Szerelmi varázslatokkal erősítheted meg a kapcsolatodat

Négy mágia, ami segíthet a szerelmi életed ápolásában.Semmivel sem helyettesíthető az a munka, amit a jól működő párkapcsolatodért kell végezned, így a szerelmi varázslatok, amelyek sokkal erősebbek és tisztességesebbek a szerelmi kötéseknél, is csak azt a célt szolgálják, hogy segítsenek ebben a hétköznapi munkában.

Ha szeretnéd kipróbálni az alábbi szerelmi mágiák bármelyikét, akkor azt pénteken, növekvő hold, vagy telihold idején érdemes megtenned.

A szerelem körének megidézése: Ha ezt a szerelmi varázslatot választottad, akkor szükséged lesz 1 fényképre, amivel a pároddal szerepelsz, 2 piros gyertyára, cukorra, 3 rózsakvarcra és kis ajándékra az istennőknek, ami lehet gyümölcs, virág, édesség, stb..

A kellékek előkészítése után fogd a közös fényképet, amit helyezz az oltárodra, majd tedd a két piros gyertyát a fotó fölé. Ezután szórj köréjük kört a cukorból. A körben helyezd el a 3 rózsakvarcot háromszögbe.

Ha mindezzel kész vagy, akkor gyújtsd meg a gyertyákat és mondd el az alábbi varázsigét:

„Aphrodité, Héra és Hesztia. Segítsetek megidézni a szerelem körét, hogy szerelmünk legyünk védett. Ne szakíthassa meg ezt a kört sem külső, sem pedig belső tényező.

Amíg ti támogattok, addig kapcsolatunk legyen erős, forró és biztos.”

A varázsige után mondj köszönetet a saját szavaiddal az istennőknek, aztán tedd az oltárra a nekik szánt ajándékot. A kellékeket hagyd ott az oltáron, majd másnap rakd el a rózsakvarcokat egy biztonságos helyre, de akár a lakásod dekorálására is felhasználhatod őket.

Mézvarázslat a szerelemért: Ha úgy döntöttél, hogy ezzel a szerelmi varázslattal kérsz segítséget a kapcsolatod erősítéséhez, akkor szükséged lesz 1 fényképre, ami téged ábrázol, 1 fényképre, amelyen a párod szerepel, 2 piros gyertyára, mézre és egy borítékra.

Miután előkészítetted a kellékeket, gyújtsd meg a két piros gyertyát úgy, hogy közben így szólsz:

„Újra felébredt a szerelem lángja.”

Most helyezd a gyertyák elé a két fényképet, amelyekre csurgass egy kis mézet úgy, hogy közben mondd el az alábbi varázsigét:

„Szerelmünk legyen olyan édes és biztos, mint amilyen a ragadós méz.”

Ezután fogd az egyik fényképet és fordítsd arccal a másikra, majd mondd el az alábbi varázsszavakat:

„Így vonzódunk mi egymáshoz, ahogy a méz egymáshoz ragaszt bennünket. Amíg van közöttünk szerelem és tisztelet, addig semmi és senki sem választhat el minket.”

A dolgod most már csak annyi, hogy képzeld el, amire vágysz, hogy a jövőben milyen legyen a párkapcsolatod, majd csúsztasd a fotókat a borítékba, amit tarts meg legalább egy hónapig! A gyertyákat még a varázslat napján égesd le teljesen!

Szerelmi gyertyarúnavarázs: Amennyiben ezzel a szerelmi varázslattal szeretnél segítséget kérni a kapcsolatodon végzett munkádhoz, akkor szükséged lesz 2 rózsaszín gyertyára, szárított vörös rózsára és mézre.

Ha megvannak a kellékek, akkor karcold a gyertyákba a sowilo, mannaz és wunjo rúnákat, valamint az egyikbe a párod teljes nevét, a másikba a saját nevedet. Ezután kend be mézzel a gyertyákat, majd szórd meg őket szárított rózsaszirommal.

Ha mindezzel kész vagy, akkor gyújtsd meg a gyertyákat és így szólj:

„Sowilo, mannaz, wunjo, legyen kapcsolatunk forró, biztos és erős, ha az istenek/égiek is így akarják.”

A varázsigét 13-szor kell megismételned, majd utána képzeld el a pároddal ápolt kapcsolatodat addig, míg jól esik. A gyertyákat égesd le a következő 13 napban.

Mindörökké rózsavarázs: Ehhez a szerelmi varázslathoz szükséged lesz 2 szál vörös rózsára, 2 piros gyertyára, mézre, fehér fonalra vagy szalagra, a sajátod és a párod hajszálaira és fehér anyag/papírra, amibe majd a rózsákat csomagolod.

A kellékek előkészítése után gyújtsd meg a két piros rózsát, majd az egyik rózsához kösd a saját, a másikhoz a párod hajszálait. Ezután fogd össze a két szál rózsát, amiket köss össze a fehér fonallal úgy, hogy alulról haladj felfelé, miközben elmondod az alábbi varázsigét:

„Legyen ez a két ember mostantól egy, szerelmük tartós és szoros, de csak ha mindkét fél ezt akarja.”

Ha ezzel kész vagy, akkor mártsd mézbe a rózsák fejét, miközben így szólj:

„Ezennel sorsunkat megpecsételem, szerelmünk édes, mint a méz. Legyünk együtt boldogok, én csak ezt kívánom.”

Végül helyezd a papírra vagy az anyagra a rózsákat, amiket hagyj éjszakára az oltárodon addig, amíg biztonságos körülmények között, le nem égnek a gyertyát. Másnap csomagold a papírba a rózsákat, aztán temesd el az otthonod közelében.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Áprilisi szívjóslat

Áprilisi szívjóslat

Az általad választott szív elárulja, hogy hogyan alakulhat a szerelmi életed a tavasz második havában.

Virággal teljesülhet az áprilisi kívánságod

Virággal teljesülhet az áprilisi kívánságod

Gyors és könnyű áprilisi varázslatok.

Ezt az utat kell bejárnod áprilisban!

Ezt az utat kell bejárnod áprilisban!

Milyen út vár rád a tavasz második havában?

Áprilisi jóslat

Áprilisi jóslat

Mire számíthatsz a tavasz második havában a születésed napjához tartozó szám alapján?

Hétvégi áldás

Hétvégi áldás

Mivel áldanak meg az égiek a hétvégén?

Heti jóslat

Heti jóslat

Csukott szemmel választott szám alapján kapod meg a heti jóslatot.

Hétvégi kívánság

Hétvégi kívánság

Vajon valóra válik a vágyad a hét utolsó két napján?

Heti jóslat

Heti jóslat

Mi vár rád a napokban?

Varázslatos nőnap

Varázslatos nőnap

Könnyű és gyors mágiák, amelyek március 8-án a leghatásosabbak.

Kérj szerencsét nőnapon az angyaloktól!

Kérj szerencsét nőnapon az angyaloktól!

Angyalimák, amelyeket érdemes elmondanod március 8-án.

http://ujhazak.com