

A varázsszavak után már csak annyit kell tenned, hogy tekerd rá a fedelet az üvegre, amit méretétől függően magadnál tarthatsz, vagy kirakhatod a hálószobádban dekorációként.Életed szerelme üveg: Ha életed szerelmét szeretnéd bevonzani egy boszorkányüveg segítségével, akkor szükséged lesz 1 zárható üvegre, 1 rózsaszín gyertyára, 2 db rózsakvarcra, 1 cetlire, 3-féle vörös vagy rózsaszín virágsziromra, mézre, rozmaringra, bazsalikomra és levendulára.

Ha megvannak a kellékek, akkor kezdd azzal a munkát, hogy meggyújtod a gyertyát. Ezután írd rá a cetlire az „életem szerelme” kifejezést. Ha úgy érzed, hogy a jelenlegi párod az igazi, akkor az ő nevét is ráírhatod a papírdarabra. Ezután helyezd el a cetlit az üvegben, amibe aztán tedd bele az összes többi hozzávalót is.

Ha ezzel kész vagy, akkor mondd el az alábbi varázsigét:

„Az Univerzumban mindenkinek van párja,

Az én lelkemnek van társa,

Életem szerelme jöjj közelebb, érints meg,

Siess, hogy egyesülj velem.

Szerelmünk lángja csapjon a magasba,

És soha ki ne hunyjon.”

A varázsszavak után tekerd rá az üvegre a fedelét, méghozzá úgy, hogy közben képzeld el, hogy egymásra találtok életed szerelmével, és azt, hogy hogyan alakul kettőtök kapcsolata. A boszorkányüveget ettől kezdve magadnál tarthatod, de akár az otthonodban is elhelyezheted valahol.

Az egyiptomi szerelemistennő üvege: Ha Ízisz segítségével szeretnéd bevonzani a szerelmet, akkor szükséged lesz 1 zárható üvegre, 1 rózsaszín gyertyára, 1 vörös gránátra, vörös rózsa szirmokra, szerecsendióra, vaníliára, kardamomra és 1 kis Ankh keresztre (ha belefér az üvegbe, ha nem fér bele, akkor az is elég, ha csak rárajzolod az üvegre az Ankh keresztet).

Ha megvannak a kellékek, akkor gyújtsd meg a gyertyát, aztán tedd bele az összetevőket az üvegbe, miközben képzeld el, hogy mennyire boldog vagy az új vagy a jelenlegi szerelmeddel. Ha ezzel kész vagy, és úgy érzed, hogy sikerült felkészülnöd, akkor mondd el az alábbi varázsigét:

„Fahéj, szerecsendió, kardamom, Ízisz illata körberagyog. Legyen enyém a nekem szánt szív, a boldogság már hív, az istennő áldása legyen rajtam, hadd legyek az őszinte és sírig tartó szerelem tulajdonosa.”

A varázsszavak után tekerd a fedelet az üvegre, és aztán meditálj, amíg jól esik. Az elkészült boszorkányüveget hord magadnál, vagy helyezd el a hálószobádban!

Szerelmet vonzó üveg: Ha ezzel az boszorkányüveggel szeretnéd bevonzani a szerelmet, akkor készíts elő 1 zárható üveget, 1 piros gyertyát, 1 vörös gránátot, 1 mágnest, rózsaszirmokat, fahéjat, narancsdarabokat és a kedvenc parfümödet.

Ha megvannak a kellékek, akkor gyújtsd meg a gyertyát, majd fújj a kedvenc parfümödből a rózsaszirmokra, amiket aztán tégy bele az üvegbe, majd tedd bele a többi összetevőt is. Amikor ezzel kész vagy, akkor az üveg lezárása előtt mondd el az alábbi varázsigét:

„Rózsa, gránát és fahéj, mágnesként vonzom a szerelmet. Ma, holnap rám talál, és újra párban leszek, a szerelem istennője megajándékoz egy társsal engem.”

A varázsszavak után tekerd rá a fedelet az üvegre, méghozzá úgy, hogy közben képzeld el, hogy mire vágysz a szerelemmel kapcsolatban, éld bele magad, mintha már meg is történt volna. Végül tedd le egy biztonságos helyen a boszorkányüveget!

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Egymondatos jóslat 2023-ra

Egymondatos jóslat 2023-ra

Válassz egy számot az alábbiak közül a rövid jóslatért!

Gyors és könnyű kívánságmágiák decemberre

Gyors és könnyű kívánságmágiák decemberre

Egyperces varázslatok, amelyekkel valóra válthatod a vágyaidat a tél első havában.

Milyen meglepetés vár még rád 2022 végéig?

Milyen meglepetés vár még rád 2022 végéig?

Válassz egy lapot az alábbiak közül, majd olvasd el a neked szóló jóslatot!

Tudd meg, hogy milyen váratlan változásban lesz részed még az idén!

Tudd meg, hogy milyen váratlan változásban lesz részed még az idén!

Ha választasz egy lapot az alábbiak közül, akkor megkapod a neked szóló figyelmeztetést!

Decemberi számmisztika

Decemberi számmisztika

Neked mit üzennek a számok a tél első utolsó havára?

Ezeket a dolgokat kell még idén megtenned az őrangyalod szerint!

Ezeket a dolgokat kell még idén megtenned az őrangyalod szerint!

Hasznos tanácsok, amelyek segítenek abban, hogy a lehető legjobban zárd le a 2022-es esztendőt.

Milyen törés vár rád a közeljövőben?

Milyen törés vár rád a közeljövőben?

Válassz egy lapot a neked szóló jóslatért!

Rendőrségi aktákban szereplő paranormális jelenségek

Rendőrségi aktákban szereplő paranormális jelenségek

Rendőrök által jelentett, megdöbbentő történetek.

Tudd meg, hogy milyen AHA élmény vár rád a héten!

Tudd meg, hogy milyen AHA élmény vár rád a héten!

Válassz egy lapot az Univerzum neked szóló üzenetéért!

Mágiák, amelyekkel megvédheted magad a negatív energiákkal szemben

Mágiák, amelyekkel megvédheted magad a negatív energiákkal szemben

Ezek a könnyű és gyors varázslatok segíthetnek, ha hajlamos vagy túlságosan magadra venni mások érzéseit.

http://ujhazak.com